A 2010-es esztendő végén teljesítette első repülését a Tupoljev új utasszállítója, a Tu-204SM. Az Uljanovszkból magasba emelkedő kéthajtóműves gép helyi idő szerint 13 óra 23 perckor kezdte meg felszállását, és közel 50 percet töltött a levegőben. A Tu-204-400 néven is ismert repülőgép alapvető jellemzőit tekintve a Tu-204-100 utódja lesz.
A sikeres első repülés során a Tu-204SM három különböző magasságot is elért, a leszállást követően pedig a helyszínen tartózkodó szakmai csapat megkezdte a begyüjtött adatok kiértékelését, melyek fontos kiindulási pontját képezik a típus további tesztelésének. A Tu-204SM-et két darab, Aviadvigatel PS-90A2 típusú hajtómüvel szerelik. A Tupoljev cég bejelentése szerint az SM változat rendszereinek, felszereléseinek közel 70%-a modernebb elődjénél, így a gépet alapvetően egy új típusnak tekintik.
A pilótafülke korszerüsítése mellett, többek között a fly-by-wire rendszert is fejlesztették, továbbá az utasok kényelmére, illetve szórakoztatására is nagyobb hangsúlyt fektettek. Az Aviastar cég által gyártott típussal már a nyugati légitársaságok piacára is be kívánnak törni, mindez azonban egyelőre még nem látszik a beérkező megrendelések számát tekintve. Az új Tu-204SM első üzemeltetője az orosz Moscow Airlines lesz, 15 darabot rendeltek a típusból, melynek első példányát várhatóan még idén átvehetik.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.