Műholdvadász – Újjászületik a Kopó

A Szu-27-esek és a MiG-29-esek pillanatok alatt a "népszerüségi listák” élére ugrottak, és a mai napig tartják vezető helyüket. A repülés iránt érdeklődő szakmai és mükedvelő közönségre ugyanis mély benyomást tesznek a légi bemutatók, sokakban az a vélemény alakult ki, hogy az a repülőgép jobb, amelyik látványosabb kis magasságú mürepülésre képes. A harci repülés azonban nem sport vagy szórakoztatás, a repülési jellemzőkön kívül más tucatnyi ugyanilyen fontos képesség nem demonstrálható a kiállításokon.

A harmadik orosz típus a maga nemében legalább akkora előrelépést jelentett, mint az említett gépek, de a MiG-31-es által biztosított látványosság csak a méretére korlátozódik, hiszen nem mürepülésre tervezték. A hatalmas elfogó vadász az F-14 Tomcatéhoz hasonló képességü fegyverrendszert hordoz, és fő feladata Oroszország ritka repülőtér-hálózattal ellátott középső, északi és távol-keleti területeinek védelme. Az N007 vagy RP-31 Zaszlon (Pajzs) radar és az R-33-as rakéták, valamint a digitális adatátviteli rendszer segítségével négy MiG-31-es akár 700-800 km szélességü területet képes oltalmazni az Északi-sark felől közeledő bombázók vagy az azok fedélzetéről indított manőverező robotrepülőgépek, cirkálórakéták ellen. A típus képességeiről részletesebb beszámoló olvasható a Top Gun 1999. novemberi számában, most természetesen nem ennek felelevenítése a cél, más okból került újra érdeklődésünk középpontjába a szóban forgó repülőgép.

MiG-31-es prototípus Monyinóban

Oroszország rohamos gazdasági fejlődése ugyanis lehetővé tette, hogy megkezdjék a szinte léthatárig lepusztult MiG-31-es flotta újbóli üzembe állítását és korszerüsítését. Ennek Szergej Ivanov honvédelmi miniszter személyes közbenjárása adott lökést még 2005-ben, amikor egy hadgyakorlaton szembesült a típussal kapcsolatos lehangoló tényekkel. Vlagyimir Mihajlov tábornok, az orosz légierő parancsnoka ugyanis közölte vele, hogy ha a legrövidebb időn belül nem jut pénz a MiG-31-esek és hajtómüveik ipari szintü nagyjavítására, akkor selejtezni kell a több szempontból egyedülálló típust.

A Szovjetunió összeomlását követően semmire nem jutott elég pénz, különösen vonatkozott ez az egykor túlméretezett hadseregre. A csökkentés nemcsak több ezer régebbi, harmadik generációs gép kivonásában nyilvánult meg, hanem a megtartott állomány repülési lehetőségét is korlátozták, különösen vonatkozott ez a hatalmas üzemanyag-igényü és bonyolult MiG-31-esre, amelyekből rövid idő alatt többezrednyi mennyiség vált üzemképtelenné, az aktív állománynál pedig mindössze 15-20 óra volt az éves (!) repülési lehetőség. A Nyugaton Foxhound, vagyis Kopó néven emlegetett típus pedig nagy gyakorlottságot igényelt a hajózószemélyzettől, egyrészt összetett fegyverrendszere, másrészt pedig repülési jellemzői miatt. A negyedik generációs elektronika és harcászati képességek mellett ugyanis régi aerodinamikai elvek alapján alakították ki a nagy sebességre optimalizált sárkányt, amely köszönő viszonyban sem volt a másik két vadász, a MiG-29-es és a Szu-27-es kitünő, "pilótabarát” repülési jellemzőivel. A MiG-31-es egy Tu-134-es utasszállítóval azonos tömegü vadászgép, kifejezetten rossz kis sebességü tulajdonságokkal. A repülési jártasság részleges elvesztése számos baleset és katasztrófa kiváltó oka lett. A 18 nyilvánosságra került (és a nem ismert számú egyéb) gépveszteség ugyan abszolút értelemben nem sok, de az üzemben tartott gépek és a repült órák mennyiségéhez viszonyítva nem éppen kedvező értéket mutat.

