A Lockheed Martin ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgépe újabb mérföldkövet jelentő eseményt könyvelhetett el a közelmúltban: az F-35A még soha nem szállt le főúton, 2023 szeptemberében erre is sor került Finnországban két norvég példány részvételével.
"Ez egy mérföldkő és nem csak a Norvég Királyi Légierő, hanem az északi országok és a NATO számára is. Ez bizonyítja, hogy képesek vagyunk az erőink széttelepítésének megvalósítására" – nyilatkozta a Norvég Királyi Légierő részéről Rolf Folland vezérőrnagy. Azt is hozzátette, hogy a vadászgépek nagyon sebezhetőek, míg a földön tartózkodnak.
"Ezért a kis repülőterek – vagy most a főutak – használatának lehetősége növeli a túlélésünket a háborúban. Ezen túlmenően, ez is annak az izgalmas fejlesztésnek a demonstrációja, amelyet az északi régió katonai-légi együttműködésében indítottunk el" – tette hozzá Folland.
Finnország ebben az évben lett a NATO tagja és fontos partnere a Norvég Királyi Légierőnek. "Finnország régóta közeli partner, és most szövetséges is. Egyenes és széles útjaik azt jelentik, hogy továbbfejleszthetjük a széttelepítési koncepciónkat" - mondja Folland. "A koncepció célja, hogy az ellenség számára nagyobb kihívást jelentsen a repülőgépünk kiiktatása a földön. Ha egy ilyen koncepció működni akar, fel kell térképeznünk az összes lehetőséget, és gyakorolnunk kell azokat." A vadászgépek szeptember 21-én, csütörtökön szálltak le egy tervo-i főúton, a finn F/A-18-asokkal közös kiképzés részeként.
"A skandináv országok légierejei nagyszerű kezdeményezést tettek az északi együttműködés fokozására. Ez a közös gyakorlat nagyon jó példa erre, és azt mutatja, hogy az északi országok hamarosan egységes erőként működhetnek együtt" – mondta Eirik Kristoffersen tábornok, a Norvég Fegyveres Erők vezérkari főnöke.
Közvetlenül a leszállás után, járó hajtómű mellett történt az üzemanyag-utántöltés – úgynevezett „hotpit refueling”. Nem sokkal ezután az F-35-ösök felszálltak, és készen álltak az új feladatokra.
Finnország NATO-csatlakozásával és Svédország közelgő tagságával az északi országokra különösen nagy felelősség hárul a NATO erejének fejlesztésében és koordinálásában az északi régiókban” – emelte ki Bjørn Arild Gram norvég védelmi miniszter. "Az északi országok jövőbeli légvédelme több mint 200 harci repülőgépből áll majd. Fontos, hogy a katonai légi műveletek terén egy skandináv együttműködést alakítsunk ki."
Az USA-ban korábban már hajtottak végre leszállást autópályákon F-35B-vel, de ez egy úgynevezett STOVL-típus (rövid felszállás / függőleges leszállás), azaz képes függőlegesen leszállni, például repülőgép-hordozókon és utakon.
Fotók: Ole Andreas Vekve/Norwegian Armed Forces
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.