A közelmúltban az iráni hadügyminiszter és vezérkari főnök jelenlétében kezdte meg a “Kowsar” vadászrepülőgépek sorozatgyártását Irán. Mutatjuk az esemény képgalériáját.
Az irániak harci repülőgépe negyedik generációs adatátviteli rendszerrel és HUD-dal (Head Up Display) rendelkezik, valamint a fedélzeti radarja alkalmas légi és földi célok elleni tevékenységre.
Azért azt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az új iráni csodafegyver az amerikai – már jócskán elavultnak számító – F-5-ös vadászgép ráncfelvarrott változata, alapvetőn csak az avionikai rendszert modernizálták a perzsák. A mostani gyári bemutató is inkább csak a nyilvánosságnak szóló erőfitogtatás, a gyártósoron az összes eddigi repülőgép-fődarabot kiállították, ezzel is a tömeggyártás beindítását imitálva.
A valóságban az iráni repülőgépgyártás krónikus pénzhiánnyal küzd, nem áll rendelkezésre megfelelő hajtómű sem, illetve ezer más sebtől is vérzik az egész projekt. Iránnak még sincs más választása, hiszen a nemzetközi szankciók nem teszik lehetővé fegyverek vásárlását (és erre az USA fokozottan figyel), így kénytelen a saját erejére támaszkodni.
Egy kiút látszik ebből a helyzetből: amennyiben sikerül a J85-ös hajtómű lemásolása és szériában történő gyártása, újra “szárnyakat” kaphat az Iráni Légierő.
Forrás: https://bmpd.livejournal.com
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.