Rájár a rúd mostanában az ötödik generációs típusokra, bár nyilván a média is kiemelt hírként kezeli, ha történik valami negatívum az új repülőgépekkel: a közelmúltban számoltunk be lapunkon arról, hogy Zsukovszkij repülőterén kigyulladt a 055-ös oldalszámú PAK FA, melyben a nyilvánosságra került fotók alapján komoly kár keletkezett. Az orosz gép balesetét követően, 2014. június 23-án, hétfőn a szintén ötödik generációs F-35A egyik példánya kapott lángra az Eglin légibázison.
A Lockheed Martin közleménye szerint a légierő részére fejlesztett F-35A hétfőn, a reggeli órákban gyakorlórepülésre emelkedett volna a levegőbe, a pilóta azonban a felszállás megszakítása mellett döntött, mivel tüzet észlelt a törzs hátsó részében. A 33. vadászezred kötelékébe tartozó F-35-öst a légibázis tüzoltói eloltották, információk szerint a gép jelentősen megrongálódott, a pilóta nem sérült meg a balesetben. Egyelőre még nem tudható, hogy mi okozta a tüzet, a vizsgálatot megkezdték.
Az eglini F-35-ös kiképzőközpontba folyamatosan érkeznek az új gépek és a kiképzés is intenzív szakaszába lépett már: a légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság F-35-ös pilótáinak kiképzése mellett az Eglin légibázison zajlik a nemzetközi F-35-ös pilóták és müszakiak képzése is. A három haderőnem részére a gyártó Lockheed Martin eddig 104 példányt adott át, a 33. ezred flottája várhatóan 2018-ban éri el a tervezett 59 darabot. 2014. június 10-én az Amerikai Tengerészgyalogság egyyik F-35B-je hibásodott meg, a hajtómüből szivárgott az olaj. Az eset következtében leállították az összes F-35-ös repülését, amit aztán a gépek átvizsgálása után 3 nap múlva fel is oldottak.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.