Optimista a globális légiáru szállítási piac jövőjét illetően az Emirates SkyCargo, amely két, lízingelt Boeing 747-400F repülőgéppel bővítette teherszállító flottáját. A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága, az Emirates szállítmányozási részlege további 15 teherszállító repülőgéppel gyarapítja hamarosan a flottáját, melyekre már korábban adott le megrendelést. Ezek mellett új, nagyobb teherkapacitással rendelkező személyszállító gépek is érkeznek a légitársasághoz: 2024 nyarától Airbus A350-esek, majd egy évvel később Boeing 777-X gépek. Ezekkel együtt összességében jelentősen bővül a légitársaság áruszállító kapacitása.
Az Emirates SkyCargo arra számít, hogy a következő évtizedben megduplázza meglévő teherszállító kapacitását, több mint 20 új célállomással bővíti logisztikai hálózatát, és még nagyobb rugalmasságot, illetve változatosabb szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek a több mint 300 széles törzsű repülőgépből álló flottájával, amely Boeing 777-es, 777-F, 747-F, illetve Airbus A350-es és A380-as repülőgépekből fog állni.
„A globális légi árufuvarozásra vonatkozó közép- és hosszú távú előrejelzések 3-5 százalék közötti növekedési pályát mutatnak.” – jelentette ki Nabil Sultan, az Emirates Sky Cargo alelnöke, aki hozzáfűzte: „Az általunk lízingelt két új 747-F repülőgép azonnali kapacitást biztosít számunkra, miközben várjuk az öt új 777F repülőgép 2024-es és 2025-ös átadását, valamint tíz 777-300ER repülőgépet alakítunk át és modernizálunk a következő öt évben. Azonban úgy gondoljuk, hogy még ezek a további gépek sem lesznek elegendőek a várható kereslet kiszolgálására.”
Az Emirates SkyCargo hat kontinensre kiterjedő globális hálózatán keresztül 150 célállomásra szállít árut. A légi árufuvarozó a Boeing 777-es és az Airbus A380-as repülőgépek mellett külön teherszállító repülőgépekből álló modern flottával is rendelkezik, amely jelenleg tizenegy Boeing 777-F és két 747-F repülőgépből áll. A vállalat a dubaji légiközlekedési központjában két korszerű teherszállító terminált üzemeltet, melyek teljes teherszállítási kapacitása évente körülbelül egymillió tonna, és ezt a kapacitást 1,3 millió tonnára tervezik növelni.
Forrás: FLOW PR
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.