A holland kormány bejelentette, hogy megszületett a régóta húzódó döntés, melynek értelmében 37 darab F-35-ös típusú, 5. generációs harci repülőgép beszerzését finanszírozzák első körben. A későbbiekben további példányok beszerzésére is sor kerülhet, amennyiben lesz rá elegendő forrás. Jeanine Hennis-Plasschaert védelmi miniszter elmondása szerint, üzemeltetési, illetve pénzügyi és gazdasági szempontok alapján hozták meg az ország hosszú távú érdekeit szem előtt tartó döntést.
Az utóbbi években kétes hírnevet szerzett F-35-ös programnak számos technikai problémával és költségtúllépéssel kellett megküzdenie. Eredeti tervek szerint a hollandok is jóval többet, 85 darabot vásároltak volna a típusból (a legutolsó adatok pedig 52-68 példány között mozogtak). Bár van reális esély további példányok vásárlására, de csak abban az esetben, ha lesz elegendő tartaléka az országnak, és a típus ára mérséklődik addigra. A mostani üzlet a holland kormány számára 4,5 milliárd eurós beruházást jelent, erre jön még rá az évenkénti 270 millió eurós üzemeltetési költség.
A Holland Királyi Légierőnek gyártott F-35 Lightning II "Roll Out" ceremóniája
Az utóbbi időben Nagy-Britannia, Ausztrália, Olaszország, Norvégia, Izrael és Japán egyaránt elkötelezte magát a típus mellett, a holland döntés pedig Belgium érdeklődését is erősítheti az F-35 iránt. A belgák, annak ellenére, hogy az F-16-os első külföldi üzemeltetői között voltak, nem vettek rész az F-35-ös fejlesztésének finanszírozásában, azonban elemzők szerint a jövő évben ők is letehetik a voksukat a típus mellett. Ide tartozik, hogy bár Kanada és Dánia szerepet vállalt a Lightning II fejlesztésében, egyelőre nem döntöttek véglegesen a típus mellett, hanem új tender útján választják ki a jövőbeli váltótípust.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.