Mi-8 Hip, a forgószárnyas mindenes

A helikopter fejlesztésének története

            A helikopterek jelentősebb alkalmazására először a Koreai Háborúban került sor az amerikai csapatok részéről. A forgószárnyas repülőgépekben rejlő lehetőségeket azonban a Szovjetunióban is felismerték, ahol már a II. Világháborút megelőzően is folytak autogirós kísérletek. A háborút követően ezek a kísérletek újabb lendületet kaptak, és több tervezőirodai is nekilátott egy alkalmazható helikopter létrehozásának. Ezek egyike volt a Mihail Leontyevics Mil vezette fejlesztőgárda is. Mil korábbi A-15 típusú autogirójának eredményeit is felhasználva alkották meg a GM-1 típusjelü forgószárnyast, ami 1948. őszén emelkedett először a levegőbe. A Szovjetunióban ez volt az első valóban helikopternek nevezhető repülőeszköz, amelynek sorozatgyártott példányai Mi-1 megjelöléssel 1951-től álltak hadrendben, a Szovjet Hadseregben.

A kisméretü forgószárnyas azonban csak korlátozott képességekkel rendelkezett, ezért Mil egy nagyobb méretü helikopter fejlesztésébe kezdett. A Mi-4 prototípusa 1952. tavaszára, alig 7 hónap fejlesztés eredményeként készült el, és a következő évben már hadrendbe is állt a Szovjetunióban. A helikopter kialakítása jelentős azonosságot mutatott az amerikai Sikorsky S-55-tel, de méretei jelentősen nagyobbak voltak és a tehertér végén kialakított nagyméretü szétnyitható ajtók akár kisebb jármüvek szállítását is lehetővé tették.

A Mi-1 és Mi-4 helikopterekkel szerzett kedvező tapasztalatok alapján az ötvenes évek második felében a Szovjet Hadsereg vezetésében felmerült az igény egy nagyobb méretü, és teljesítményü közepes helikopterre. A feladatot természetesen az akkor már jelentős tapasztalatokkal rendelkező Mil vezette tervezőiroda kapta, amely a Mi-4 alapjain látott neki a munkának. A követelmények között meghatározott 2 tonnás hasznos terhelés szükségessé tette, hogy az addig alkalmazott dugattyúmotoros hajtómü helyett a gazdaságosabban üzemeltethető és nagyobb fajlagos teljesítménnyel rendelkező gázturbinás hajtómüvel szereljék fel az új típust. A V-8 megjelölést kapott első prototípusba az AN-24/26-oson is alkalmazott 2700 LE-s AI-24 típusú gázturbina került, amit a törzs tetején középen építettek be. Emiatt a helikopter szemből nézve egy küklopszra emlékeztetett. Az új meghajtásnak köszönhetően új főreduktort is tervezni kellett a helikopterhez. A V-8-as forgószárnya a Mi-4-hez hasonlóan négylapátos kialakítású volt, a háromágú farok légcsavar lapátjainak végei, pedig hegyes kialakításúak voltak. A V-8 első felszállására 1961. június 24-én került sor, és kilenc nappal később már a nyilvánosság előtt is bemutatkozott a tusinói légiparádén.

Az AI-24-es hajtómü azonban csak kényszermegoldást jelentett az új Izotov TV2-117 típusú hajtómü kifejlesztéséig, ami az első kifejezetten helikopterek számára fejlesztett szovjet hajtómü volt. Az új hajtómühöz új VR-8 típusú főreduktor is társult. A TV2-ből kettőt építettek be egymás mellé a V-8A megjelölést kapott második prototípusba az AI-24 helyére. A két hajtómü alkalmazása jelentősen növelte a repülésbiztonságot és a helikopter harci túlélő képességét is. A második prototípus első felszállására 1962. augusztus 2-án került sor. Az új hajtómüveknek köszönhetően csökkent a helikopter zajszintje és a sárkányra ható vibráció mértéke is. 1963-ban további két prototípus kapcsolódott be a berepülési programba. 1965-ben a négylapátos forgószárnyat ötlapátosra cserélték és a helikopter új teljesen fémszerkezetü farok rotort is kapott. A típus sorozatgyártása 1967-ben indult a kazanyi repülőgépgyárban, majd később a moszkvai repülőgépgyár is bekapcsolódott a gyártásba. A típus különböző változataiból egyes források szerint mintegy 11000 darab készült, és továbbfejlesztett változatait mind a mai napig gyártják.

