Újabb utasforgalmi rekordok közelében pörgött a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, mivel egyszerre három, nagy nemzetközi sportesemény ért véget vasárnap Magyarországon. A világszinten is rangos események résztvevői, a szakmai stábok és a sokezer szurkoló is ezekben a napokban utazik el Magyarországról, a budapesti repülőtér pedig állja az utasok rohamát.
Vasárnap nem kevesebb, mint 189 érkező és 191 induló repülőgép valamint összesen 49 280 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami igazi napi forgalmi csúcsnak számít. Éppen a kiemelten fontos nemzetközi események miatt cseppet sem lazítottak a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseken, a repülőtér forgalmában mégsem történt komolyabb fennakadás. A különböző repülőtéri szolgálatok és szervezetek szoros együttműködésének köszönhetően még a délután 16.00 és este 19.00 óra közötti időben is időben tudtak elstartolni a gépek, pedig ekkor távoztak sorban egymás után a Forma-1-es pilóták, a versenyzői csapatok és a szponzorok magángépei is.
A repülőtér 2A és 2B terminálján valamennyi utasbiztonsági soron teljes létszámmal várták az induló utasok rohamát, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság megerősített járőrökkel felügyelt a légikikötő rendjére és a közúti előtér forgalmára. Erre annál is inkább nagy szükség volt, mivel egymást után érkeztek az budapesti úszó világbajnokságon (FINA 2017) résztvevő csapatok, a Győrben rendezett ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) sportküldöttségei alaposan megpakolt autóbuszokkal és nem utolsósorban ekkoriban indultak haza a 32. Pirelli F-1 Magyar Nagydíj szurkolói.
A csúcsforgalom hétfőn és kedden sem enyhül, hiszen sokan csak az események zárónapja utáni időpontra tudtak repülőjegyet váltani, míg mások megtoldották a sportos hétvégét néhány napos magyarországi nyaralással is. Az ugrásszerűen megnövekedett forgalmi igényeket jól mutatja, hogy a Lufthansa német légitársaság a ma délután 18.35-kor induló LH1341-es járatán a szokásos Airbus A321-es helyett a majdnem kétszer akkor befogadó képességű Airbus A340-est állította be a budapesti járaton.
„Mindent és mindenkit mozgósítottunk ezekben a napokban, hogy a budapesti repülőtér gördülékenyen működhessen, a repülőtér, a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a hatóságok közötti szoros együttműködésnek köszönhetőn nem volt komolyabb fennakadás az induló utasok kiszolgálásában. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni a repülőtéri kollégáknak a nagyszerű teljesítményért!” mondta Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója. Azt is hangsúlyozta, hogy a nyári csúcsforgalomban mindenképpen javasolt legalább két órával a gép indulása előtt kiérni a repülőtérre, mert így mindenki biztosan és kényelmesen elérheti a járatát, akár hazainduló külföldi turistáról, akár nyaralni induló honfitársainkról van szó.
Forrás: BUD
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.