Bár a NATO keresztelőben Fishpot nevet kapott Szu-9-esek első változatai csak 1958-ban léptek a Szovjet Honi Légvédelem szolgálatába, már 1960-ban megkezdődtek a felváltására tervezett új nagysebességü, nagymagasságú elfogóvadász tervezésének munkálatai. A feladatot természetesen a Szuhoj tervezőiroda kapta, mely projektjének a T-58 nevet adta.

A tervezésnél a Szu-9-ből indultak ki, de a teljesítmény növelése érdekében a két hajtómüves kialakítás mellett döntöttek. Megőrizték a törzs és a deltaszárny kialakításának alapvető jellemzőit, de a repülőgéphez kifejlesztett új típusú Korsun-58 fedélzeti rádió-lokátor nagyobb antenna tányérja miatt meg kellett változtatni a törzs orr részének formáját. A lokátor antennáját egy nagyméretü kúp alatt helyezték el, melynek érdekessége, hogy alkotója egyenes a megszokott ívessel szemben. A nagyobb lokátor következtében a hajtómüvek szívócsatornáinak beömlőnyílásai a törzs oldalára kerültek.

A repülőgép erőforrásának a MiG-21 korai változatainál is alkalmazott Tumanszkij R-11-F2SZ-300 típusú utánégetővel ellátott gázturbinás hajtómüvet választották, melyeket egy tüzfallal elválasztva építettek be egymás mellé a törzs hátsó részébe.

Az első T-58D-1 számú repülőgép építése 1961-ben kezdődött és 1962. áprilisában már készen is állt a rendszerpróbákhoz, majd az azt követő berepülésekhez. A repülőgép első felszállására 1962. május 30-án került sor Vlagyimír Szergejevics Iljusin, a Szuhoj OKB vezető berepülőpilótájával a fülkében. A prototípus második és harmadik példánya 1963-ban, illetve 1964-ben kapcsolódott be a berepülési programba.

1964-ben elkészültek a repülőgép gyártásához szükséges dokumentációk és a novoszibirszki repülőgépgyár megkezdte a felkészülést a sorozatgyártásra. Az elősorozat első példánya 1966-ban gördült le a szalagról. A Flagon-A NATO kódnevet kapott Szu-15 1967-ben került a csapatokhoz. A repülőgép első nyilvános bemutatkozására az 1967-es domogyedovói légiparádén került sor.

A Szu-15-öst a kor színvonalának megfelelő elektronikai rendszerekkel látták el. Az RP-15 típusú lokátor mellett a repülőgép R-802 típusú fedélzeti rádióval, ARK-10 automatikus rádióiránytüvel, SZOD-57 jeladóval, SZRZO-2M kérdező-válaszadó berendezéssel, Lazúr típusú parancsközlő rendszerrel és MRP-56 marker vevővel is rendelkezett. A repülőgép vészelhagyására KSZ-4 típusú katapultülést építettek be, ami 20000 méteres magasságig biztosította a katapultálást 140 és 1200 km/h sebességtartományban.

A Szu-15 fegyverzetét 2db, a félszárnyak alatti indítókra függesztett R-98 (AA-3 Anab) típusú közepes hatótávolságú légiharc rakéta alkotta, melyeknek infravörös passzív önirányítású és lokátoros félaktív önirányítású változatait is alkalmazhatták. A repülőgép nem rendelkezett beépített csöves fegyverzettel, de lehetőség volt UPK-23-250 típusú gépágyú konténer függesztésére, a pót üzemanyagtartályok számára kialakított két törzsalatti tartóra.