A Mi-8T helikopter szerkezete

A helikopter szerkezete hagyományos farok rotoros kialakítású. Az ötlapátos főrotort a VR-8A főreduktoron keresztül hajtja meg a két, egyenként 1500 LE-s Izotov TV2-117A típusú gázturbinás hajtómü. A főreduktor és a két hajtómü egységét a törzs középső rész tetején, a helikopter súlypontjában helyezték el. A főreduktor háromfokozatú, egy kétfokozatú fogaskerékpárhoz csatlakozik harmadik fokozatként egy bolygómü. A főreduktor feladata a farok rotor és a különböző segédberendezések (egyenáramú generátor, hidraulika szivattyúk, légsürítő stb.) meghajtásának biztosítása. A forgószárny lapátok csuklós bekötéssel csatlakoznak az agyhoz. A lapátok egyfőtartós kialakításúak, változó keresztmetszetü cső főtartóval, melyet repedésjelző eszközzel is elláttak. A főtartóhoz bilincsekkel rögzítették a 21 különálló méhsejt szerkezetü szekció hátsó részét. A rotorlapát belépőélét csavarokkal rögzítették a hátsó rész mellső falához. A lapátokon ébredő hajlító-csavaró lengések csillapítására hidraulikus lengéscsillapítót alkalmaznak. A háromlapátos farok rotort a faroktartó jobboldalán helyezték el. A farok légcsavar meghajtása a közlőmü tengelyen, a közbenső reduktoron, a végtengelyen, majd a végreduktoron keresztül történik. A helikopter kormányvezérlő rendszere hidro-mechanikus.

A törzs orr-részében található a háromfős személyzetnek helyet adó repülőgépvezető fülke. A szovjet-orosz típusokra jellemzően a baloldalon található a gépparancsnok munkahelye, a jobboldalon, pedig a másodpilóta ülése. A fedélzeti technikus ülését a fülke ajtajában középen helyezték el lehajtható kivitelben. A fülke üvegezett orr-része jó kilátást biztosít. A törzs középső részében található a tehertér (utastér). A tehertér hátsó részén egy kétfelé széttárható deszantajtót alakítottak ki, ami lehetővé teszi kisebb jármüvek szállítását is. E mellett a baloldalon található ajtó szolgál a személyzet és az utasok ki- és beszállására, valamint az ejtőernyős ugratás is általában ezen keresztül történik. Az ajtó felett egy 150 kg teherbírású csörlőt építettek be, ami elsősorban mentésre alkalmazható. A katonai szállító változatnál a tehertér két oldalán felhajtható ülések találhatók, melyek 24 katona szállítását teszik lehetővé. (Az utasszállító változatban 28 utas szállítható.) A katonai szállító változat sebesült szállítóvá alakítva 12 hordágyon fekvő sebesültet szállíthat. A tehertér padlózatán rögzítési pontok találhatók a szállított teher lekötésére. Külső terhek szállítására a törzs alatt kialakított trapéz mechanizmuson van lehetőség.

A törzs két oldalán kívül helyezték el a helikopter tüzelőanyag tartályait. A jobboldali térfogata 680 liter, a baloldalié 745 liter. Emellett lehetőség van a tehertérben két darab egyenként 915 literes póttartály beszerelésére is. A szögletes ablakokkal szerelt „Szalon” változat külső tüzelőanyag tartályainak térfogata 1044, illetve 1154 liter. A jobboldali tartály mellső részében kapott helyet a KO-50 típusú kerozinnal müködő kályha, ami a helikopter fütését biztosítja.

