2024. 12. 21. szombat
Tamás
: 414 Ft   : 399 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Határidőre befejeződött a B3-B5 gurulóút felújításának első üteme

Határidőre befejeződött a B3-B5 gurulóút felújításának első üteme
Budapest Airport  |  2022. 12. 21., 10:20
Határidőre befejeződött a B3-B5 gurulóút felújításának első üteme

Egymillió alá esett megint a havi utasforgalom a repülőtéren.

Novemberben tovább folytatódott a már októberben megkezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmában; a nyári 80-81% után az év tizenegyedik hónapjában már csak a 2019-es szint 76%-át érte el a repülőtér utasforgalma, ami azt jelenti, hogy novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben. Ezzel összesen 11 hónap alatt 11 200 319 főt regisztrált a Budapest Airport, 186%-kal többet, mint 2021-ben. A repülőtér-üzemeltető idén 12 millió feletti utasszámra számít, a jövő évre pedig a korábbi becslésnél kétmillióval kevesebbet, 14 millió utast prognosztizál a vállalat. A várható visszaesés a gazdasági lassulásra, az inflációra és a légitársaságokra kivetett adóra vezethető vissza.

A cargo növekedés viszont továbbra is töretlen Budapesten; a Budapest Airport novemberben 17 635 tonna légiárut kezelt, 8,1%-kal többet, mint októberben. A növekedés hátterében a karácsony közeledtével megnövekedő kereslet áll, ugyanakkor az éves szintű volumenemelkedés is eléri a 8,1%-ot; a tavalyi 164 957 tonna után idén 178 362 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren november végéig.

Akár 12 órával a járatindulás előtt feladható a poggyász a Wizz Air járataira

Novembertől a Wizz Air járataival utazók számára akár a járatindulást előtt 12 órával, hajnali 3:00 és este 22:00 óra között elérhető az önkiszolgáló poggyászfeladás lehetősége. Az újításnak köszönhetően az érintett utasok online vagy a Kálvin téri üzletben található kioskok segítségével díjmentesen, a korábbi 3 óra helyett akár 12 órával a gépindulás előtt kinyomtathatják a poggyászfeladáshoz szükséges poggyászcímkéket, a csomagokat pedig feladhatják a budapesti repülőtér termináljain, ahol az átvilágítást követően a Budapest Airport poggyászosztályozó csarnokában, biztonságos helyen megőrzik azokat. Az utasoknak ezt követően a poggyászukkal kapcsolatban nincs teendőjük; azokat a megszokott módon a földi kiszolgáló vállalat személyzete helyezi el indulás előtt a repülőgép csomagterében.

A Budapest Airport és a Wizz Air a fejlesztéssel lehetővé teszi az utasok számára, hogy egy általuk választott korai időpontban elvégezzék az utazás előtti legfontosabb teendőket, ezáltal a repülős utazás folyamata még gördülékenyebbé válik.

Határidőre befejeződött a B3-B5 gurulóút felújításának első üteme

A repülésbiztonság fenntartását szem előtt tartva, valamint az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) szabályozásaival összhangban szeptemberben nagyszabású gurulóút- és futópálya-felújítási munkák kezdődtek a repülőtéren, amelynek első üteme a terveknek megfelelően december elején lezárult.

A fejlesztés első ütemében a szakemberek 3 976 négyzetméteren kiszélesítették a B5 gurulóút teherbíró betonburkolatát, 19 340 négyzetméteren cserélték az aszfaltpadkát és 2433 folyóméteren elvégezték a fénytechnikai, 3249 folyóméteren pedig a csapadékvíz alépítmény-hálózat cseréjét. A projekt során a repülésbiztonság, valamint a zökkenőmentes utasforgalom fenntartása mellett a Budapest Airport kiemelt figyelmet fordított a környezetvédelemre is; a munkálatok megkezdése előtt elvégezte a környéken élő ürgepopuláció áttelepítését, az építési munkák alatt keletkezett hulladékot több, mint 95%-át előkészítette az újrahasznosításhoz, amelynek köszönhetően a vállalat a hulladék repülőtérről történő elszállításából adódó, kb. 3700 teherautó által generált károsanyag-kibocsátást is elkerülte. A projekt eredményeképp a repülőtér-üzemeltető az új hálózatok kialakításával nemcsak a rendelkezésre álló kapacitásokat, hanem az üzembiztonságot is tovább növelte. A gurulóutak fejlesztésével párhuzamosan a repülőtér üzemeltetője felújította a II. futópálya esővízelvezetési-rendszerét is, kihasználva a gurulóúton zajló munkálatok miatt szükségessé váló futópálya zárást.  

A beruházás értéke 3,6 milliárd forint (8,8 millió euró), a fejlesztés összértéke pedig a csatlakozó beruházásokkal (beruházáshoz csatlakozó fénytechnikai kiváltó nyomvonalak kialakításával és a II. futópálya vízelvezetésének felújításával) együtt eléri a 4,3 milliárd forintot (10,5 millió eurót).

Zöld Béka Díjat nyert a Budapest Airport első fenntarthatósági jelentése

A Budapest Airport elnyerte a Deloitte Zöld Béka Díját az Első Fenntarthatósági Jelentés kategóriában. A független, szakértő zsűritagok által odaítélt elismerést a Budapest Airport fenntarthatósági vezetője, Katona Sarolta vette át, aki kiemelte: „Úgy gondoljuk, hogy azon felül, hogy egy vállalat mit tesz a fenntarthatóság terén, nagyon fontos az is, hogy transzparensen nyilvánosságra hozza az eredményeit. Tavaly készítettük el a Budapest Airport új vállalati stratégiáját - és ezen belül a fenntarthatósági stratégiáját, - amely többek között tartalmazta a monitorozási és a jelentési rendszer fejlesztését. Innen egyenes út vezetett a fenntarthatósági riport kiadásához. A Zöld Béka Díj nagy megtiszteltetés számunkra, és egyúttal visszaigazolás is arra vonatkozóan, hogy magas színvonalú az a munka, amit végeztünk, és megérte a belefektetett energiát.”

A Budapest Airport egyik legfontosabb célkitűzése, hogy 2035-re (a vállaltnál 15 évvel korábban) elérje a nettó zéró kibocsátású működést a vállalat közvetlen kibocsátására vonatkozóan. Ennek érdekében a repülőtér-üzemeltető következetes stratégiát követ, amelynek legfontosabb pillérei a megújuló energiára való átállás, az energiahatékonysági projektek, illetve az e-mobilitási törekvések. Ezen kívül kiemelt stratégiai elem a hulladékkezelés fejlesztése, a zajvédelem és a fenntartható épületek kivitelezése is.

Forrás: https://www.bud.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 07., 20:15
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-14 16:00:42
Kovács Krisztián ezredest nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár új parancsnokává 2025. január elsejei hatállyal. Elődje, dr. Bali Tamás dandártábornok az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként folytatja katonai szolgálatát.
2024-11-18 16:45:23
Idén októberben megállapodás született arról, hogy különleges mentéseknél segédkezik egymásnak az EUFOR (European Union Force) és a konjici Prenj Hegyimentő Szolgálat. Az együttműködés aláírásakor a nemzetközi haderőt dr. Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea művelet parancsnoka, míg a bosnyák felet Almir Mahmutović, az önkéntes szervezet igazgatótanácsának elnöke képviselte.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 19., 11:57
A két H225M helikopter megérkezése, azt jelenti, hogy a megrendelt 16-ból már 14 a Magyar Honvédségnél van – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

  Legfrissebbek most

Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.