Forgószárnyas vadászhéják

Mindez természetesen vonatkozott a beépített felszerelésre is, hiszen más-más szempontok alapján, eltérő feladatoknak kell megfelelnie egy tengeralattjáró-vadász Sea Hawknak, vagy egy kommandósokat az ellenséges hátországba juttató Pave Hawknak. Ez utóbbi feladatkörre specializált változatokkal foglalkozunk részletesebben, így az US. Army különleges UH–60-asai után, az USAF típusait vesszük sorra.

A két légierő különleges alakulatait gyakorlatilag ugyanazzal a helikopter-változattal szerelték föl. Ezek egymástól – a típusjelükön és nevükön kívül – a beépített rendszerekben különböznek. A szárazföldi légierőben – a speciális egységek kiszolgálására – elsőként a HH–60D Night Hawk helikoptereket rendszeresítették. Ezek tekinthetőek alapváltozatnak. Ennek prototípusát egy standard UH–60A-ból építették át. A különleges célokra szánt forgószárnyas szüzfelszállására 1984. február 4-én került sor. A sikeres berepüléseket követően a HH–60D jelzésü helikopterből összesen 243 db-ot rendelt a US Air Force.

Az átépítésre szánt eredeti UH–60A-ban található gázturbinát, az erősebb General Electric T700–GE–102-es változattal cserélték le. Ennek teljesítménye 2x1723 LE (1285 kW). Módosítottak a rotorok közötti összeköttetést biztosító transzmisszión, valamint a főrotorfék-rendszeren is. A gyakorlatban ez a tengerészeti SH–60B Sea Hawk ezen rendszereinek átvételét jelentette. Az orr-rész jobb oldalán egy teleszkópikus kialakítású merev tankolócsövet helyeztek el, amely „kinyújtás" után a teljes hosszúságot 19.76 méterről, 20.96 méterre növelte. Ugyancsak a hatótávolságot növeli az „Army-változatokról" már ismert, törtvonalú konzolokra függeszthető két, 871 literes póttartály. Ezt kiegészíthetik a tehertérbe szerelhető 443 literes tartállyal.

Az USAF HH–60D Night Hawk helikoptereit ellátták egy Emerson AN/APQ–170-es típusú digitális terepkövető/tereptárgy-elkerülő radarral, amelyet az orr-rész alá szereltek föl. A lokátor által szolgáltatott adatokat feltüntetik a „mozgótérkép"-megjelenítő képernyőn. Ezeket az információkat kiegészíthetik az éjjeli repüléseket biztosító FLIR-rendszerrel, amely megegyezik a hadsereg helikoptereinél alkalmazott berendezéssel. A komplex rendszer utolsó, de nem kevésbé fontos alkotó eleme a sisakdisplay. Ez az eszköz a hajózók sisakjára szerelhető, és közvetlenül szemmagasságban jeleníti meg a legfontosabb repülési adatokat.

Az USAF HH-60D Night Hawkjának prototípusa.A HH–60D-t ugyanazokkal az önvédelmi infra- és lokátorzavaró berendezésekkel látták el, mint amilyent a US Army különleges feladatkörü „Hawkjain" rendszeresítettek. A helikopter önvédelme szempontjából – főként a speciális osztagok kirakásakor vagy „felszedésekor" – létfontosságú, az elhúzható ablakokba erősített 7.62 mm-es M134 Minigun géppuskák, amelyek segítségével biztosítani lehet a leszállókörzetet. A szárnycsonkokra szerelhető Stinger rakéták ellenben az ellenséges légijármüvektől óvják meg a különleges Hawkokat. Szintúgy a helikopterek önvédelmét szolgálják – igaz teljesen más szempontból – a merev huzalvágó-élek. Ezek gyakorlatilag egy erős, éllel ellátott acélpengék, amelyek földközeli repüléskor még azelőtt elmetszik a különféle vezetékeket (nagyfeszültségü vezeték, telefon stb. kábelek), mielőtt azok kárt tennének a gépben, vagy mielőtt azok katasztrófát okoznának. Egy-egy ilyen vágóél található az orr-rész tetején, a főrotortengely előtt, illetve a főfutószárak frontoldalán. Ezek a vágóélek olyannyira jó szolgálatot látnak el, hogy felszerelték mindenfajta és feladatkörü amerikai helikopterre.

Az USAF másik különleges Hawk-változata a HH–60G és az MH–60G. Ezek Pave Hawk néven ismertek. E két utóbbi helikopterfajta a korábbi modellek univerzálisabb felhasználhatóságú változatai. A felszerelésük, rendszereik az alkalmazási elveket tekintve azonosak, míg kivitelük szempontjából korszerübbek és többcélúbbak. A Pave Hawk egy ízig-vérig kommandós helikopter. A két változat nagy vonalakban megegyezik, de apróbb eltérések megtalálhatók közöttük. Ilyen például az, hogy amíg az MH–60G a különleges egységek kutató-mentő feladatkörü helikoptere, addig a HH–60G-t elsődlegesen – és majd kizárólagosan – mentő bevetésekben alkalmazzák. Ez a mentő bevetés nem azonos a hadsereg kórház/sebesültszállító feladatkörü helikopterei által végzett munkával. További lényeges eltérés a két modifikáció között, hogy a SAR-feladatú MH–60G fedélzetén oldalanként egy-egy Minigunt helyeztek el (a szárnycsonkok előtti ablakokban), míg az elhúzható jobb oldali ajtóba egy egycsövü 12.7 mm-es géppuskát rögzíthetnek. Ezzel szemben a HH–60G-t csak a hatcsövü, forgórendszerü M134-esekkel, vagy egycsövü, ugyanilyen ürméretü géppuskákkal lehet felszerelni. Ellenben ez a modifikáció rendelkezik a csörlőre szerelt és vágóélekkel ellátott dzsungel-mentőrendszerrel. Mindkét helikopterfajtát téliesíteni is lehet, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kerekekre széles sítalpak erősíthetőek, megkönnyítve a havas üzemet. Mind a HH–60G, mind az MH–60G Pave Hawk időjárás és napszak korlátozás nélkül használható, bármilyen terep fölött.