A helikopter futómüve hárompontos orrkerekes kialakítású, nem behúzható. A futómüvek rugóstagjai folyadékos-gázos típusúak, a fő futómüveké kétkamrás, míg az orrfutóé egykamrás szerkezetü. Az orr futómü duplakerekes szabadon elforduló. A fő futómüvek kerekei differenciáltan fékezhetők. A fékrendszer pneumatikus müködtetésü.

A repülőgép fedélzeti berendezései között R-842 és R-860 típusú rádiók, ARK-9 rádióiránytü, RV-3 rádió-magasságmérő, négycsatornás robotpilóta, valamint a későbbi változatokon a faroktartó alatt kialakított dobozban széleltérítés mérő lokátor is található.

Az alap katonai szállító változat fegyverzetét 4 darab UB-16-os rakétablokk alkotja, 4X16 darab SZ-5 típusú nem irányított rakétával, amit a törzs két oldalára szerelt két-két tartóra lehet függeszteni. Emellett léteznek olyan változatok is, amelyek fegyverzete még a Mi-24 harcihelikopteren is túltesz.

A helikopter néhány technikai paramétere

Mi-8T

Mi-17

Forgószárny átmérője (m):

21,29

21,29

A helikopter hossza (m):

18,3

18,3

A helikopter magassága (m):

5,65

5,65

A tehertér mérete (Hossz, szélesség, magasság; m)

5,3 x 2,3 x 1,8

5,3 x 2,3 x 1,8

Üres szerkezeti tömeg (kg):

6990

7370

Maximális felszálló tömeg (kg):

12000

13000

A hasznos terhelés tömege (kg):

3000

4000

Maximális sebesség (km/h):

245

250

Szolgálati csúcsmagasság (m):

4500

5700

A hajtómüvek típusa:

TV2-117A

TV3-117MT

A hajtómüvek teljesítménye (LE):

2 x 1482

2 x 1950

A Mi-8 főbb típusváltozatai

            V-8 (Hip-A): A helikopter első prototípusa, egy darab AI-24V típusú hajtómüvel és négylapátos forgószárnnyal.

            V-8A (Hip-B): A helikopter második prototípusa, már a Két darab Izotov TV2-117 típusú hajtómüvel szerelve.

            Mi-8P (Hip-C): A típus első utasszállító modifikációja, szögletes ablakokkal, 28/32 üléssel. Ez volt az első sorozatban gyártott változat. 1967-ben állt utasforgalomba a Szovjetunióban.

            Mi-8T (Hip-C): A típus katonai szállító változata, 1967-től állt hadrendbe a Szovjet Hadseregben.

            Mi-8S (Hip-C): A helikopter „szalon” változata, 9/11 üléssel, szögletes ablakokkal, WC-vel, megnövelt külső tüzelőanyag tartályokkal. ’971-ben mutatkozott be Párizsi Repülőszalonon.

            Mi-8VZPU (Hip-D): A típus első speciális feladatra átalakított változata. A VZPU megjelölés a „Tartalék Légi Vezetési Pont” orosz rövidítésére utal. A helikoptert a feladatnak megfelelően további kommunikációs berendezésekkel látták el, amelynek egy részét a fegyvertartókra függesztett konténerekben hordozta.

            Mi-8TB (Hip-E): A típus harci-szállító változata, amit a Szovjet hadsereg számára készítettek. A helikopter orrába egy 12,7 mm-es géppuskát szereltek és 6 darab bombatartóval látták el, amelyre UB-32-es rakétablokkok függeszthetők. A bombatartók tetejére két-két irányított rakéta indítósínt is szereltek.

            Mi-8TV (Hip-F): A TB modifikáció export változata. Fő különbség az alkalmazható fegyverzetben van.

