2024. 12. 18. szerda
Auguszta
: 410 Ft   : 391 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Lengyelország Szu-22-eseit sem hagyja veszni

JETfly  |  2014. 02. 13., 16:11

2012 nyarán látott napvilágot az az információ, mely szerint a lengyel védelmi minisztérium mégsem fogja modernizálni hadrendben álló Szu-22-es vadászbombázóit, melyeket kivonásuk után csapásmérő pilóta nélküli repülőgépekkel pótoltak volna. Nos, ez az elképzelés úgy néz ki, egyelőre nem valósul meg, hiszen a védelmi miniszter - Swidwinben tett látogatása során - bejelentette, hogy a Szu-22-esek várhatóan további 3-10 évig szolgálatban maradhatnak a Lengyel Légierőnél. Információk szerint a robotrepülőgépeket nem tartották a Szuhojok megfelelő utódjának. 

Tomasz Siemoniak védelmi miniszter a swidwini Szu-22-es bázist látogatta meg a minap: a 21. légibázison két században (7. elt és 40. elt) összesen 32 darab Szu-22M4 és Szu-22UM3K állomásozik. A repülőgépeket még az 1980-as években szerezték be, korszerüsítve azóta nem lettek, annak ellenére, hogy erre a múltban több terv is volt. A miniszter látogatása során elmondta, hogy a konkrét döntés 2014 márciusában várható a Szu-22-esek sorsáról, tervek szerint maximum 10 évig maradhatnának még hadrendben, viszont már csak egyszázadnyi, 16 db Szuhojjal számolnak. 

Szu-22-es a swidwini betonon (Fotók: Gyurákovics László - Press Tour 2010)

Ennek kapcsán meg is indultak a találgatások a jövőt illetően, mégpedig arról, hogy a Szu-22-esek további szolgálatban tartásával a lengyel védelmi minisztérium újabb vadászgép vásárlást tervezhet. Ha a Szuhojokat 3 évig tartják még meg, akkor használt vadászgépeket, vélhetően F-16-osokat vásárolnának, ha pedig 10 évig, akkor akár új repülőgépeket is beszerezhetnek. Ez persze még csak találgatás, mint ahogy azt is, hogy az újabb repülőgép beszerzést párhuzamosan végeznék a 48 F-16C/D Block 52+ F-16-os modernizációjával. Swidwin kapcsán továbbá arról is szó esett, hogy a légibázist is modernizálni fogják, alkalmassá téve a NATO szövetségesek repülőgépeinek fogadására és kiszolgálására. 

Szu-22

Napjainkban, a Lengyel Légierő három századnyi F-16-ost (Krzesiny és Lask légibázisok), két századnyi MiG-29-est (Malbork és Minsz-Mazowiecki), illetve két századnyi Szu-22-est (Swidwin) üzemeltet. MiG-29-esek kapcsán épp a napokban számoltunk be egy újabb modernizált példány átadásáról, mely már az ötödik volt a sorban. 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
2024-12-04 10:25:57
A VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport hisz abban, hogy a tehetség mindenkiben megvan, de akkor csillan meg igazán, ha megtalálja a helyét. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amiben valóban szárnyalhatunk, először magunkat kell jobban megismernünk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
2024. 12. 11., 23:31
A MEDEVAC (Medical Evacuation) egy egészségügyi kiürítési/evakuálási eljárás, amely során a sérült vagy beteg személyeket sürgősségi orvosi ellátásra szállítanak - gyakran helikopterrel.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.