Szuhoj harcigépek Magyarországon 1963 - 1997

Vörös csillagos Szuhojok

A Vörös Hadsereg 1944 szeptemberében lépte át először a trianoni határokat. Hamarosan már az elfoglalt magyar repülőterekről szálltak fel az előrenyomuló szárazföldi csapatokat támogató csata- és vadászgépek. Gyakorlatilag ettől az időponttól számíthatjuk a Szovjet Légierő magyarországi történetét, mely egészen 1991-ig tartott. A Szuhoj OKB által tervezett különféle sugárhajtómüves géptípusok viszont csak az 1950-es évek második felétől terjedtek el széleskörüen a Szovjet Légierőben, így hazánkban is csak több mint másfél évtizeddel később, 1963-ban jelentek meg.

1963 márciusában újabb, addig még nem látott típussal gazdagodott a Magyarországon állomásozó szovjet repülőcsapatok állománya, ekkor érkeztek meg ugyanis az első Szu-7B Fitter vadász-bombázók a szintén Kunmadarason települő I. Gárda Vadász-bombázó Ezredhez. A jellegzetes formájú, nyilazott szárnyú Szu-7-esek korszerübb BM és kétüléses U változatai is hamarosan rendszeresítésre kerültek, hogy leváltsák a lényegesen kisebb teljesítményü, és akkor már elavultnak is számító MiG-17-eseket. A Szu-7-esek közül 15 darab gép nukleáris fegyverek hordozására is fel volt készítve. Az összesen 31 darab Szu-7essel rendelkező egység 1968-ban részt vett a Csehszlovákia elleni intervenciós hadmüveletekben, melynek során egy időre át is települtek az Ostrava-Mosnov-i bázisra. A Szu-7-eseket más, hazánkban állomásozó szovjet alakulat nem használta, és a Magyar Néphadsereg sem rendszeresítette ezt a nagy teljesítményü típust.

A Szu-7-eshez rendkívül hasonló kialakítású, de deltaszárnyakkal ellátott Szu-9 Fishpot elfogóvadászok is állomásoztak rövid ideig Kunmadarason. Az egy századnyi elfogó vadász 1965-ben érkezett a repülőtérre és feltehetően csak rövid ideig maradt ott. A máig ismeretlen jelzésü és besorolási számú alakulat valószínüleg nem is a Déli Hadseregcsoport alárendeltségébe tartozott, hanem közvetlenül a legfelsőbb katonai vezetéstől kapta a parancsokat. Konkrét feladatukat csak találgatni lehet, a típus adottságai és teljesítménye miatt azonban feltételezhető, hogy a nagy magasságban behatoló felderítő gépek elfogására szánták őket. Hazánk légterét is számos alkalommal sértették meg ugyanis a hidegháború során az angolszász felderítőgépek, melyek elfogására a magyar légvédelem nem rendelkezett megfelelő eszközökkel.

Az 1970-es évek elején kezdődött meg a Szu-7-es alapjain kifejlesztett, változtatható szárnynyilazású Szu-17/22 Fitterek szolgálatba állítása. A korszerü, vadász-bombázó és felderítő feladatkörü típus 1976-ban jelent meg először Magyarországon, ekkor kezdték felváltani a Szu-7-eseket az I. Gárda Vadász-bombázó Ezred állományában. Összesen 42 darab Szu-17 M2 és UM érkezett az alakulathoz. A fehér kerettel ellátott kék színü oldalszámokat viselő gépeket idővel többszínü álcázó-festéssel is ellátták, de még évekkel később is volt közöttük néhány natúr fémszínü példány. 1982-ben aztán megjelentek a még korszerübb Szu-17 M4R alváltozatok is, melyek a MiG-21 R Fishbed-eket váltották fel a szintén Kunmadarason állomásozó 328. Gárda Felderítő Ezred második századánál. Összesen 12 darab Szu-17 M4R és 3 darab Szu-17 UM3 került rendszeresítésre.

1988-ban a Gránit hadgyakorlat alatt az 1. gárdaezred Szu-17M2/UM gépei Taszárra települtek, s a magyar Szuhojokkal repültek, hajtottak végre feladatokat, a magyar vadászoknak pedig el kellett fogniuk őket.

A legnagyobb teljesítményü és talán a legnagyobb titoktartással övezett típus, amely hazánkban is állomásozott a Szu-24 Fencer volt. Az amerikai F-111 szovjet megfelelője hatalmas csapásmérő potenciállal rendelkezik, rendszeresítésével nagyságrendileg növekedett a Szovjet Front Légierő hatékonysága. A Szu-24-es egyes alváltozatait felderítő és elektronikai harc megvívására is alkalmassá tették. Magyarországon 1982 február 21.-én jelentek meg az első Fencerek, ekkor kezdődött meg ugyanis a Debrecenben települő 727. Gárda Bombázó Ezred felszerelése a Szu-24 M csapásmérő változattal. A 33 darab bombázó a Déli Hadseregcsoport egyik csapásmérő ökleként tevékenykedett volna egy katonai konfliktus esetén. A felderítő feladatkörü Szu-24 MR Fencer 13 példánya a kunmadarasi 328. Gárda Felderítő Ezred első századánál váltotta a Jak-28-asokat 1987-ben. A típussal két ismert baleset történt, az egyik 1984-ben, a másik pedig 1990-ben.