            Mi-9 (Hip-G): A típus légi harcálláspont változata, fegyverzet nélkül.

            Mi-8MT (Mi-17 Hip-H): A Mi-8 erősebb TV3-117MT típusú hajtómüvel felszerelt változata. A hajtómüvek beömlőnyílásait porkiválasztóval látták el és egy AI-9 típusú segédhajtómüvet is beépítettek. A helikopter farok légcsavarja is átkerült a baloldalra. Az új hajtómüveknek köszönhetően a helikopter hasznos terhelése 3000-ről 4000 kg-ra nőt, és nőt a szolgálati csúcsmagassága is. A típus 1977-től állt hadrendbe a Szovjetunióban.

            Mi-8SMV (Hip-J): A típus elektronikai zavarásra átalakított változata

            Mi-8PPA (Hip-K): A típus szintén elektronikai harcra átalakított változata. A törzs két oldalán elhelyezett hatalmas antenna panelok jól felismerhetővé teszik. Mi-17-es platformra szerelt PP változata szintén a Hip-K NATO kódot viseli.

A helikopter harcialkalmazása

            A típus első harci bevetésére a Közel-Keleten került sor az 1973-as Yom Kippuri háborúban. 1973. október 6-án az Egyiptomi Hadsereg támadást indított a Szuezi-csatorna keleti partján lévő izraeli állások ellen. A támadás során Mi-8 típusú helikopterekből raktak ki deszantot, hogy hídfőállásokat hozzanak létre a Csatorna izraeliek által megszállt oldalán. Ugyanekkor a Szíriai Hadsereg is támadást indított a Golán-fennsíkot megszállva tartó izraeli csapatok ellen. Itt is sor került a Mi-8-ok bevetésére, ahol szintén deszant szállítása volt a feladatuk. Az október 25-ig tartó harcokban az egyiptomi és szíriai erők összesen mintegy 50 Mi-8-t vesztettek, amiből kettőt légiharcban lőttek le izraeli vadászgépek.

            A Mi-8 és Mi-17-esek legnagyobb arányú bevetésére a Szovjet Hadsereg 1979-ben kezdődött afganisztáni intervenciója során került sor. A tíz évig tartó háborúban mindennaposak voltak a helikopter bevetések. A Mi-8/17-esek elsődleges feladata csapatok és utánpótlás szállítása volt a hegyekben harcoló mudzsahedek ellen. Emellett tüztámogatást is biztosítottak a saját csapatok részére. Bár az ellenséges vadászgépektől nem kellett tartaniuk, mégis folyamatosan veszély leselkedett rájuk a mudzsahedek vállról indítható Sztrela, majd Stringer légvédelmi rakétái személyében. A háború során szerzett tapasztalatokat hasznosítva folyamatosan próbálták növelni a helikopterek harci túlélő képességét. Így többek között fokozták a személyzet és a kritikus berendezések páncélvédettségét és infracsapda kilövő berendezésekkel is ellátták őket. Mindezek ellenére a szovjet és a szövetséges afgán csapatok Mi-8/17 helikoptereinek vesztesége meghaladta a százat.

            A Mi-8-asokat Angolában is bevetették, ahol dél-afrikai zsoldosok repülték a kormány gépeit a lázadó UNITA fegyveresei ellen. A bevetések során a lázadók megközelítőleg húsz helikoptert lőttek le kézifegyverekkel és vállról indítható rakétákkal.

            A Mi-8 és változatai harcoltak még Nicaraguában, az első és második Öbölháborúban, a Dél-szláv térség háborúiban, a Szovjetunió utódállamaiban és azok között (Abházia, Csecsenföld, Azerbajdzsán és Örményország) dúló konfliktusokban, valamint az Etiópia és Eritrea között dúló háborúban. Ezekben a háborúkban és konfliktusokban elvesztett Mi-8-asok és változatainak száma megközelíti a százat.