2024. 12. 22.
Zénó
: 414 Ft   : 399 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kisebb problémákkal halad az F-35-ös harci rendszereinek fejlesztése

JETfly  |  2015. 01. 13., 09:53

Az F-35 program illetékesei szerint a repülőgép közel légiharchoz alkalmazott rendszerei közül a 25 mm-es gépágyú és az elektro-optikai célzóberendezés (EOTS) 2017-re készülhet el olyan formában, amely már megfelel a velük szemben támasztott követelményeknek.

A közelmúltban ezekkel kapcsolatban ugyanis névtelen források olyan információkat szivárogtattak ki, melyek komoly problémákról számolnak be az említett eszközök esetében, például a General Dynamics GAU-22 gépágyúja ezek szerint leghamarabb 2019-ben kerülhetne alkalmazásra. Az F-35 egyesített programirodája ezzel szemben megvédte a fejlesztéseket, és leszögezte, hogy a Block 3F szoftvercsomaggal együtt a gépágyú is müködőképessé válik. Ez a jelenlegi álláspont szerint a 2017-es pénzügyi évben valósulhat meg, az LRIP-9 alacsony intenzitású gyártási szériával egy időben.

F-35

A programiroda szerint ez nem újdonság, az üzemeltetőkkel 2005-ben egyeztették ezt az időtávot, akik jóvá is hagyták, ugyanakkor annak idején a Block 3F szoftvercsomagot még 2013-ra, az LRIP-5 széria gyártásához kalkulálták. Elismerték azt is, hogy nemrégiben a szoftvertesztelés folyamán minimális problémát fedeztek fel a gépágyú rendszerében, ennek javítása azonban tavaszra megtörténik és a tervezett menetrendet sem kell módosítani miatta.

Az EOTS-szel kapcsolatban a programiroda elmondta, hogy képes lesz képeket küldeni a földi irányítóknak a Link-16 segítségével, ugyanakkor néhány téren alulmúlja majd a jelenlegi célzókonténereket, amelyeket az F-35-ös által leváltani szándékozott repülőgépek használnak napjainkban. Ez alatt a nagyobb felbontású videókat, a nagyobb távolságú célfelderítést és azonosítást, a video data linket és az infravörös célzóberendezést értik, azonban a későbbiekben itt is történnek majd további fejlesztések.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 07., 20:15
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-14 16:00:42
Kovács Krisztián ezredest nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár új parancsnokává 2025. január elsejei hatállyal. Elődje, dr. Bali Tamás dandártábornok az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként folytatja katonai szolgálatát.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 19., 11:57
A két H225M helikopter megérkezése, azt jelenti, hogy a megrendelt 16-ból már 14 a Magyar Honvédségnél van – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

  Legfrissebbek most

Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.