Március 3-án a reggeli repülés előtti eligazítást követően Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka köszöntötte az NFTC program fiatal hadnagyait abból az alkalomból, hogy első repülésüket hajthatják végre – most még oktatóik segítségével - a JAK-52 kiképző repülőgéppel a bázis légterében.
A leendő pilóták útja nem volt egyszerü eddig a jelentős állomásig. Az MH ÖHP Repülő Felkészítési Osztályán folytatott tanulmányaikat követő sikeres vizsgák után, február 16-tól a repülésre való közvetlen felkészülésüket végezték a MH 86 SZHB vegyes kiképzőrepülő századánál, leendő oktatóik és a müszaki állomány felügyelete mellett az úgynevezett földi előkészítés időszakában. Gyakorolták a motorindítást, gurulást, motor leállítást, hiszen e müveletek is külön koreográfiával bírnak a repülések végrehajtása során. Tanulmányozták a repülés különleges eseteit, repülőtér használati utasítást, aerodinamikát, meteorológiát és szerkezettant.
Oktatóik irányításával ma levegőbe emelkedhettek, ismerkedtek a légterekkel, kézbe vehették a botkormányt, hogy tapasztalják, hogyan engedelmeskedik a repülőgép a pilóta akaratának. Két-három iskolakör repülése után, ami az alfája és omegája a kezdő repülési elemeknek, a leszállást oktatták számukra.
A hat fiatal a tervek szerint még márciusban végrehajthatja első önálló repülését. Őket követi az hat újabb jelölt, akik jelenleg a Repülő Felkészítési Osztályon mélyítik tudásukat, hogy májusban, a sikeres földi előkészítés után a maihoz hasonló körülmények között tudjon a bázis parancsnoka hosszú repülő pályafutást, sikereket és biztonságos repülést kívánni számukra is.
Fotó: Simon Zoltán
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.