Az Egyesült Államok légierejének (USAF) a Northrop T-38 Talonok leváltására kiírt kiképző-repülőgép tenderén korábban több komoly cég is jelezte indulási szándékát, de az elmúlt napokban közülük többen is kiszálltak a programból.
Először január végén a Raytheon cég jelentette be, hogy a jövőben nem kíván együttműködni a Leonardo vállalattal, akikkel együtt a T-100-as típussal (az M-346 kifejezetten erre a tenderre specializált változatával) indultak volna. A hírek szerint a feleknek nem sikerült megegyezni arról, hogy a gép végső összeszerelése hol történjen a jövőben, bár a Raytheon korábban már bejelentette, hogy a Mississippi állambeli Meridian mellett képzelik el a gyártást. Az olasz Leonardo így amerikai partner nélkül maradt, de közleményük szerint nem szándékoznak kiszállni a tenderből, bíznak a típusuk sikerében.
Ezt követően, február 1-jén a Northrop Grumman adott ki közleményt, miután alaposan megvizsgálták a USAF által tavaly év végén kiadott követelménylistát, úgy döntöttek, hogy visszalépnek a versenyből, mert nem tudnának megfelelő és erős ajánlatot adni. A tenderen a BAe Systems-szel közösen indultak volna egy új fejlesztésű géppel. A Model 400 névre hallgató prototípusról korábban fényképek is nyilvánosságra kerültek, de úgy tűnik, hogy a fejlesztés ezen a fázisban meg is reked.
Forrás: Flightglobal
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.