Az 592-es számú gép több érdekes teszt részese volt

Nyizsnyij Novgorodban 500-550 MiG-31-es készült a nyolcvanas évek elejétől 1994 áprilisáig, amikor az utolsót adták át. Ezek közül kb. 370 gép áll szolgálatban, ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi huzamosan üzemképes. Aki egy kis időt szán rá, az lehangoló helyzetet talál a müholdas böngésző segítségével, a lepusztult, rendetlen bázisokon számos MiG-31-est látni, amelyeket a szabadban tárolnak. Elvileg 12 ezred repüli napjainkban a típust, de ezek nem a régen megszokott 3x15 gépes alakulatok, hanem jó esetben csak 20-28 gépük van, kétszázados osztásban. A helyzetet némileg egyszerüsíti, hogy a MiG-31-esnek nincs gyakorlóváltozata, ugyanis a hátul ülő operátor is vezetheti.

Mivel a flotta repült ideje még a naptári élettartam előrehaladott volta ellenére is nagyon alacsony, ezért a típus megfelelő alanya egy nagyobb arányú képességnövelő korszerüsítésnek, amit össze lehet kötni az üzemidő meghosszabbításával is. A MiG-31-esek első átalakítására még a rendszeresítés kezdetén került sor, de nem a fejlesztők jószántából vagy a szovjet légierő igénye miatt. A fejlesztésben jelentős szerepet játszó Fazotron elektronikai vállalatnál dolgozó Alekszander Tolkacsev mérnököt ugyanis beszervezte az amerikai hírszerzés, így a cég által folytatott összes programról értékes adatokhoz jutott a CIA. A kémkedés érintette a MiG-29-es és 31-es fedélzeti radarját, a hozzájuk kidolgozott új rakétafegyverek elektronikáját, de még az Sz-300-as légvédelmi komplexumot is. Tolkacsev 1985-ben bukott le, ezt követően röviddel kivégezték a dollármilliárdokban kifejezhető károkozás és főleg a szovjet érában legnagyobb bünnek számító hazaárulás miatt. Az összes érintett fegyverrendszer részleges vagy nagyobb mélységü átalakítását igényelte az eset, így a MiG-31-es N007-es radarját és R-33-as rakétáját is módosítani kellett, főként a zavarvédelmi eszközöket és rendszereket alakították át.

1990 után a fennmaradt tervezőirodák sorra dolgozták ki azokat a továbbfejlesztési programokat, amelyek szériában történő megrendelésére esély sem volt Oroszország gazdasági helyzete miatt. Az ország nemzeti összterméke egy időre az öt és fél milliós lélekszámú Dánia (!) szintjére csökkent, vegetálásra késztetve egy sor hadiipari céget. Ennek ellenére csak kevés szünt meg, a kutató-fejlesztő kapacitás, ha alacsony szinten is, de megmaradt és tovább dolgozott az alacsony fizetés és a rossz körülmények ellenére. A MiG tervezőiroda moszkvai részlegében egy ideig még télen sem volt fütés, mert nem tudták fizetni a közüzemi számlákat. Ennek ellenére még egy ideig folyt a MiG-31M fejlesztése, amelynek prototípusai Zsukovszkijban repültek. A típus megrendelésére azonban nem volt esély, így a programot törölték, és inkább a még gyártásban lévőket korszerüsítették. Ehhez természetesen felhasználták az M változat kidolgozása során elért eredményeket. Az első nagyon fontos lépes volt a gépek légi utántölthetőségének megteremtése. A MiG-31M gépeket eleve ezzel a lehetőséggel építették meg, a teleszkopikus tankolócső a pilótafülke előtt a törzs jobb felső részén helyezkedett el. A  MiG-31-esek "01DZ gyártmány” jelzésü változatán ismeretlen okból az átellenes oldalra került, hasonlóan a többi típushoz, az oroszok valamiért jobban preferálják a bal oldali elhelyezést. Az első teljesen müködőképes légi tankolórendszerrel felszerelt tesztgép a kék 592-es oldalszámú lett, amely mind a mai napig Zsukovszkijban van a további módosítások kipróbálásához. Ezzel a géppel hajtották végre az Északi-sark feletti repüléseket és a többszöri utántöltéssel végzett nyolcezer kilométeres bevetéseket.

