Önmagában az a tény, hogy az F-15SE (Silent Eagle) személyében egy új alváltozatát mutatták be a sokoldalú F-15 Eagle családnak, még nem meglepetés, azonban az, hogy vajon mi motiválta a gyártó Boeing céget erre a lépésre már érdekesebb kérdés. Az ígéretesnek tűnő, ám az eddig hangoztatott koncepciókba nehezen illeszthető új típus megjelenése rávilágíthat néhány kényes kérdésre, melyeket most részletesebben is megviszgálunk.
Mint ismeretes, az elsősorban az F-16-os, A-10-es és AV-8B Harrier típusok leváltására tervezett Lockheed Martin F-35 Lightning II az ötödik generációs harci repülőgépek második típusaként (az első az F-22A Raptor volt) hamarosan szolgálatba állhat, ám mind a képességeit, mind az ár-érték arányát sokan megkérdőjelezik. Az amerikaiak egy széleskörü nemzetközi, a fejlesztésben és a tesztelésben is résztvevő csoportot hoztak létre (többek között Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia, Olaszország és számos más nemzet tartozik ide) a gép iránt érdeklődő országok részvételével, ennek ellenére azonban korántsem biztos, hogy a tagok végül meg is vásárolják az új típust. A legbiztosabb megrendelőnek Izrael számít, de Norvégia is viszonylag stabil partnernek lesz tekinthető (a svéd JAS-39NG Gripen-el szemben a katonai szakértők és a kormányon lévő politikusok is az F-35-öst támogatják). Hollandia esetében azonban már nem ilyen jó a helyzet és kérdéses lehet az olasz megrendelés volumene is. Ugyanakkor szinte biztos, hogy sem Japán, sem Ausztrália nem fogja megvenni a Lockheed Martin gyártmányát.
A 15 fokban kifelé döntött függőleges vezérsíkok mellett a legnagyobb változás az F-15E típusnál már megismert CFT-t (illeszkedő póttartály) érintette. A gép törzsének mindkét oldalán felszerelt tartályokban alakították ki ugyanis a fegyvertereket, ez a megoldás csökkenti a légellenállást és a radarhullám visszaverő felületet. Két, eltérő méretü kamra van, a felső, kisebbikben az infravörös önrávezetésü AIM-9X Sidewinder és a BVR harcra szolgáló AIM-120 AMRAAM mellett a kisebb SBD vagy JDAM bombák helyezhetőek el. Az alsó, nagyobb méretü kamrába már a nagyobb bombák és levegő-föld rakéták is függeszthetőek. Ugyanakkor természetesen lehetőség van a külső függesztési pontok használatára is. A fejlesztés során nagy hangsúlyt helyeztek a lopakodó képesség elérésére, ez azonban a belső fegyvertér kialakításával csak részlegesen valósulhatott meg. A jövőben tervezik a radarhullámok elnyelését elősegítő speciális bevonat alkalmazását is
Az elutasítás lehetséges okai közül a legfontosabb az ár. A viszonylag olcsó és sokoldalú, valamint könnyü F-16-os leváltása egy jóval drágább, ugyanakkor nehezebb és bonyolultabb F-35-ösre sokaknak nem túl vonzó, főleg a gazdasági és pénzügyi világválság kellős közepén. Ráadásul a meglehetősen nagy és nehéz, egyhajtómüves típus a légiharcban egyes szakértői vélemények szerint alulmaradhat a jobb tolóerő-tömeg arányú kéthajtómüves gépekkel szemben, Ausztráliában például komolyan aggódnak a sokak által méltatlanul előre lebecsült orosz Szu-35BM, illetve a kínai Szu-30-asok miatt is, főleg azok várható nagy létszáma miatt. Ugyanis hiába képvisel adott esetben egy F-35-ös technológiai fölényt az említett típusokkal szemben, ha azok több százas tömegben támadnak az éppen a magas ára miatt kevés példányban meglévő Lightning II-es flotta alul maradhat…
F-35 Lightning II. Sok még a kérdőjel...
Másrészt sok szempontból megváltoztak az igények is, hiszen az elmúlt évtizedben inkább az aszimmetrikus hadviselésre láthattunk példákat, melyben teljesen felesleges egy csökkentett észlelhetőségü, méregdrága high-tech repülőgépet bevetni, márpedig az F-35-össel kacérkodók nagy része csak egyetlen típust akar szolgálatban tartani, nem terveznek mellé olcsóbb, kiegészítő gépeket vásárolni.
Az oroszok a Szu-35BM-et elsősorban réskitöltő típusnak és technológiai próbapadnak szánják az ötödik generációs PAK-FA megjelenéséig
Éppen ezek az okok miatt van létjogosultsága például a sokadszor továbbfejlesztett F-16 klónoknak, az F/A-18E/F Super Hornetnek, vagy a szintén „agyonfejlesztett” Szu-27-es változatoknak, mint például a már említett Szu-35BM-nek. Ezt ismerte fel a Boeing is, és úgy gondolták, hogy lehúzzák a sokadik bőrt az öreg Sasról. Minimális változtatás a sárkányszerkezeten, az illeszkedő póttartályokba süllyesztett fegyverzet és némileg fejlesztett elektronika, máris kész a jövő új típusa. Vagy legalábbis a lehetősége…
F-15C Eagle. Eljárt felette az idő...
