2015. március 12-én, csütörtökön, az Alenia Aermacchi Cameri-ben található gyárából kigördült az első olyan F-35A Lightning II ötödik generációs harci repülőgép, mely már nem a Lockheed Martin Fort Worth-i gyárában készült. Az AL-1-es jelű F-35-ösön kívül további hét áll végszerelés alatt az olasz gyárban. A most bemutatott példány még idén végrehajtja szűzfelszállását.
Olaszország a JSF program egyik fő partnerországa, ennek megfelelően a Cameri-ben található létesítménynek is fontos szerep jut: itt készülnek az Olasz Légierő által megrendelt A és B változatok, illetve egyéb partnerországok számára a gép szárnyai is, de várhatóan a Holland Királyi Légierő F-35-öseit is itt fogják összeszerelni. Cameri a gyártáson kívül az európai F-35 flotta karbantartó és nagyjavító központja is lesz egyben.
A texasi Fort Worth-ben napjainkig 130 F-35-öst gyártottak, az amerikai példányok mellett, brit, holland, ausztrál részre is készültek már gépek, de hamarosan legördül a gyártósorról az első norvég F-35-ös is. Az F-35-ösök eddig összesen 28 500 repült órát gyüjtöttek össze. Az ötödik generációs harci repülőgépek a Tornado, AMX és AV-8B Harrier típusokat váltják Olaszországban, jelen tervek szerint összesen 90 db F-35-ös beszerzése várható.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.