NFTC négyes fázis

A takarékosság egyik fő áldozata a katonai repülőkiképző közösség. A merev struktúra még a hidegháború éveiben alakult ki, amikor a légierők minden évben számos frissen kiképzett hajózót igényeltek a nyugdíjazottak, egészségügyi okokból letiltottak és egyéb okból leszerelt pilóták pótlására. A hidegháború befejeződése a légierők drámai csökkentését vonta maga után, ami alól nem lehetett kivonni a régi elvek alapján kialakított kiképzési rendszert sem. Drasztikusan lecsökkentett formában viszont nem lehetett gazdaságosan végezni a képzést, így több országban komolyan felmerült sőt, meg is valósult a hajózóképzés felszámolása.

A kilencvenes évek közepén Kanada Nemzeti Védelmi Hivatala elkezdte keresni az 1960 januárjában szolgálatba állított Canadair CL-41 Tutor gyakorlógépek váltótípusát, és egyben hozzákezdtek a teljes kiképzési rendszer átszervezéséhez. A cél természetesen a költséghatékonyság volt, minél magasabb szinten képzett hajózókat akartak a lehető legalacsonyabb ráfordítással. Mindezt csak nemzetközi együttmüködéssel illetve civil cégek bevonásával lehetett biztosítani. 1994-ben a Bombardier Aerospace által vezetett ipari csoport kezdeményezte egy új szervezet felállítását. Az ambíciózus program gazdaságos és magas minőségi színvonalú repülőkiképzést ígért, de hosszú távú külföldi részvételt igényelt. A nemzetközi "marketing" sikerrel járt, így a NATO Flying Training in Canada (NFTC) megszülethetett.

Az NFTC nemzetközi "expanziója" és az integrált pilótaképzés

Hivatalosan 1997 novemberében indult a program, Dánia volt az első NATO-ország, amely húsz évre szerződött összesen 120 különböző területen és különböző szinten jártas pilóta kiképzésére. Röviddel később 1999 márciusában az angol RAF már évi húsz fő sugárhajtású típusra történő átképzésére illetve harckiképzésre kötött egyezményt, tízéves időtartamra. A harmadik "megrendelő“ az olasz légierő volt, nekik évi három fő teljes kiképzésére volt igényük. 2000 februárjában a szingapúri légierő is beszállt, az első nem NATO-tagállamként, húsz éven keresztül évi hat pilóta kanadai kiképzését igényelték. A legutóbbi partner Magyarország, amelynek légiereje a NATO-standardoknak megfelelő színvonalon álló hajózókat kap 17 éven keresztül, évi hét fő lebontásban. Mint minden hasonló esetben, a siker az oktató gárda színvonalán és motivációján múlik. Minden részt vevő ország küldött olyan pilótákat is, akik később ott maradtak és oktatókként segítik honfitársaik kiképzését.

Az NFTC három fázisú programot kínál a jövő katonai pilótái számára. Az otthoni szelekciót és alapkiképzést követően kezdik meg a hallgatók a második fázist a Saskatchewan tartományban lévő Moose Jaw bázison. Itt alapvető ismereteket szereznek a leendő vadász, szállító és helikopterpilóták a Raytheon CT-156 Harvard II (T-6A Texan II) légcsavaros gázturbinás kiképző gépen. A képzés egy idő után szétválik és a "jet"-re alkalmas növendékek helyben folytatják tanulmányaikat a IIB fázis során, míg a többiek Portage La Prairie-be távoznak. A IIB fázis a CT-156-oson folytatódik, de már mürepüléssel. A sikeresen végzett növendékek a III. fázisban már a "jet-arénába" kerülnek, ahol megismerkednek a CT-155-össel, vagyis az angol Bae Systems által gyártott Hawk sugárhajtású gyakorlógéppel.

Ez külsőre szinte azonos a régebbi változatokkal, amelyekkel a világ számos pontján lehet találkozni, viszont a legkorszerübb fedélzeti avionikával illetve müszerezettséggel rendelkezik. A HUD, a többfunkciós képernyők, a HOTAS-rendszer biztosítja, hogy az "electric Hawk" gépeken kiképzett növendékek otthonosan érezzék magukat a negyedik generációs harci gépek pilótafülkéjében. Az NFTC húsz CT-155-öst rendelt és további példányokra jelentett be opciót, ennek érvényesítése további jelentkező külföldi partnerektől függ.