Azonban már indokok is közrejátszhattak a megjelenésében, méghozzá éppen a típuscsalád gyengéi miatt. Az intenzív használatnak kitett és gyorsan amortizálódó, strukturális gondokkal küzdő F-15C légifölény vadászokra ugyanis már nem sokáig számíthat a légierő, és hosszabb távon kérdéses lehet a hasonló feladatkörü izraeli, szaúdi és japán gépek sorsa is. A sokkal fiatalabb és némileg módosított kétüléses F-15E Strike Eagle csapásmérő flottát és a belőle kifejlesztett F-15I/S/K változatokat ez ugyan nem érinti, az együléses vadászok frontján azonban gondok lehetnek. Márpedig a váltótípusnak szánt F-22A Raptorból a vártnál sokkal kevesebbet rendeltek és az exportot is korlátozták.
Hiába a légtér korlátlan ura, az F-22A Raptor több szempontból sem alternatíva a régebbi típusok kiváltására
Előállhat tehát az a helyzet, hogy 5-10 éven belül egy sor megrendelő jelzi majd, hogy valamilyen megoldásra lesz szüksége a régi F-15-ösök helyett. Most ugyan még tagadják, és az új F-15SE típus rendszeresítését is cáfolják az amerikai légierő illetékesei (A Raptorért és az F-35-öért lobbiznak), azonban ez az álláspont vélhetően gyorsan megváltozik, ha hirtelen kiesnek az F-15C-k. Márpedig a méregdrága F-22-esből aligha fognak újabb 100-150 darabot rendelni (a pénzügyi válság a tengerentúlon is szorít), az F-35 Lightning II-es pedig képtelen lesz teljesértéküen pótolni légifölény vadász szerepkörben az Eagle-ket.
A Boeing másik üdvöskéje, az F/A-18E/F Super Hornet. Háttérbe szorul, vagy nyerő lesz? A jövő eldönti...
Ekkor léphetne színre a most bemutatott, megnövelt képességekkel rendelkező F-15SE vagy a saját, házon belüli konkurensnek számító, szintén Boeing gyártmányú F/A-18E/F Super Hornet. A probléma azonban az F-35-öshöz hasonlóan szintén az árral lesz, hiszen az új F-15SE ára a gyártó tervei szerint 100 millió dollár körül alakul!Bár a Super Hornetet elsősorban a flotta igényeinek megfelelően alakították ki, az ausztrál megrendelés mutatja, hogy a légierő is jó hasznát veheti, igaz elsősorban vadász-bombázó feladatkörben. Az AESA radar és a nagy fegyverterhelhetőség révén azonban a csapásmérés mellett vadászként is bevethető, főleg ha nem használják a nagy légellenállású, szárny alatti üzemanyag póttartályokat, valamint tuningolnak kicsit a hajtómüveken a nagyobb tolóerő-tömeg arány elérésének érdekében.
Éppen a fentiek miatt nem tünik teljesen logikus lépésnek, hogy az önmagában is sikeres F-15E gépcsalád továbbfejlesztésére építve az F-15-öst erőltetik mintegy 100 millió dolláros áron. miközben a már több száz átadott példánnyal dicsekedő, napjainkra kiforrott típusnak tekinthető Super Hornet gyártásban van, olcsóbb és az alapkonstrukció még ráadásul fiatalabbnak is tekinthető…
A Super Hornet arzenálja. Kell ennél több?
Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az F-15-ös gyártósor életben tartása is fontos lehet a Boeingnek, márpedig a jelenlegi szingapúri és dél-koreai megrendelések teljesítése után erre vajmi kevés esély van. Az amerikai légierő várhatóan nem fog újabb F-15E gépeket rendelni, esetleg az izraeliek vehetnek még néhány új F-15I-t, de ez nem lesz elegendő a középtávú túléléshez sem. Viszont ha az F-22A Raptor exporttilalmát hosszú távon is komolyan gondolják, akkor alternatívát kell biztosítani az olyan, régi szövetségesnek számító államoknak is mint például Japán, akik a kiöregedő F-4 Phantom II és a régebbi alapváltozatú F-15-öseik helyett hamarosan majd valami újat szeretnének. Az amerikaiak pedig vélhetően nem szeretnék, ha a több száz gépes megrendelést valamelyik európai gyártó vinné el, például az EADS az Eurofighter Typhoon típussal…
Amennyiben az F-22A Raptror exportkorlátozása megmarad, úgy Japán számára valós alternatíva lehet az Eurofighter Typhhon is. Ez azonban nagy presztizsveszteség lenne az amerikaiak számára, hiszen a szigetország hagyományosan az egyik legjelentősebb felvevőpiaca az USA hadiiparának
Sok kérdést vet tehát fel az új amerikai harci repülőgép megjelenése, a típus jövője azonban egyáltalán nem biztos, hogy fényes lesz. Egy 100 millió dolláros darabáron kínált, csak részben újnak tekinthető repülőgépet eladni a jelenlegi piaci helyzetben ugyanis meglehetősen reménytelen, pláne ha házon belül is olyan erős konkurenciája van, mint az F/A-18E/F Super Hornet. Ugyanakkor az F-15SE Silent Eagle kifejlesztése is bizonyítja, hogy az ötödik generációs harci gépek elterjedése mellett még hosszú évtizedekig meghatározóak lehetnek a 4++ generációba tartozó, az egykori alapkonstrukciók (F-15, Szu-27) jelentős továbbfejlesztésével létrehozott alváltozatok.
A JETfly magazin 2000 óta szolgáltatja a friss hazai és nemzetközi híreket a katonai repülés világából! A töretlen bizalmat megköszönve kívánunk Olvasóinknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Repülős Élményekben Gazdag, Boldog Új Évet!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.