A repülőgép a első szériaváltozatának fel- és leszállási jellemzői (elsősorban a fel-és leszálló sebessége) nem felelt meg a kívánalmaknak, ezért a tervezőiroda a szárny áttervezése mellett döntött. 8,616 méterről 9,34 méterre növelték a fesztávolságot, amellyel a szárny területe 34,56m²-ről 36,6m²-re növekedett. A legjelentősebb változtatás azonban az volt, hogy a 60^o-os nyilazású deltaszárny kettős nyilazási szögü (a szárnytőben 55^o, a fesztáv kb. 1/3-tól pedig 45^o) deltaszárnyra változott. Ezzel a megoldással mintegy 30km/h-val sikerült csökkenteni a repülőgép leszálló sebességét.

Jellemzők

Szu-15

Szu-15

(módosított szárnnyal)

Szu-15TM

Szu-15TM

(növelt harci terheléssel)

Szárnyfesztáv (m)

8,616

9,34

Törzshossz (m)

21,41

Magasság (m)

5,00

4,84

Szárnyfelület (m²)

34,56

36,60

Hajtómü típusa

R-11-F2SZ-300

R-13-300

Hajtómü tolóereje (kN)

2X62

2X66

Üres szerkezeti tömeg (kg)

10220

10350

10760

Normál felszálló tömeg (kg)

16570

16700

17200

Maximális sebesség (km/h)

2230

Szolgálati csúcsmagasság (m)

18500

17450

Gyakorlati hatótávolság (km)

1260

1305

1380

1210

Felszállási úthossz (utánégetéssel) (m)

1150-1200

1100-1150

1000-1100

1050-1150

Kifutási úthossz (m)

1000-1100

850-950

1150-1250

Leszálló sebesség (km/h)

315-320

285

285-290

Fegyverzet

2 R-8M

2 UPK-23

2 R-98M

2 UPK-23

2 R-98M

2 UPK-23

2 R-98M

2 R-60

2 UPK-23

Mint a legtöbb típus esetében, így a Szu-15-nél sem elégedtek meg a tervezők a repülőgépük teljesítményével, ezért a Flagon 1968-ban jelentősebb módosításokon esett át. A két legjelentősebb változtatás a lokátort és a hajtómüveket érintette. Előbbit a MiG-25 „Szmercs” típusú lokátora alapján kifejlesztett „Tájfun” típusúra cserélték, míg a hajtómüveket a MiG-21MF típusnál is alkalmazott R-13-300-asra, melynek tolóereje 66kN-ra növekedett egyenként. Az új hajtómüvek nagyobb levegőfogyasztása következtében látható változtatások is történtek a repülőgépen, ugyanis át kellett tervezni a szívócsatornákat, melyek beömlőnyílása nagyobb keresztmetszetet kapott. Egy másik látható változtatás az orr futómünél figyelhető meg, amelyet az addigi egykerekesről kétkerekesre cseréltek. A repülőgép avionikája is modernizáláson esett át. Az immár Szu-15T (Flagon-D) típusjelzést kapott repülőgépet felszerelték RSZBN-5SZ típusú rádiónavigációs és leszállító, valamint SZAU-58 automatikus vezérlő (robotpilóta) rendszerekkel.

A Szu-15T szolgált alapjául a kétszemélyes kiképzőváltozat megépítéséhez is. A Szu-15UT változat mindössze annyiban különbözik az alapjául szolgáló géptől, hogy a második repülőgépvezető fülke kialakításának érdekében csökkentették a repülőgép belső tüzelőanyag tartályok térfogatát. Egyéb tekintetben a kétüléses változat teljes harci képességgel rendelkezik. A Flagon-C NATO kódnevü változat sorozatgyártása 1970-ben indult.

1970-től a harci változatot a továbbfejlesztett „Tájfun-M” (RP-26) lokátorral kezdték gyártani, amely lehetővé tette a javított változatú R-98M típusú légiharc rakéták alkalmazását. Ez a lokátor már bizonyos feltételek mellett képes volt a földháttérben repülő célok felderítésére is. Átalakították a lokátor antennát rejtő orrkúpot is, mely a megszokott íves alkotójú lett. A szériához tartozó repülőgépek típusjelzése is megváltozott, ami Szu-15TM (Flagon-E) lett.

