Kell-e radarállomás a Zengőre?

A légterünk ellenőrzésére szolgáló, a NATO egyesített légvédelmi rendszerének részét képező három új radarállomás  tervezett helye régen nem titok, még a kilencvenes években határozták meg alapos elemzések után. A kiválasztásnál figyelembe kellett venni, hogy a NATO minden tagállamára érvényes követelményeknek megfelelően, lehetőség szerint holtzónáktól mentesen biztosítsák a légi jármüvek felderítését és követését. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szakemberek alapos munkát végeztek a radarállomások telepítési helyének kiválasztásánál. Az előírások teljesítése azonban az országhatártól délre eső területek domborzati viszonyai miatt kritikus.  Éppen ezért esett a választás a térség egyik legmagasabb pontjára, a Zengőre. A magasabb telepítési hely esetén ugyanis a domborzati viszonyok kevésbé korlátozzák a felderítési lehetőségeket, vagyis „jobban látnak” a radarok. Ráadásul így nagyobb a felderítési távolság és jobbak a lehetőségek az alacsonyabban repülő eszközök detektálására is. Az igazság azonban az, hogy még a Zengőre telepített radarállomás sem képes maximálisan megfelelni a követelményeknek a déli irányban. A rendelkezésre álló információk alapján azonban egyértelmüen látszik, hogy bármilyen más helyet választva még rosszabb lenne a helyzet. Ráadásul ebben az esetben a holtzónáktól mentes lefedettség biztosításához nem egy, hanem legalább két radart kéne telepíteni a déli országrészbe. Ezt azonban már a NATO nem támogatná anyagilag, így teljesen hazai finanszírozással kellene megoldanunk, ami irreálisan sokba kerülne.

Sajnos sokak emlékezetében már megfakultak a jó tíz évvel ezelőtti események, amikor kis túlzással „átjáróház” volt a déli országrész feletti légtér, idegen katonai légijármüvek soktucat alkalommal sértették meg határainkat. Mivel az akkori radarrendszer csak késve észlelte a közeledő harcigépeket, így saját vadászaink elfogási próbálkozásai többnyire sikertelenek maradtak. 

A mostani tiltakozókat talán emlékeztetni kéne arra, hogy akkoriban Szegedről és több más városból aggódó emberek tucatjai kérték telefonon  a hatóságokat, hogy tegyenek valamit, sokan nem érezték magukat biztonságban a dél felől berepülő, majd néhány perc múlva visszaforduló és távozó külföldi harcigépek láttán. Azt persze nem tudhatjuk, hogy déli szomszédaink mikor lesznek, illetve lesznek-e valaha a NATO tagjaként szövetségeseink. Abban viszont teljesen biztosak vagyunk, hogy az ország lakossága jogosan várja el, hogy a mindenkori kormányzat gondoskodjon földi és légi határaink biztonságáról. Ennek leginkább költségkímélő megoldásához viszont mindenképpen szükséges a Zengőre tervezett radarállomás.

A biztonság garantálása azonban szinte minden esetben áldozatokat igényel. Így van ez a Tisza-menti gátak építése során is. Érdekes, hogy az ellen senki sem tiltakozik, noha a gátépítés  durva beavatkozás a természet müködésébe, ezen felül a gátak zavarják az Alföld látképét. Lássuk be, hogy   a radarrendszer egy „virtuális gát”, amely ha jól müködik,  megelőzheti a múltbelihez hasonló eseményeket, és biztonságosabbá teheti a repülésirányítást.

A nagyrészt NATO finanszírozású létesítmények a jelenlegi legkorszerübb technológiákon alapulnak.  Aki autóval járt már Ausztriában, a határtól nem messze láthatta az egyik, a Zengőre tervezetthez hasonló légtérellenőrző radarjukat. A létesítmény a keleti országrész legmagasabb hegycsúcsán kapott helyet, és burjánzik körülötte a természet, minden négyzetmétert sürün benőtt a környező erdő. Igaz, hogy az építkezés idején vitathatatlanul lehetne környezeti károkkal számolni, de az is igaz, hogy ez csak időszakos lenne és nem okozna maradandó károkat. Ráadásul az illetékesek már egy olyan korszerü, helikopteres szállítás lehetőségeit is kihasználó építési eljárást dolgozta ki, ami még inkább csökkenti a természetbe való beavatkozás mértékét.

A légtér szuverenitásának biztosításához alapvető fontosságúak a korszerü radarrendszerek. Mivel  ezt nagyon jól tudják mindenhol, így több országban, például Romániában és a Balti-államokban már a NATO csatlakozásukat megelőzően üzembe állítottak hasonló eszközöket. Magyarország azonban még a NATO tagjaként is késlekedik ezzel.

A hazai közvélemény jelentős részéből merev elutasítást vált ki minden honvédelmi jellegü beruházás. Sokszor hallani azt a kellően el nem ítélhető véleményt, hogy „majd a NATO megvéd minket”. Akik ezt mondják, azok nagy valószínüséggel elfelejtik, hogy a NATO részben mi is vagyunk. Éppen ezért   szervezet részéről jogos elvárás, hogy ha már a közös feladatokból és teherviselésből nem, vagy csak minimális mértékben vesszük ki a részünket, legalább saját légterünk ellenőrzéséről gondoskodjunk az általuk kifizetett radarállomások felépítésével és üzemeltetésével.

A zengői radarállomás ellen tiltakozó környezetvédők elszántsága, de még inkább szervezettsége tiszteletre méltó. Jól müködő riadóláncot szervezve, szabadidejük jelentős részét áldozzák fel az általuk fontosnak vélt cél elérése érdekében.  Bármilyen esemény,  szakértői vagy politikusi látogatás történik a hegyen, azonnal tucatszám érkeznek a helyszínre. A demagógia legcsekélyebb szándéka nélkül azonban feltétlenül érdemes lenne megjegyeznünk, hogy lényegesen hitelesebbé tehetnék magukat azzal, ha szervezettségüket felhasználva a portyára induló olasz vadászoknak is a nyomába szegődnének, amikor azok elindulnak szálláshelyeikről védett madaraink ezreit kiirtani.