A sikeres növendékek a III. fázissal folytatják a kanadai légierő Cold Lake bázisán, amely a híres "Maple Flag" hadgyakorlatok színhelye. Itt a 419. "Egér" század állományában kerül sor a harckiképzés megkezdésére.

"Egerek a hideg tóban"

Az NFTC fő célja, hogy az itt végzett fiatal pilóták otthon azonnal megkezdhessék átképzésüket a rendelkezésre álló harci gép típusra. A kiképzés negyedik fázisában a vadonatúj létesítmények mellett szinte korlátlan méretü légtér áll rendelkezésre, ha Európa térképére helyezzük a Cold Lake körüli kijelölt légtereket, akkor az Franciaország nyugati tengerpartjától Szlovákiáig, illetve Dániától Olaszországig érne összesen hétszázezer négyzetkilométeren.

A négyes fázisban már nem az alapvető repülőtudás megszerzése a cél, a pilóták inkább a taktikai tudásszintjüket emelik, technikájukat csiszolják, illetve helyzetfelismerő képességüket fejlesztik. Negyven felszállás és 49 repült óra során vadász és vadászbombázó bevetéseket gyakorolnak a CT-155-ösök fedélzetén, ugyanott, ahol a realisztikus "Maple Flag" gyakorlatok folynak.

A tantermi elméleti felkészülés hasonlóképpen történik, mint Moose Jaw-ben, minden a számítástechnikán alapul, a növendékek elektronikus formában kapják meg a tananyagot, amit személyes használatra kapott laptop számítógépen alkalmaznak. Természetesen egy szimulátor is rendelkezésre áll, ahol már a földön megismerkedhetnek a Hawk repülési jellemzőivel, mégpedig személyenként 13,2 óra időtartamban.

A négyes fázis az alapvető légi harc manőverek begyakorlásával kezdődik, emellett kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a növendékek tapasztalatot szerezzenek a távolság, közeledési sebesség becslése terén, ami repülésbiztonsági szempontból is fontos. A BFM (Basic Fighter Manoeuvres) során a támadó és védekező manőverek során nyolc repülést oktatóval, míg kettőt már szólóban végeznek.

A megfelelően haladó növendékek a realisztikus ACM (Air Combat Manoeuvres) bonyolult légi harccal folytatják, amikor már nemcsak egy-egy ellen, hanem kettő-kettő elleni repülésekre is sor kerül. Itt már megnő a jelentősége a rádió-kommunikációnak is, hiszen a pároknak szorosan együtt kell müködniük. Először természetesen oktató pilóta "vezényli" a légi harcot, míg a későbbiekben az egyre bonyolultabb feladatok során már a földi irányítás utasításait is figyelembe kell venni. A következő lépcsőfok a csapásmérő feladatok végrehajtása, ami előtt két kis magasságú szoktató repülést végeznek.

A CT-155 fedélzeti elektronikája képes szimulálni a NATO-országok légierőiben rendszeresített különféle szabadon eső és irányított földi cél elleni fegyvereket, így nem szükséges gyakorló bombák valós oldása. A csapásmérést vízszintes repülésből kezdik, de később már kombinálják "ugrással" illetve 30 fokos szögü zuhanással is.

A négyes fázis kiképzési programjának legérdekesebb része a bonyolult csapásmérés, amikor nemcsak a lőtér felett végeznek néhány rácsapást, hanem a felszállástól a leszállásig egy komplett taktikai "bevetést" kell teljesíteni, méghozzá kis magasságban navigálva. A feladatot azzal nehezítik, hogy más növendékeknek el kell fognia a támadót, míg annak meg kell védenie magát, illetve ki kell térnie előle. Az egyre nehezebb feladatok során már négygépes kötelékben is repülnek, a valós bevetések során alkalmazott taktikákat alkalmazva. Némileg megkönnyíti a növendékek dolgát, hogy a különböző szabályok és eljárások azonosak azokkal, amelyeket már a Moose Jaw bázison megismertek. A szimulált csapásmérő feladatok során ugyanazokat a "célpontokat" támadják, amelyeket a "Maple Flag" gyakorlatok számára létesítettek. A "holt időt“ csökkenti, hogy a kijelölt gyakorló légterek egy része alig 35 km-re található a repülőtértől, így az üzemanyag nagy részét a tényleges gyakorlásra és nem az útvonalrepülésre használják el.

A repülések során a Hawk szárnyvégén ott van az ACMI berendezés, amely a történés pillanatában folyamatosan továbbítja a földi állomásnak a gép pontos helyzetét, illetve repülési paramétereit. Az adatok számítógépes összesítésével így egy hatalmas képernyőn nyomon követhető a repülés, vagy a "légi harc", de nemcsak az irányítók által, hanem a többi növendék is rácsatlakozhat az adatforrásra saját laptopjával.

