A RAF 1. vadászrepülő százada, amely mindössze 4 hónappal ezelőtt alakult meg újra a Leuchars légibázison, állíthatta üzembe a légierő 100. példányát a Eurofighter Typhoon típusból. A RAF célja, hogy a jövőben egy vegyes, Typhoonon és az 5. generációs F-35-ösön alapuló légierővé váljon, és ezáltal a legmagasabb színvonalon láthassa el feladatait.
Az 1. vadászrepülő század parancsnoka, Mark Flewin alezredes elmondta, hogy a szeptemberi megalakulásuk óta már a század tagjai is adnak készültségi szolgálatot, emellett pedig sürü program vár rájuk 2013-ban is.
A jövőben a védelmi minisztérium összesen 18 milliárd fontot fektethet a Eurofigher programba, aminek köszönhetően a legújabb Tranche 2 és 3 verziók repülhetnek a RAF felségjelzésével, továbbá fejleszteni kívánják a gép felderítési képességeit is.
Szintén ide kapcsolódik, hogy decemberben állapodott meg a védelmi minisztérium és a Raytheon cég újabb Paveway IV precíziós fegyverek leszállításáról. Ezeket a fegyvereket a Typhoonok (és a jövőben az F-35-ösök is) hordozhatják majd, és a szerződés értelmében 450 új munkahely jön létre az Egyesült Királyság területén, a Raytheon üzemeiben.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.