Törölték a MiG-31D változatot is. A két megépült prototípus törzse alatt egyetlen rakétát hordozott volna, amely ellenséges müholdak megsemmisítésére szolgált. Az amerikai Asat (Anti Satellite) programra adott orosz válasz is befejezetlen maradt. 1995-ben jelentették be, hogy kifejlesztik a MiG-31F változatot, amely részben "frontvadász” lenne, és fő feladata az ellenséges repülőeszközök megsemmisítése mellett a "radargyilkos” rakéták célba juttatása. Ebből sem lett akkor semmi, és ugyanerre a sorsra jutott a MiG-31E is, amely az exportra készülő változat lett volna. Kína kevés híján aláírt egy szerződést, amelynek első lépcsőjében 24 gépet vásároltak volna. Iránnal ugyancsak tárgyaltak a típus eladásáról, de végül nem sikerült nyélbe ütni az egyik üzletet sem. Ebben nagy része lehetett annak, hogy a specializált típus beszerzése és üzemben tartása nagyon költséges. Ez annak ellenére is kijelenthető, hogy konkrét pénzügyi adatok nem állnak rendelkezésre.

Az R-73-es rakéták kormányfelületei behajthatók

A MiG tervezőinek kedvét nem vette el a számos kudarc, és a kilencvenes évek végére az addigi összes kidolgozott új rendszer, fedélzeti berendezés és fegyvertípus összeházasításával megalkották a MiG-31BM terveit. A kék 58-as oldalszámú gépen ki is próbálták a módosítások gyakorlati megvalósítását, és minden úgy tünt, hogy végre megszületik az állami megrendelés. 2000 júliusában aláírták az egyezményt, amely szerint az orosz légierő 280 MiG-31-esét egységesen BM változatúra alakítják át.

A munkát azonban mégsem lehetett elkezdeni, mert közben kiderült, hogy a költségvetésben nincs elegendő pénz erre. A továbbfejlesztés ennek ellenére kis lépésekkel tovább folyt, és a 2006-ban kiadott miniszteri rendeletet követően felgyorsult. Mindezek eredményeképpen 2006 november elején bejelentették, hogy a Nyizsnyij Novgorod-i Szokol gyár és az orosz légierő közösen befejezettnek nyilvánítja a MiG-31BM fejlesztését, így a következő években sor kerülhet az üzemben álló gépek modernizálására. A darabszám azonban egyelőre nem tisztázott, a sajtóhírek egyaránt szólnak az eredetileg szerződött 280 darabról és 370-ről. Nem zárható ki, hogy az utóbbi néhány év "pénzbőségének” köszönhetően az összes még szóba jöhető és újra üzemképes állapotba hozható gép átesik a modernizáción. Oroszországban ugyanis újra cél, hogy világhatalmi tényezővé váljanak, ennek egyik alappillére a megnövelt katonai erő. A másfél évtizedes lemaradás behozásának leg­gyorsabb és leginkább költséghatékony módja a meglévő eszközök korszerüsítése, ez rövid távon megoldást jelenthet.

R-37-es rakéták mintapéldányai a törzs alatt

Már megszokhattuk, hogy az oroszok retorikájában sokszor tetten érhető a büszkeség, saját képességeik kissé túlzott hangoztatása. Ezzel szembesülhetünk most is, a MiG-31BM "természetesen eredményesen vethető majd be az amerikaiak ötödik generációs típusai ellen”, vagyis képes lesz a "lopakodó”-technológiával készült repülőeszközök felderítésére és megsemmisítésére. Hogy ez milyen mértékben valósul meg, arra csak a jövő adhat választ. Természetesen senki sem mondja felelősséggel, hogy a Raptor vagy a B-2-es "láthatatlan” a radarok számára, csak azt, hogy "alacsony észlelhetőségüek”, vagyis csak kisebb távolságból lehetséges a felderítésük.

