A közelmúltban hozták nyilvánosságra a hírt, mely szerint az előrenyilazott szárnyú új kiképző repülőgép, az SzR-10 tesztrepüléseit határozatlan időre felfüggesztették, gyártását elhalasztják, bizonytalan a repülőgép jövője.
Az egyhajtóműves, szubszonikus, kompozit anyagok felhasználásával készült SzR-10 fejlesztéséért egy magánkézben lévő „Modern Repülési Technológiák” nevű tervezőiroda felel, első repülését még 2015. december végén hajtotta végre, azóta folyamatosan zajlottak a berepülések. A teszteléseket később az Orosz Légi és Kozmikus Erők vette át, de jó ideje nem érkezett friss hír a fejleményekről. Most sajnos igen, és űgy tűnik, hogy forráshiányra hivatkozva függesztették fel az ígéretes projektet.
Az SzR-10 ideális eszköz lehetne a jövőben a kezdő, vagy kevés tapasztalattal rendelkező pilóták kiképzésére, mivel jóval olcsóbb üzemeltetési költség mellett üzemeltethető a kéthajtóműves, harci feladatokra is alkalmas Jak-130-ashoz képest. Az SzR-10 elnevezése a 10 fokkal előrenyilazott szárnyra utal.
Korábban az oroszok már próbálkoztak hasonló kialakítású géppel a Szu-47 Berkut esetében, amely végül ígéretes eredményei ellenére csak tesztpéldány maradt, azonban számos előremutató technológiát később hasznosítottak a PAK-FA esetében is.
Forrás: http://avia.pro
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.