Hollandia, Lengyelország és Norvégia közösen kíván légi utántöltő repülőgépflottát kiépíteni. A tervek szerint május elején heteken belül árajánlatot kérnek az Airbustól, az A330MRTT többfeladatú tanker- és szállítógép típus megvásárlására.
Mivel „széria”, azaz különleges változtatásoktól mentes MRTT-ket kívánnak rendszerbe állítani, így csak az árról kell majd megegyezni a gyártóval. Az első lépcsőben 3-4 repülőgép közös vásárlásáról és hadrendbe állításáról lenne szó 2019 májusától a hollandiai Eindhoven repülőterén. Itt állomásoznak jelenleg is a Holland Királyi Légierő KDC-10-es tanker- és szállítógépei.
Ha további országok is csatlakoznának a programhoz, akár a vásárlásban, akár repült órák finanszírozásával, akkor a gépek száma akár 6-8 A330MRTT-re is nőhet, amely már az európai légi utántöltő képesség komoly megnövekedését jelentené. Jelenleg nyolc MRTT-nek van helye Eindhovenben, de szükség esetén megoldható az állóhelyek számának növelése is. A 3-4 gépes flotta kezdeti hadra fogható állapotát 2020 közepére szeretnék elérni a résztvevő országok.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.