A MiG-31BM gépekbe a Fazotron által kifejlesztett Zaszlon-M radart építik be, amelyet eredetileg még a MiG-31M számára dolgoztak ki. Az egytonnás radar Argon-15A digitális számítógépének kapacitását az utóbbi évek lehetőségeinek megfelelően kibővítették, és további új üzemmódok alkalmazását tették lehetővé. A MiG-31BM ugyanis többfeladatú gép lesz, így a pilótáknak szüksége lesz a térképező üzemmódra, a későbbiekben pedig akár a szintetikus apertúra-üzemmódra. A Zaszlon volt az első vadászgép-fedélzeti radar, amelyet már fix antennával láttak el, az még csak a PESA (Passive Electronically Scanned Array) és nem AESA aktív rendszerü volt. Ez a hírek szerint nem változik a BM gépeknél sem, de ennek ellenére a radar kapacitása lényegesen nagyobb lesz. Érdekes ellentmondás tapasztalható az eszköz hatótávolságával kapcsolatban. A nyilvánosságra került hírek szerint 200 km távolságból derítheti fel a nagy reflexiójú bombázó- (hagyományos) gépeket a mellső térfélből, vagyis szemből, míg azonos repülési irány esetén 120 km-ről. Ezzel párhuzamosan arról is találunk adatokat, hogy a BM gépeken a jövőben rendszeresítik az M típushoz tervezett, de még be nem fejezett R-37-es rakétákat, amelyek akár 280 km távolságból is indíthatók. Ennél nagyobb célkövetési távolság szükséges, hiszen a radar számítógépének ki kell dolgozni a "track”-adatokat, csak ezek ismeretében lehetséges a rakéta indítása a kiszámított találkozási pont felé.

Az M változat is hordozhatta volna az R-77-eseket

Az elvárás szerint a MiG-31BM képes lesz a húsz kilométeres magasságban repülő Global Hawk pilóta nélküli felderítő vagy éppen a 30 méteren földközelben lévő kisméretü célok lelövésére is. A radar egyidejüleg tíz légi célt követ, amelyek közül négy ellen indíthatók rakéták. Érdekes módon ezek az adatok azonosak voltak a régi MiG-31-es változatok esetében is.

A BM változat operátorának müszerfala

A fedélzeti elektronika nagyarányú korszerüsítéséhez a már kidolgozott és más típusokon alkalmazott rendszereket és berendezéseket használják fel. Az amerikai szabványú MIL Std 1553B digitális adatbusz hangolja össze a főbb rendszerek müködését, mégpedig integrált formában. Helyet kapott a müholdas navigáció, amely az orosz Glonasst használja. Ez egyelőre bőségesen elegendő a navigációhoz, mert a jelenleg üzemelő müholdak mennyisége 30 méteres pontosságot biztosít. A fegyverek bevetéséhez szükséges méteres pontosság egyrészt csak jó pár év múlva realizálódhat, másrészt a MiG-31-esnek erre nem lesz szüksége. Nagyobb kapacitásúra cserélték az adatátviteli rendszert, a pilótafülkék müszerfalára a MiG-29SzMT típusnál is alkalmazott nagyméretü színes képernyőket építették be. A pilóta HUD berendezése is új, emellett kialakították az eddig hiányzó HOTAS rendszert is, vagyis harc közben a botkormányon és a gázkaron lévő kezelőszervekkel történik minden szükséges tevékenység. Ez utóbbi azonban a nagy távolságú BVR-harc közben nem elsődleges, hiszen a célt nem lehet látni vizuálisan, ezenfelül több idő áll a pilóta és az operátor rendelkezésére.

