Duxford érdekességei I. - Grumman F8F Bearcat

Nincsenek jetek, hangsebesség, mindent uraló computerek, itt a dugattyús motorok dorombolása, olajos füstje, a légcsavarszél és a történelem uralja a helyet. Végigjárva a gépek hosszú sorát, az érdeklődő találkozhat a nyugati front klasszikus, jól ismert szövetséges típusaival, a legendás Spitfire-el, a rettegett Mustangal, Thunderboltal, az angliai csata Hurricane gépeivel, a négymotoros B-17-essel, vagy a Csendes-óceán egykori királynőjével, a Corsair-el.  De áll néhány különleges vasmadár meghúzódva a nagy nevek között, és bár ők is kiváló gépei voltak a saját koruknak, nem tettek szert olyan hírnévre, mint fent említett társaik. Ennek számos oka lehetett. Néhány közülük túl későn érkezett, hogy puskaport szagoljon, vagy éppen már túl elavult volt a kor elvárásaihoz. Néhányuk csak kis sorozatban készült, és voltak, amelyek nem láttak el olyan látványos feladatokat. De ami közös bennük, hogy ott állnak a duxfordi betonon, és repülnek, mintha el sem telt volna az előző 60 év. A következő cikksorozat róluk szól majd. A duxfordi gyüjtemény, elfeledett, és mára különlegesnek számító gépeiről.

A Grumman F8F Bearcat

Grumman Cat-ek…… macskák. Nem, ez nem a színdarab címe, hanem az amerikai haditengerészet leghíresebb és legjobb gépeinek csoportja, melyek a a II. Vh.-ban a repülőgéphordozók fedélzetéről üzemeltek és a japán Zero, valamint Nakajima vadászok legádázabb ellenfelei voltak, és az F-14 Tomcat képében a mai napig jelen vannak.  A Hellcat és a Wildcat segítségével sikerült megtörni a japán haditengerészetet és légierőt a levegőben. A korabeli Cat-ek általános jellemzője, hogy rendkívül erősek, gyorsak voltak, a jól manőverező japán gépek ellen, erőfölényükkel harcoltak. Fegyverzetük erős volt, a japán gépekkel szemben sokkal masszívabb szerkezetek voltak, és megfelelő védelmet nyújtottak pilótájuknak.

A Bearcat a háború utolsó, és egyben legkiválóbb Cat gépe volt, egyszersmind a Grumman cég leggyorsabb dugattyús vadászgépe, azonban túl későn érkezett a Csendes-óceánra, hogy harcolhasson. Az F6F Hellcat továbbfejlesztéséből született, de annál 20%-al könnyebb és 80km/h-val gyorsabb volt. Hordozórol indítható elfogó vadászgépnek szánták. A tervezésnél az volt a cél, hogy a lehető legkisebb és legkönnyebb sárkányszerkezetet építsék meg, amelybe beépíthető a Pratt & Whitney R-2800-34 csillagmotor (ugyan az, amely a Hellcat-et is hajtotta), valamint a minimálisan szükséges üzemanyag, fegyverzet és páncélzat, így egy a Hellcat-nél, jobban manőverező, gyorsabb és agilisabb gépet kapjanak. A US Navy két prototípus XF8F-1-et  rendelt meg 1943 Novemberében. Kilenc hónappal később emelkedett először levegőbe a prototípus, és elődjét minden tekintetben felülmúlta, különösen 30%-al jobb, 4570 láb/perc emelkedőképességével. A kis, erős gép, kiválóan alkalmas volt a kisebb hordozókról való üzemeltetésre, egyetlen gyengéjének kis hatósugara bizonyult, azonban a haditengerészetnek így is megfelelt.  A Grumman mindössze hat hónappal az első felszállás után megkezdte az első sorozat legyártását.

 Az F8F egy teljes mértékben fémépítésü, alsószárnyas típus. Felhajtható szárnyakkal látták el, anyahajókon való üzemeltetéshez. Felszerelték az akkoriban már szokásos öntömítő üzemanyagtartályjal, fegyverzetét négy 12,7mm-es Browning géppuska alkotta, mely az európai fronton kevés lett volna, de a gyengén páncélozott és gyúlékony japán gépekkel szemben elegendő volt. A pilótát hátpáncél védte, a farokfutót  pedig behúzhatóra tervezték.