1973-tól az összes még rendszerben lévő együléses változatot két további indítóval szerelték fel a félszárnyak belső részén, amelyekre R-60 (AA-8 Aphid) típusú rövid hatótávolságú infravörös passzív önirányítású légiharc rakétát lehetett függeszteni, önvédelmi célra.

Szintén 1973-ban jelent meg a típus Bisz változata (Flagon-F), amely elődjétől mindössze a hajtómüvek típusában különbözött. Az új változatba a MiG-21Biszekben is alkalmazott 73kN tolóerejü Tumanszkij R-25-300-as gázturbinás hajtómü került.

A típus utolsó változata, a TM-re épülő kétüléses Szu-15UM (Flagon-G), 1976-tól került sorozatgyártásba. Az UT-hoz hasonlóan az UM is mindössze a feltölthető tüzelőanyag mennyiségében tér el az alapváltozatától. Ebbe a modifikációba is beépítették a modernizált „Tájfun-M” típusú lokátort, és alkalmazhatja az R-98M típusú rakétát, ami jelentősen könnyebbé teszi a pilóták harci alkalmazásra történő kiképzését.

Nem tettünk még említést a Flagon-B NATO kódnevet viselő T-58VD-ről, ami a típus egy különleges, röviden felszálló, függőlegesen leszálló (STOVL) változata. Mint a típus megjelöléséből is látszik a repülőgép nem került sorozatgyártásba, mindössze a kísérleti stádiumig jutottak vele. A tesztekhez a Szu-15 első, T-58D-1 prototípusát építették át, amelyből eltávolítottak néhány tüzelőanyag tartályt, és helyükre három darab 8kN tolóerejü Kolszejov RD-36-35 típusú emelőhajtómüvet szereltek. Ez a repülőgép is részt vett az1967-es domogyedovói légiparádén.

A Szu-15 típushoz egy szomorú esemény is kapcsolódik. 1983. szeptember 1-én, helyi idő szerint kora hajnalban, a Koreai Légitársaság 007-es járata, egy Boeing-747 mintegy 400km-re letért az útvonaláról és a szovjet Szahalin-szigetek légtérbe tévedt. A térségben a Szovjet Hadsereg számos titkos katonai objektuma is települt. Észlelve a légtérsértőt, a rádiótechnikai csapatok riadóztatták a szovjet honi légvédelem távol-keleti készültségi repülőgépeit. A célpont körzetébe először Oszipovics őrnagy érkezett Szu-15TM típusú repülőgépével. Mivel nem sikerült kapcsolatot teremteni a 747-essel, az őrnagy a felfüggesztett gépágyú konténerekből figyelmeztető lövéseket adott le. Miután a dél-koreai gép erre sem reagált, a földi irányítás parancsot adott a légtérsértő lelövésére. Oszipovics őrnagy 800m távolságból két rakétát indított, melyek mindegyike talált. A KAL 007-es járata felrobbant és 269 utasával a fedélzeten a tengerbe zuhant.

A gyártás közel tizenöt éve alatt kb. 1400 darab különböző változatú Szu-15-ös gördült le a szerelősorról. Az 1980-as évek végén már csak mintegy 400 darab repülőgép állt a Szovjet Honi Légvédelem szolgálatában, melyeket fokozatosan váltottak fel a korszerübb Szu-27 és MiG-31 típusok. A Flagon változatait kizárólag a Szovjet Honi Légvédelemnek szánták, így az, exportra nem került.  A Szovjetunió felbomlását követően Oroszországon kívül néhány utódállamba is jutott néhány tucat repülőgép a típusból, akik azonban nem voltak képesek a gépek hosszabb távú üzemeltetésére. A 90-es évek közepére az orosz légvédelem is kivonta a típus utolsó példányait az aktív szolgálatból.

A képek forrása: http://www.legion.wplus.net