Az R-33-asok illeszkedő elhelyezése alacsonyabb légellenállást eredményez

A legnagyobb arányú változáson a fegyverzet ment keresztül. A törzs jobb oldalán beépített hatcsövü 23 mm-es gépágyú és annak 260 lőszert befogadó "dobtárja” változatlan maradt, ellenben a bevethető rakétatípusok teljesen mások. Az eredeti MiG-31-esek törzse alatt illeszkedő módon négy R-33-as rakétát, az "orosz Phoenixet” helyezték el. A félaktív lokátoros önirányítású fegyver a pálya kezdeti szakaszán inerciális navigációs rendszere és a repülőgépről utánaküldött pályakorrekciós jelek alapján repült. A szárnyak alá a MiG-25-östől "örökölt” R-40-eseket vagy dupla indítósínen két-két kis hatótávú R-60-ast lehetett felfüggeszteni.

Kiszerelt hajtómü "szakszerüen" tárolva

A jövőben lehetséges, hogy ezek egyikét sem alkalmazzák majd a BM változatú gépeken, bár az R-33-as szolgálatban tartása több mint valószínü (a rakéta ismertetése az ARANYSAS 2005. augusztusi számában olvasható). Nagy távolságban lévő légi célok leküzdésére a MiG-31BM fő fegyvere a tervek szerint az M számára fejlesztett R-37-es rakéta lesz, amellyel rendkívüli képességei miatt érdemes egy kissé részletesebben is megismerkedni.

A fedélzeti gépágyú megmarad a korszerüsítés után is

Az új fegyver kidolgozását az 1983. április 8-án aláírt kormányrendelet alapján kezdték meg. A prototípusok légi hordozási tesztjei 1985-ben kezdődtek, az első  indításra 1988-ban került sor. Az akkor még K-37 (610-es gyártmány) néven emlegetett rakéta lényegesen nagyobb hatótávolságú volt, mint elődje, az R-33-as. Digitális elektronikus kormányvezérlő rendszere lehetővé tette az instabil aerodinamikai kialakítást, így a hátul kereszt alakban elhelyezett kormányfelületek kisebb kitéréssel és légellenállással biztosították az irányváltoztatást. Akkoriban már az orosz technológiai színvonal is lehetővé tette az aktív radaros önirányítást és a "loft” üzemmódot, vagyis a rakéta a pálya kezdeti szakaszán nagy magasságba emelkedett, és a ritkább levegőben nagyobb sebességre gyorsulva messzebb képes repülni. Ennek negatív velejárója, hogy a megsemmisítendő célt földháttérben kell felderítenie a kisméretü fedélzeti radarnak. A szilárd tüzelőanyagú rakétahajtómü biztosította a 6 Mach sebesség elérését, így reálissá vált a 280 km-es maximális indítási távolság, amit egy alkalommal a gyakorlatban is demonstráltak. Itt egy kis kitérőt téve ismételten meg kell említeni, hogy a rakéta hatótávolsága ennél sokkal kisebb. Annak idején az amerikai AIM-54 Phoenixről is az terjedt el abszolút tévesen, hogy 200 km-nél is nagyobb a hatótávja. A rakétát az egyik teszt során a céltól valóban 204 km-es távolságban indították, de a találatig "csak” 134 km-t tett meg, mert a cél nagy magasságban és nagy sebességgel szemben közeledett. Hasonló a helyzet az R-37-essel is, a maximális indítási távolsága a 280 km, hatótávja valószínüleg 150-180 km, és összességében nagyobb a teljesítménye, mint annak idején a Phoenixé volt. A 4,2 méter hosszúságú, 0,38 méter átmérőjü és 0,7 méter fesztávolságú rakéta induló tömege 600 kg, vagyis képességeihez illően  hatalmas. Tömegéből 60 kg a harci rész, ez kb. ekkora több légvédelmi rakéta, pl. a Kub esetében is. A repülés kezdeti szakaszában inerciális berendezés alapján repül, majd következik a pályakorrekciós szakasz. Ez ma már minden BVR fegyvernél a "recept”, ugyanis ha a nagy távolságban lévő cél manővert végez, akkor a rakétának egy újonnan számított találkozási pont felé kell fordulnia. A végső szakaszon veszi át a fedélzeti radar az aktív önrávezetést. A fegyver radarját az Agat tervezőiroda fejlesztette ki. A 40 kg-os berendezés a gyári adatok szerint egy 3 négyzetméteres hatásos visszaverő felületü légi célt földháttéren kívül 70 km-ről derít fel, ez azonban a gyakorlatban lényegesen kisebb is lehet földháttérben és alacsonyabb reflexió esetén. Az R-37-es célpontjai nem vadászgépek. Elsősorban az ellenség HVA (High Value Assets), azaz nagy értékü és jelentőségü repülőeszközei, mint például a már említett Global Hawk pilóta nélküli felderítő, légi utántöltő vagy AWACS légtérellenőrző gépek lelövése az elsődleges, ez nagymértékben befolyásolhatja az éppen aktuális légi erőviszonyokat. A nagyméretü, ennek megfelelően könnyen észlelhető és nem manőverképes repülőgépek megsemmisítéséhez megfelelő lehet a hajtómü kiégését követően lelassult és ugyancsak korlátozottan manőverező rakéta. A szóban forgó adatoknál kisebb távolságon belül a földközeli kis reflexiójú célok, mint például a csapásmérő robotrepülőgépek, cirkálórakéták lelövése a másik fő feladat, ezeket az R-37 csak kisebb távolságból érheti el, a sürü légkör miatt.