Müszaki Adatok: 

Gyártó

Grumman Aircraft Corp.

Motor

Pratt & Whitney R-2800-30W

Teljesítmény

2,250 LE

Max. Sebesség

424 Mph

Szolgálati magasság

40,000 láb

Hatósugár

1,105 mérföld

Fesztáv

35ft 10in

Hossz

28ft 3in

személyzet

egy

Fegyverzet

4db  12,7mm-es géppuska vagy 20mm-es gépágyú, 4db levegő-föld rakéta

Bomba terhelés

2,000 lb

Gyártott db.

1,266

 Milvel 44-ben az amerikai hadvezetés nem hitt a japán elleni háború gyors befejezésében, a haditengerészet négyezer Bearcat-et rendelt meg (2000db-ot a Grumman-tól és 2000db-ot a General Motors-tól). Az első alakulat, melyet felszereltek az új típussal 1945 Májusában a VF-19 volt , azonban még csak ismerkedtek a gépekkel, mikor a háború befejeződött. A haditengerészet törölte a teljes GM rendelést és a Grumman sorozatot és megkurtította 1258 géppel.

Azonban a Bearcat program még négy évig folytatódott, mely alatt a Grumman a következő variánsokat építette meg:

F8F-1

765db.

100db.

36db.

293db.

12db.

60db.

 1266db

A háború után, a 40-es évek végére összesen 24 USN századot szereltek fel Bearcat-ekkel. A pilótákkedvelték a típust sebességéért és jó irányíthatóságáért. Néhányan a repülő Harley-Davidson-nak tartották, azonban az F9F Panther Jet megjelenésével hamar elavult a típus. Az F8F a jetek megjelenésével kiszorult a használatból. Néhány gépet távirányítású drónként használtak, 1952-ben pedig végkép kivonták őket a szolgálatból. Az 50-es évek elején A francia légierőben még repültek bearcat-ek, sőt az Armee’ de l’Aire a vietnámi konfliktus idején be is vetette őket vadászbombázóként a Viet Minh ellen Indokínában. Kis hatósugara ellenére jó teljesítmény nyújtott, különösen a Dien Bien Phu ostrománál, ahol a dzsungelháborúra rakétákkal, bombákkal és napalmal fegyverezték fel. A dél-koreai és a Thai légierő is alkalmazta a típust, egészen a 60-as évekig. Az F8F számos sebességi rekordot állított fel, és néhány gép a mai napig részt vesz gyorsasági versenyeken az USA-ban.

A Bearcat Duxfordban

Az N700HL regisztrációs-, D-1088 gyáriszámú Grumman F8F-2P Bearcat gépet 1945-ben építették, és közel 10 évig szolgált a USN kötelékében. 1957-ben került a Planes of Fame Air Múzeumba, ahol nagyon keveset repültek vele, majd 1972-ben Harold "Bubba" Beal és Charles Smith vásárolták meg a gépet, akik valószinüleg versenyzésre használták azt. A gép teljes újjáépítése 1977-ben kezdődött meg, és mivel ekkoriban Beal-ék több Bearcat-el is rendelkeztek a felújított N700HL-t 1981-ben eladták a a duxfordi Fighter Collection-nek. Elvégeztek néhány javítást az USA-ban, majd 1982-ben került véglegesen, a mai otthonába, Duxfordba. Jelenleg a híres USN század a  VF-41 ’Red Rippers” festését viseli a gép. Számomra a Bearcat repülése volt az egyik leglátványosabb Duxfordban. A földön aránytalannak tünő, a Corsair-ek mellett eltörpülő gép a levegőben fantasztikusan mozgott. A pilóta alaposan kihasználta a gép duzzadó erejét, fülrepesztő rácsapásokkal és jeteket megszégyenítő felhúzásokkal mutatta be mit is tud a medvecica, majd egy gyönyörüen kivitelezett szoros köteléket csodálhattunk meg, melyet egy kétmotoros Tigercat-el mutatott be. Kétségtelenül a nap egyik leglátványosabb repülése volt.