Javában folyik az amerikai légierő újgenerációs légi utántöltő repülőgép-programja, hiszen a KC-46A harmadik példányának összeszerelése is megkezdődött a Boeing cég Everettben található üzemében. A tervek szerint 2014 harmadik harmadára elkészül a 4 darab tesztelésre szánt repülőgép.
Amellett, hogy jelenleg folyik a három repülőgép összeszerelése, már a rendszerek integrálása is elkezdődött és a második töltőberendezés összeszerelése is folyamatban van, jelentette ki Maureen Dougherty, a Boeing cég alelnöke, aki egyúttal a KC-46 tanker program vezetője is. A Boeing az eredeti terveknek megfelelően halad, amely lehetővé teszi, hogy az első 18 darab repülőgép leszállításra kerülhessen 2017-re, tette hozzá az alelnök.
Az első repülőgép várhatóan jövő év elején gördül le a gyártósorról és az első teljes képességgel folytatott repülési tesztekre valószínüleg 2015 elején kerül sor. Az Amerikai Légierő várhatóan 2016 elején veheti át a számára legyártott első példányt. A Boeing 2027-ig 179 darabot kíván építeni a típusból, ha minden a szerződésben foglaltak szerint alakul. A KC-46A alapja a B767 típus, amely eddig már bizonyított utas- és teherszállítóként, valamint tankerként is. A Boeing eddig több mint 1 050 példányt adott el a 767-esből világszerte.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.