A szervezők bejelentése értelmében, egy héttel az esemény előtt, törölték a csehországi Ostravában évente megrendezésre kerülő NATO Days rendezvényt.
A döntés hátterében az egyre súlyosabb árvízhelyzet áll, melynek következtében bizonytalanná vált a repülőnap megrendezése. A rendezvény hagyományosan nagy tömeget vonz, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, a szervezők szerint nehéz döntést kellett meghozniuk, amire a NATO Days 24 éves története során még nem volt példa.
A közleményben megerősítik, hogy reményeik szerint 2025-ben ismét lesz NATO Days Ostravában, a tervezett dátum: 2025. szeptember 20-21.
Szlovákia nemzetközi repülőnapja szintén a törlés sorsára jutott idén, a szervezők ugyanakkor a SIAF esetében is szeretnék újra megrendezni az airshow-t 2025-ben.
Forrás: https://www.natodays.cz/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.