2024. 12. 19. csütörtök
Viola
: 410 Ft   : 391 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Levegőben az új változatú, cseh C-295MW szállítógép

JETfly  |  2021. 03. 12., 16:58
Levegőben az új változatú, cseh C-295MW szállítógép

A napokban kapták lencsevégre szűzfelszállása kapcsán a cseh részre készülő, C295MW típusú szállító repülőgépet, mely egyben a Cseh Légierő első wingletes változatú C295-öse lesz.

A hajlított szárnyvégű CASA C295MW EC-297-es ideiglenes jelzéssel teljesítette első repülését Sevilla repülőteréről: a Cseh Légierőben való hadrendbe állítását követően várhatóan a 0481-es oldalszámot kapja. A gyártó az előzetes tervek szerint az elkövetkező hónapokban le is szállítja ezt a példányt, melyet a jövőben még egy MW változat követ majd, kiegészítve ezzel a négygépes cseh C295M flottát.

Csehország 2019-ben írta alá a 103 millió dolláros szerződést a két C295MW beszerzéséről: az új gépek megvásárlása mellett további szerződést is aláírtak a meglévő négygépes flotta modernizációjáról, melyek a kiöregedő An-26-osokat váltották le. A Prága melletti Kbely légibázison települő C295 flotta üzemeltetését 2010-ben kezdték meg a csehek, az elmúlt 11 évben pedig nemzetközi missziókban is szerepet vállaltak. A szükséges orvosi berendezések és kezelőegységek integrációjának köszönhetően a Cseh Légierő MEDEVAC feladatkörben is használja a gépeket.

A C295-ös cseh karrierje nem indult zökkenőmentesen, hiszen a hadrendbe állítás előtti berepülések során kiderült, hogy a csehek tapasztalatai szerint a szállítógépek önvédelmi rendszere hibás. A Cseh Légierő akkor úgy döntött, hogy visszaküldi a gyártónak a C-295-ösöket, és ha a megadott határidőn belül nem kapják meg a javított gépeket, akkor felbontják a szerződést. A korábban megkötött szerződés felbontására végül nem került sor, a problémák kijavítását követően a C-295-ös lett a légierő szállítókapacitásának főszereplője hamarosan öt, majd végül hat példánnyal.

Fotó: Jose Rodriguez

Forrás: https://www.scramble.nl/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
2024-12-04 10:25:57
A VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport hisz abban, hogy a tehetség mindenkiben megvan, de akkor csillan meg igazán, ha megtalálja a helyét. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amiben valóban szárnyalhatunk, először magunkat kell jobban megismernünk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
2024. 12. 11., 23:31
A MEDEVAC (Medical Evacuation) egy egészségügyi kiürítési/evakuálási eljárás, amely során a sérült vagy beteg személyeket sürgősségi orvosi ellátásra szállítanak - gyakran helikopterrel.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.