A tankolócső részlegesen áramvonalazott

A fegyver vitán felül rendkívüli teljesítményü, de egy "szokásos” probléma van vele kapcsolatban. Fejlesztését 1997-ben beszüntették, ennek megfelelően további tesztek szükségesek, ezen- felül az utóbbi tíz év elektronikai fejlesztéseit is alkalmazni kell, ez ugyancsak idő- és pénzigényes. Okkal feltételezhető, hogy a MiG-31BM gépek egy darabig még a régi R-33-asokal látják el feladataikat. A MiG-31M gépek eredetileg hat R-37-es hordozására lettek volna képesek a törzsük alatt, a BM típusnál azonban maradnak az eddigi négyes elhelyezés mellett, ez csak kisebb módosításokkal oldható meg.

A légi tankolás nem számít rendkívülinek

Közepes távolságon belül (kb. 50 km) repülőcélok ellen az orosz légierőben lassan elterjedő aktív radaros R-77-es rakéták vethetők be, érdekes módon az R-27-es típus egyik változatát sem alkalmazták soha a 31-eseken, és ezt a jövőben sem tervezik. A közel került légi célok ellen az R-73-asokat vethetik be, ezek integrációja megtörtént, az 592-es oldalszámú tesztgépen a MAKS 2005 kiállításon a szárnyak alatti csomópontokra a szóban forgó rakéta APU-72-es indítósínjei voltak felszerelve. Hogy a rakéta bevetéséhez rendszeresítik-e a sisakcélzót, azt nem tudni, de talán ez nem is szükséges, hiszen az R-73-asokat a MiG-31BM nem manőverező légi harcban vadászgépek ellen, hanem a nagyobb hatótávú rakéták "védelmi vonalán” átjutott cirkálórakéták lelövésére használhatják. A törzs alatt csak az R-33/37-es helyezhető majd el, míg a szárnyakon variálható az összetétel az R-77-es és 73-as között. Ugyancsak a szárnyak alatti négy ponton helyezhetők majd el a csapásmérő eszközök.

