A Spanyol Haditengerészet jövőjével kapcsolatos egyik legnagyobb kérdés megoldódni látszik, ugyanis a kiöregedő Harrierek leváltását egy 2025-ig tartó, 70 millió eurós üzemidő hosszabbítással parkolópályára helyezték. Így a váltótípusként számon tartott F-35B-nek várnia kell, amíg pénzügyileg elérhetővé válik Spanyolország számára.
Ezzel a spanyol haditengerészeti repülés jövője biztosítottnak látszik, korábban ugyanis évekig kétséges volt, hogy mi lesz a haderőnem sorsa 2020 után. A Principe de Asturias repülőgép-hordozó nyugdíjazását követően a Haditengerészet nekilátott a Harrier flotta leépítésének. Négy gépet 11 millió eurós modernizációt követően vontak ki a szolgálatból, gazdasági okokra hivatkozva.
Nagyot változott azonban a helyzet május 23-án, amikor a Miniszterek Tanácsának ülését követően a kormány bejelentette a szándéknyilatkozatot a Harrierek további üzemeltetéséről, amely eredetileg következő decemberig tartott volna. Az utóbbi tíz év alatt megtakarított 70 millió euróból tervezik finanszírozni a flottához szükséges eszközöket és alkatrészeket, amelyekkel akár 2025 után is levegőben maradhatnak a gépek.
Jelenleg az amerikai gyártású F-35B Lightning II az egyetlen rövid úton fel-, illetve függőlegesen leszálló (STOVL) típus, amely megfelel a Spanyol Haditengerészet igényeinek. Az összes többi, Harrier-üzemeltető ország (Egyesült Államok, Olaszország illetve korábban az Egyesült Királyság) is már letette voksát a gép mellett. A spanyolok 2010-ben még 15-20 repülőgép beszerzésével számoltak, azonban gazdasági okokból egyelőre megvalósíthatatlan ez az elképzelés.
Egyes források szerint a Haditengerészetnek sikerült olyan pénzügyi tervet letenni az asztalra, amellyel elérhetővé vált volna néhány F-35B beszerzése, végül azonban ezt a vezérkar nem fogadta el a magas költségek miatt. A lehetséges jövőbeli tervek között szerepel olyan opció is, hogy az amerikai rendszeresítést követően Egyesült Államok gépeit vennék igénybe a spanyolok egészen addig, amíg gazdaságilag egyenesbe nem jönnek, hogy megvehessék a saját gépeiket.
A Spanyol Haditengerészet korábban igen komoly kritikát kapott, mivel a brit Harrierek leállításával szinte kimeríthetetlen alkatrészforráshoz juthattak volna igen méltányos áron, azonban az üzlet nem jött létre. Állítólag tárgyalások is folytak a két fél között, azonban a spanyolok által megkövetelt feltételek nem feleltek meg a britek számára, akik így az USA-ba értékesítették a rendszerből kivont több mint 70 gépet. Az amerikaiak számára egyébként szintén fontos volt az üzlet létrejötte, mivel előre látták, hogy a Harrierek váltótípusának szánt 5. generációs vadászrepülőgép nem áll majd hadrendbe az előre meghatározott időre.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.