Nem volt szerencsés a csütörtöki nap az Orosz Légierő számára, ugyanis egymástól függetlenül két repülőgépét is baleset érte, azonban szerencsére a balesetekben érintett összes pilóta életben van.
2015. június 4-én az asztraháni Asuluk katonai repülőtérről gyakorló repülésre szállt fel egy kétüléses MiG-29-es, kabinjában Alekszej Tyitarenko századossal és Viktor Tarola alezredessel. A hírek szerint a pilóták földi cél támadását gyakorolták éles fegyverekkel, a feladat végrehajtása után azonban, már fegyvertelenül, moszkvai idő szerint délután 2 óra magasságában a gép lezuhant. Az alezredes és a százados sikeres katapultálást hajtott végre és a földön sem sérült meg senki.
A balesettel kapcsolatban Tyitarenko századosra hivatkozva orosz hírforrások közölték, hogy a földi cél támadása után a pilóta az ilyenkor szokásos ellenőrző rácsapást hajtotta végre, amikor a gép bal oldala felől egy erős robbanás rázta meg a MiG-29-est, amelynek következtében a százados beütötte a fejét és a sisakja is behorpadt. Ezt követően hagyták el a gépet a pilóták. A balesetet követően az Orosz Légierő parancsnoka a vizsgálat idejére letiltotta a MiG-29-esek repüléseit.
Néhány órával később, délután fél 5-kor szintén kiképzési repülés közben egy Szu-34-est is baleset ért. A Voronyezsben települő repülőezred gépe a Voronyezstől nem messze található buturlinovkai repülőtéren hajtott végre leszállást, amikor az elsődleges hírek szerint nem jött ki a fékernyő, a gép pedig lefutott a betonról és felborult. A Szu-34-est vezető pilóták nem sérültek meg a balesetben, azonban a hírek szerint a gép jelentősen megrongálódott, megsérült a futómüve, a szárnya és a törzse is, azonban nem gyulladt ki.
Fotók a lezuhant orosz MiG-29-esről az alábbi linken:
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.