A "müholdvadász" MiG-31D

A MiG-31BM a földi radarok ellen egyaránt hordozhatja majd a torlósugár-hajtómüves H-31-es, és a H-58-as rakétát, amelyek mindegyike az univerzális AKU-58-as indítókatapultra szerelhető. Integrálják a kisebb hatótávolságú hasonló feladatú H-25MP rakétát is, ezenfelül alkalmassá teszik a típust a televíziós irányító rendszerrel ellátott H-29-es, H-59-es rakéták bevetésére is, valamint kilenc tonna össztömegben hordozhat hagyományos bombákat, pl. hat darab másfél tonnás FAB-1500-ast. Ezek felfüggesztési módjáról eddig semmilyen részletet nem sikerült megtudni, valószínüleg négy bomba lenne a törzs alatt és kettő a szárnyakon. Nem változik a póttartályok elhelyezése, az egyenként 2500 literes ledobható tartályokat a szárnyak külső pilonjaira szerelik.

A 48,2 tonnásra növelt maximális felszálló tömegü MiG-31BM külsőre egyéb szempontból nem sokat változik, orra alatt megmarad a TP-8 "hőpelengátor” is, amely a légi célok radar nélküli felderítéséhez szükséges.

Az eddigi hírek szerint a hajtómü sem változik, de a D-30-F6 üzemidejét megnövelik.

A tervek tehát készen állnak, a megvalósításnak is alakulnak a feltételei, de a programnak mindenképpen nagy lökést adna egy exportmegrendelés. Nem véletlen, hogy az oroszok hivatalosan ajánlatot tettek a MiG-25-ösöket alkalmazó országoknak, hogy állítsák rendszerbe váltótípusként a MiG-31BM gépeket. Egyelőre azonban úgy tünik, hogy mindenki szívesebben látná saját légierejében az olyan többfeladatú típusokat, amelyek minden szóba jöhető feladatra alkalmasak. Algéria inkább a Szu-30-asokat választotta, Szíria még mindig nem fizetett ki több milliárd dollárt a régebben szállított orosz fegyverekért, India szükségtelennek tartja kivont MiG-25-ösei helyett egy másik nagy sebességü típus rendszeresítését, Irán lenne az egyetlen, amely minden bizonnyal megvásárolná. Ez azonban jelentősen fokozná a politikai feszültséget, így nem valószínü üzletkötés. Nagyon úgy tünik, hogy egyedüli alkalmazóként marad az orosz légierő, bár váratlan külföldi igény bármikor felmerülhet valamelyik fejlődő ország részéről.

A BM mellett a MiG-31-es további új változa­tai­nak fejlesztéséről is érkeztek hírek. Békés céllal vennék elő a D terveit, amelynek fedélzetéről kisméretü müholdakat lehetne Föld körüli pályára állítani. Az ürhajózási hordozórakéták ener­giájának legnagyobb részét az első perc emészti fel, amikor a terhet a földön álló helyzetből át kell juttatni a sürü légkörön. A MiG-31-es lenne a rakéta újrafelhasználható "első fokozata”. A gép képes nagy magasságban a 3000 km/h sebesség elérésére, majd dinamikus "ugrással” meredeken emelkedhet 25 km magasság fölé, ahol elindítanák a rakétát. A Kazahsztánnal közösen tervezett program alapja a MiG-31Sz jelzésü gép lenne, amelyhez a légvédelmi rendszereiről nevezetes Fakel tervezőiroda fejleszti a Micron típusú rakétát. Ennek orrában helyeznék el a 100 kg-os mikromüholdat, ez maximálisan 200 km magasságú pályára juttatható fel. Egy másik kereskedelmi célú, de alacsony valószínüséggel megvalósuló program is folyik. Az Aerospace Rally egy "szuborbitális” siklógép lenne, amely fizetős utasokat juttathat el a világür peremére, hasonlóan, mint az amerikai Burt Rutan által tervezett Spaceship One. Az utóbbi terv még csak papíron létezik, ellenben a kisméretü müholdak világürbe juttatása teljesen reális és megvalósítható elképzelés. Az azonban teljességgel lehetetlen, hogy maga a MiG-31-es kijusson a világürbe, vagy annak akár csak a közelébe. Ez olvasóink többségének nyilvánvalóan teljesen felesleges megjegyzés, csak azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert az utóbbi időben egyes médiumokban ezzel kapcsolatban abszolút téves nézetek hangzottak el.