2024. 12. 19. csütörtök
Viola
: 410 Ft   : 391 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tető alatt az első JF-17 vadászgépszerződés (?)

JETfly  |  2015. 11. 23., 15:06

Kína a közelmúltban megrendezett Dubai Airshow-2015 repülési szalon keretében jelentette be, hogy megkötötte az első szerződést a kínai-pakisztáni együttműködésben készülő JF-17 Thunder harmadik félnek történő eladásáról. Napjainkban a típus a Pakisztáni Légierő állományában áll szolgálatban.

A kínai AVIC CATIC (China National Aero-Technology Import & Export Corporation) valamint a PAC (Pakistan Aeronautical Complex) képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a tervek szerint 300 JF-17 Thundert kívánnak értékesíteni.

A gyártók szerint a repülőgép bizonyította, hogy képes földi és légi célok megsemmisítésére, ugyanakkor költséghatékony megoldás a vásárlók számára. A Pakisztáni Légierő helyettes marsallja, Arshad Malik elmondta, hogy Pakisztán már 60 Thundert vásárolt és további negyvenet szándékozik. Malik beszélt arról is, hogy a JF-17-est hamarosan harci körülmények között is bevetik.

Arról nem közöltek információt, hogy konkrétan mely ország a vásárló, azonban a típus iránt korábban Algéria, Argentína, Banglades, Burma, Egyiptom, Irán, Libanon, Malajzia, Marokkó, Nigéria, Uruguay és Srí-Lanka is érdeklődést mutatott. A géppel elsősorban a fejlődő-, valamint harmadik világbeli országokat célozzák meg a gyártók, amelyek nem rendelkeznek elegendő forrásokkal fejlettebb és drágább gépek beszerzésére, azonban mindenképpen új harci gépekkel akarják fejleszteni légierejüket.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
2024-12-04 10:25:57
A VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport hisz abban, hogy a tehetség mindenkiben megvan, de akkor csillan meg igazán, ha megtalálja a helyét. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amiben valóban szárnyalhatunk, először magunkat kell jobban megismernünk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
2024. 12. 11., 23:31
A MEDEVAC (Medical Evacuation) egy egészségügyi kiürítési/evakuálási eljárás, amely során a sérült vagy beteg személyeket sürgősségi orvosi ellátásra szállítanak - gyakran helikopterrel.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.