A különböző szakirodalmakban sokáig tartotta magát az a tévhit, hogy állomásoztak hazánkban is Szu-25-ösök, illetve, hogy a Magyar Légierő is alkalmazta ezeket a félelmetes csatagépeket. A Varsói Szerződés és a NATO fő erői Európában az NDK-NSZK és a Csehszlovák-NSZK határon néztek egymással farkasszemet, így logikus lépésként a Szu-25 Frogfoot csatagépeket is a frontvonal közvetlen közelébe telepítették és nem a viszonylag távolabb eső területekre. A Szu-25-ösök azonban a különböző éleslövészetek alkalmával megfordultak Magyarországon is, így például az NDK-ban, a demmini és brandisi bázisokon állomásozó szovjet alakulatok Frogfoot-jai használták a Dombóvár melletti lőteret.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a Szovjet Déli Hadseregcsoport hazánkban állomásozó csapatait oltalmazó és támogató repülőerők meghatározó típusai voltak a Szuhoj harcigépek.

Szu-22-esek a Magyar Légierőben

A Magyar Néphadsereg repülőezredeinek feladata – a légvédelmi rakétás csapatokkal szorosan együttmüködve - elsősorban az ország légterének védelme volt. Ennek megfelelően lettek kiválasztva a rendszeresítésre kerülő repülőeszközök is. A szárazföldi csapatok közvetlen támogatására és a felderítés céljaira kevésbé voltak alkalmasak a nagy számban rendelkezésre álló MiG-21-esek, így mindenképpen szükségessé vált egy korszerü, nagy teherbírású és kellően sérülésálló típus beszerzése.

Az 1980-as évek elején megkezdett tárgyalások eredményeképpen - az akkorra már a Varsói Szerződés tagállamainak légierőiben standard típusnak számító – Szu-22 Fitter került rendszeresítésre. A Szu-17 (az exportpéldányok jelölése volt Szu-22) típuscsalád számos alváltozata közül Magyarország a Tumanszkij R-29 hajtómüvel épített (az akkor már rendszerben álló MiG-23 MF Flogger vadászgépek is ezt az erőforrást használták), Szu-22 M-3 és UM-3K (kétüléses) 15 példányát vásárolta meg. A típus üzemeltetésére újonnan létrehozott 101. Felderítőrepülő Század (amely a szárazföldi csapatok alárendeltségébe tartozott) bázisául a taszári repülőteret jelölték ki. A katonai vezetés terveiben szerepelt további Szu-22-esek beszerzése is, de a romló gazdasági helyzet ezt már meghiúsította. Az első gépek 1983 végén érkeztek, ládákba csomagolva. A szovjet segítséggel végzett összeszerelést követően 1984-ben megkezdődhetett a kiképzési repülés is.A Szu-22-es század több hadgyakorlaton is bizonyította felkészültségét és a típus alkalmazhatóságát. A robosztus felépítésü, változatos fegyverzettel felszerelhető, felderítő és csapásmérő feladatkörben is egyaránt alkalmazható repülőgépek a Magyar Néphadsereg egyik legnagyobb harcértékü technikai eszközeivé váltak. A rendszerváltozást követően az immár Magyar Honvédségre átkeresztelt haderő is átalakult, az önálló Csapatrepülő Parancsnokság megszünt, alakulatai beleolvadtak a Magyar Légierőbe. A Taszáron állomásozó Szuhoj századot is összevonták a szintén ott települő 31. Kapos Harcászati Repülőezreddel, melynek onnantól kezdve a 3. századát képezte. A rendkívül találó Fürkészdarázs nevet felvevő Szuhoj-század (jelmondatuk: „Derítsd fel és semmisítsd meg!”) gépei az 1990-es évek közepére elérték az 1200-1300 óra repült időt, így nagyjavításuk szükségessé vált. A Dunai Repülőgépgyár RT meg is kezdte a Szu-22-esek nagyjavítását, de a 6. gép elkészülte után a programot leállították. A politikai vezetés ugyanis döntést hozott a taszári bázis NATO részére történő átadásáról és ezzel párhuzamosan az ott állomásozó alakulat áttelepítéséről, majd pedig feloszlatásáról. 1995 után a Fürkészdarázs század már gyakorlatilag nem végzett rendszeres kiképző és gyakorló repüléseket.

A Szu-22-eseket hivatalosan 1997-ben vonták ki a hadrendből, ezzel feltehetőleg hosszú időre lezárult a Szuhoj típusok alkalmazása Magyarországon.

A cikkben szereplő adatok és képek jelentős része Vándor Károly: Soviet Air Force Hungary and Austria címü könyvéből származik. Ez úton mondok köszönetet a szerzőnek.