India újabb 42 darab Szu-30MKI-t vásárolt – írja az Interfax. A szerződést 2011. december 16-án írta alá Dimitrij Medvegyev orosz államfő és az indiai kormányfő, Manmohan Szingh. India ez idáig három szerződést kötött Oroszországgal, összesen 230 darab Szu-30MKI vásárlásáról. Az eddigi beszerzések összértéke meghaladta a 8,5 milliárd dollárt.
A december 16-án született szerződés ellenértéke 3,4 milliárd dollár. Az új megállapodás értelmében az utolsó Szuhoj 2018-ban kerül átadásra, így az Indiai Légierő összesen 272 darab Szu-30MKI-t állít hadrendbe. Időközben a két fél között egy újabb szerződés is születhet, ugyanis tervek szerint India modernizálná a már hadrendbe állított Szu-30-asait.
2011 augusztusában az Irkut vállalat vezetője, Alekszej Fedorov azt nyilatkozta, hogy a modernizáció során számos új technológiát bevezetnek, olyanokat, melyeket az új ötödik generációs gépnél is felhasználtak.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.