Amikor a légierő számára megkezdték a szállítóváltozatú UH–60A átalakítását Stratfordban, akkor gondoskodni kellett arról, hogy a különleges feladatkörü helikopterek bármilyen napszakban bevethetőek legyenek. Ennek érdekében a hajózókat ellátták AN/PVS–6-os típusú éjjellátó „infraszemüvegekkel" (NVG–Night Vision Goggles), míg a müszerfal megvilágítását kompatibilissé tették ezzel a rendszerrel. Az átépítés során szerelték be azokat a berendezéseket és eszközöket, amelyek az USAF különleges feladatú helikopterei számára szükségesek voltak. Ilyen például az egyesített taktikai navigációs rendszer, melynek az alábbiak jelentik a legfőbb részeit:

H AN/ASN–137-es típusú Doppler-üzemü lokátor;

H Carusel IVE inerciális és GPS mühold-navigációs rendszer

H Teldix KG–10–20 jelzésü térképkivetítő berendezés.

A harcfeladat végrehajtása érdekében még beépítettek titkosítóval és kódolóval ellátott rádióberendezéseket, adattovábbító eszközt, egy Motorola AN/LST–5B UHF frekvenciasávú mühold-kommunikációs rendszert, Collins HF rádiókat, egy Cubic AN/ARS–6(V) típusú személyi helymeghatározó radarvevőt. Ez utóbbi segítségével vehetik a katapultált pilóták, vagy a titkos bevetésre küldött kommandósok Motorola AN/PRC–112-es rádióadójának jeleit.

A Pave Hawk típus modernizálása során felszerelték még egy Dalmo Victor AN/APR–39A(V)–1-es riasztó rendszerrel, AN/ALE–40-es zavaróberendezéssel. Később ez utóbbi eszközökkel az összes korábbi helikoptert ellátták. Egy következő korszerüsítési, képességnövelő programban szerelték föl a gépeket a Hughes AN/AAQ–16-os FLIR-toronnyal (kizárólag 16 db MH–60G-t), nagyobb adatátvitelü potenciállal rendelkező Mil–Std–1553B adatbus berendezéssel, GEC-Marconi Head-Up-Display képernyővel, lézergiroszkóppal, infravörös, vagyis nem látható fénytartományban dolgozó helymeghatározó navigációs lámpákkal, amelyek az éjszakai légi tüzelőanyag-felvételt hivatottak biztosítani. Ezeket kiegészítették még két, müszerfalba épített kabinképernyővel is. A fedélzeti elektronika fejlesztésével párhuzamosan, bővítették a Pave Hawk helikopterek által hordozható és bevethető fegyverzet skáláját is. Ennek nyomán a szárnycsonkokra már felfüggeszthették a lézeres irányítású Hellfire harckocsi-elhárító rakétákat, gépágyú-konténereket, valamint nem irányított rakétákat tartalmazó blokkokat.

Az első MH–60G Pave Hawkot 1987 decemberében vehette át az USAF, a floridai Eglin légitámaszponton. A légierő részére 1991-ig összesen 98 db különleges kialakítású Pave Hawkot adtak át, amelyeket a következő évben további öt követett. Közülük 16 db helikoptert – ezek mindegyike MH–60G változatú – teljes mindenidős/napszakos képességekkel ruházták föl. Ezek kizárólagosan (még békeidőben is) a speciális erők szolgálatában állnak, míg a többiek többcélú kutató-mentő feladatot látnak el. Az USAF Pave Hawk forgószárnyasai közül – 1991 októberétől – 82 db-ot HH–60G típusjelzéssel üzemeltetnek, amelyekről ideiglenesen eltávolították a szárnycsonkokat és a fedélzeti géppuskákat. Ezek a HH–60G helikopterek SAR-feladatkörben tevékenykednek Japánban (Kadena) ugyanúgy, mint Izlandon (Keflavik), vagy a zord klímájú Alaszkában, a Légi Nemzeti Gárda bázisán, Anchorageban. A különleges kialakítású Hawkváltozatok közül az 1991-es Öböl-háborúban mindössze nyolc légierős MH–60G Pave Hawk vett részt. Ezek fő feladatul a speciális egységek rejtett kirakását, illetve azok felszedését kapták, de hatékonyan dolgoztak a kutató-mentő feladatkörben is. Számos pilóta és kommandós nekik köszönhetik a megmenekülésüket. Az Eglin légitámaszpontról átvezényelt kontingensnek vesztesége nem volt.

A teljes cikk az Aranysas magazin 2002/12 decemberi számának 20-21 oldalán található!