A Srí-lankai Légierő parancsnoka, Gagan Bulathsinghala a napokban jelentette be, hogy ez év novemberében látogatást tesz Pakisztánba, ahol a JF-17 Thunder vadászgépek beszerzésének és rendszeresítésének ügyében tárgyal majd. A Pakobserver.net információi szerint, a parancsnok a pakisztáni vezetéssel, valamint Sohail Aman-nal, a Pakisztáni Légierő parancsnokával is találkozik.
Mint ismeretes, a kínai-pakisztáni kooperációban készült repülőgépet az utóbbi időben aktívan promotálják, illetve számos repülőnap és légiszalon résztvevője. Elsősorban olyan országok számára lehet megoldás a Thunder, ahol az alacsony védelmi kiadások miatt nincs lehetőség a komolyabb és drágább vadászgépek beszerzésére. Legutóbb, meg nem erősített információk szerint, Mianmar rendelt a típusból, illetve egy sor országgal folynak tárgyalások a Thunder eladása ügyében.
A sri-lankai üzlettel kapcsolatos hírek szerint, a felek már véglegesítették a darabszámot, valamint a beszerzés összegét is, így rövidesen megszülethet a konkrét megrendelés. Napjainkig a típust csak Pakisztán üzemelteti, mely 150 darabra adott le megrendelést. Kína is tervezte a típus rendszeresítését (FC-1 Xiaolong), azonban konkrét döntés még nem született az ügyben. A gépek részegységei Kínában készülnek, majd a végső összeszerelés már Pakisztánban történik.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.