Az Orosz Védelmi minisztérium közlése szerint hamarosan elektronikus hírszerzési (ELINT) képességekkel bővülhetnek a Szu-34-esek képességei.
Ehhez az UKR-RT konténert hordozhatják majd a hajtóműgondolák közötti felfüggesztési ponton, amelynek fejlesztése az Almaz-Antej cégnél az előző évtized vége óta zajlik, és a Tu-214R gépek által használt M-410 ELINT rendszeren alapul. Az eszköz tesztelése már a végső fázisban van, ezt követően jelenhet majd meg a hadrendben álló Szu-34-eseken, amelyek így új feladatkörben is megállhatják majd a helyüket.
Szintén Oroszországhoz kapcsolódó hír, hogy a Kamov Ka-52 típus haditengerészeti változata, a Ka-52K Katran gépek a hírek szerint megkapják a KRET vállalat által fejlesztett AESA radarokat. A KRET állítása szerint az új radarok egyaránt képesek a milliméteres hullámhossz-tartományban történő üzemelésre, amely hatékonnyá teszi a gépeket a földi célpontok elleni küzdelemben, illetve a centiméteres tartományban, amely a tengeri célok felderítését teszi lehetővé akár már 180 km-es távolságból is. Harcászati szempontból továbbá a radar segítséget nyújthat a pilóta nélküli gépek (UAV) elleni harcban, de ezen felül repülésbiztonsági szempontból is fontos szerepet tölthet be, ugyanis rossz látási körülmények között vagy éjszaka segítséget nyújthat a tereptárgyak vagy a magasfeszültségű vezetékek észlelésében is.
Forrás: Jane's
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.