A repült idő növelésére a 419. század gépei számára kifejlesztettek egy illeszkedő póttartályt, amelyet a törzs alján helyeztek el. Ez jelentősen növeli a hatósugarat, de mivel fixen rögzítették futómü hiba esetén nem engedélyezik a hasra szállást, a pilótáknak katapultálnia kell.

A többi megrendelő országgal ellentétben az angolok csak a negyedik fázisra "fizetik be" pilótáikat. Előzetes képzésük otthon a 208. századnál történik a Valley légibázison, ahol az "első generációs“ Hawk T-1A gépekkel repülnek. Természetesen a CT-155 müszerfalai teljesen különböznek, ezért egy rövid átképzés előzi meg a repüléseket, 17 órányi szimulátor gyakorlattal. További különbség, hogy Kanadában nem engedélyezett a képzés alatt álló hajózók számára az "éles" fegyver alkalmazás, de ezt a szimulációs rendszerek pótolják.

Oktató pilóták: Kanada üdvözöl

Az NFTC kiképzői számos helyről érkeztek, és nem feltétlenül csak azokból az országokból, amelyek a növendékeket küldték. Nekik egy külön programot állítottak össze, amelyben a repülés és a CT-155 megismerése mellett pedagógiai ismeretek is megtalálhatók. Természetesen nekik jóval szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük, hiszen a későbbiekben rájuk lesznek bízva a tapasztalatlan fiatalok. A leendő oktatók hat szimulátor "repülés" után 29 alkalommal emelkednek a levegőbe a Hawk fedélzetén, ebből hat alkalommal ellenőrzik őket nagyobb tapasztalatú kollégáik. Az oktatóknak még külön meg kell tanulni a szimulátor kezelését is. Csak mindezek után kerülhet sor szigorú vizsgáztatásukra.

Az oktatók többsége kanadai, de a partner országok is ott tartanak néhány főt, mivel ők jobban "szót értenek" az azonos nemzetiségü növendékekkel. Mindezeken túl több további oktatót hívtak meg külföldről, mivel főleg az első időszakban nem volt elegendő a létszámuk. 2002-ben három tapasztalt német Luftwaffe oktató került az NFTC állományába, ők ezt megelőzően Tornado illetve MiG-29 gépekkel repültek. A 419. század állományában egy finn és egy svéd pilóta is megtalálható, ezeken felül továbbiakat várnak más országokból is, ami egyre szélesebb körü tapasztalat koncentrálását eredményezi. Várhatóan francia, svájci és norvég oktatók is bekerülnek a csapatba.

Egy átlagos egy-egy elleni "légi harc" gyakorlása során nem ritka, hogy a kanadai Hawk-ban ülve olasz növendék szingapúri oktatóval "harcol" egy másik hasonló gép ellen, amelyben angol és német pilóta ül. Az NFTC koncepciója szerencsésen találkozik a valós igényekkel, ugyanis már napjainkban is megszokott dolog, hogy a tényleges harci cselekmények során soknemzetiségü harccsoportok hajtják végre feladataikat a nemzetközi béketeremtő akciók során.

Az NFTC jövője: jönnek az európaiak?

Az NFTC elindításával egy időben számos európai ország légierejének vezérkari főnöke kezdett megbeszéléseket arról, hogy közösen kéne létesíteni egy hajózóképző intézményt. A költséghatékony AEJPT WG (Advanced European Jet Pilot Training Working Group) létrehozásáról tizenhét ország képviselői kezdték meg a tárgyalásokat, illetve az elvárások és követelményrendszer kidolgozását. Végül kilenc ország írt alá szándéknyilatkozatot az egységes európai kiképző rendszerben való részvételről 2001 novemberében. Noha az igény egyértelmüen fennáll, egyelőre még nincs egyetértés illetve döntés a legalapvetőbb dolgokról sem, például még mindig nem tudni, hogy milyen típusú gépeket alkalmaz majd az intézmény.

Az NFTC viszont már bizonyított, magas színvonalon üzemel versenyképes áron és nyitva áll bárki előtt. A bővülés több, mint valószínü, hiszen rugalmasan képesek alkalmazkodni az egyéni eltérő igényekhez is.

A teljes cikk az "Aranysas magazin" 2004. júniusi számában olvasható!