Mi-24 Hind, a harcias szarvastehén

A helikopter fejlesztésének története

            A koreai háború tapasztalatait hasznosítva az Amerikai Egyesült Államok vietnámi beavatkozása során tömeges méretekben kezdte alkalmazni a helikoptereket. A helikopterek bevetési profiljukból adódóan igen sebezhetőnek bizonyultak (a több mint egy évtizedig tartó háborúban az USA fegyveres erői mintegy 40 millió bevetést hajtottak végre helikopterekkel, melyek során közel 5000 helikoptert veszítettek) ezért felmerült az igény egy, a szállító helikopterek támogatását biztosító páncélozott és felfegyverzett helikopter kifejlesztésére. Ennek egyik eredménye lett a Bell AH-1 Cobra harci helikopter, mely rendszeresítését követően szint azonnal be is mutatkozott Vietnámban.

            A háború tapasztalatait a szovjet vezetés is leszürte, aminek eredményeként utasították a Mihail Leontyevics Mil vezette tervezőirodát egy harci helikopter kifejlesztésére. Mil tervei 1966-ra öltöttek testet, amikor elkészült a gép életnagyságú makettje. Az amerikai Bell AH-1 és Lockheed AH-56 harci helikopterektől eltérően az orosz gép nemcsak fegyverhordozó platformként szolgált, de deszant terében felfegyverzett katonákat is szállíthatott, akik a gépből kézifegyvereikkel tüzelve tovább fokozhatták annak tüzerejét. Mil 1967-ben kapott engedélyt a V-24 megjelölést kapott prototípus megépítésére.

A helikopter konkrét megvalósításánál az akkor már sorozatgyártás alatt álló Mi-8-t vették alapul. A V-24 alapvető kialakítása alig változott az alapjául szolgáló típushoz képest, de méretei csökkentek. A legjelentősebb változás, hogy a futómüveket behúzhatóra cserélték, hogy csökkentsék a helikopter légellenállását, a faroktartó robosztusabb lett, és a törzs két oldalán szárnycsonkokat szereltek fel, amelyen két-két fegyverzetfüggesztő pontot alakítottak ki. A szárnycsonkok nem csak a fegyverzet függesztésére szolgáltak, de viszonylag jelentős, mintegy 20-25%-os felhajtóerőt is termeltek előrehaladó repülés közben. Az új helikopternél megőrizték a Mi-8 TV2-117A hajtómüveit, de ellátták egy AI-9V indítóhajtómüvel is. A túlélőképesség növelése érdekében páncélozták a személyzet fülkéjét és a deszant teret, valamint a hajtómüvek terét. A helikopter üvegházszerü orr-részében foglalt helyet a háromfős személyzet, elől a fegyverzet operátor mögötte, balra foglalt helyet a pilóta, jobbra pedig a fedélzeti technikus. A törzsben kialakított deszant térben nyolc felfegyverzett katona szállítására volt lehetőség.

A V-24-ből két prototípust készítettek, melyek közül az első 1969. szeptember 19-én emelkedett először a levegőbe. Ezt követően 1970-ben 10 előszéria példány legyártására kapott megrendelést az iroda, melyekből öt darabot a Mil saját panki üzemében gyártott le, míg a másik ötöt Arszenyevben építették. A prototípusoktól eltérően ezek mindegyike már az erősebb 1950LE-s TV3-117A típusú hajtómüvekkel készült. Ezekkel a helikopterekkel kezdődtek meg a csapatpróbák 1970. júniusától. Ezt azonban a tervezőiroda vezetője nem érhette meg, miután 1970. januárjában elhunyt. Mil halála után az iroda és egyben a Mi-24 fejlesztésének irányítását Marat Tiscsenkó vette át. A csapatpróbák 1971. decemberéig tartottak, ezután, 1972-ben, Arszenyevben és Rosztovban indult be a Mi-24A változat sorozatgyártása. Az „A” modifikáció némileg különbözött az előszéria példányaitól. A szárnycsonkok végére szerelt „lelógó fülön” két-két indítósínt helyeztek el irányított rakéták számára, és a későbbi széria változatokon a farok légcsavar a gép baloldalára került a Mi-17-hez hasonlóan. A csapatokhoz 1973-ban kerültek az első helikopterek. A Mi-24A-kat 1975-ig gyártották, amelynek során 550 darab készült belőlük. Mivel a helikopter kezelhetősége jelentősen eltért a Mi-8-tól szükségét látták egy oktató változat kialakításának is. A Mi-24U-nál a fegyverzet operátor helyén alakították ki az oktatott munkahelyét és elhagyták az orrgéppuskát.

A helikopter nagy teljesítményét kihasználva 1975-ben egy példányt A-10 megjelöléssel speciális teljesítménygéppé alakítottak át. A helikopterrel még abban az évben két női pilóta, Galina Raszturgujeva és Ludmila Poljanszkaja 8 világrekordot és 3 nemzeti rekordot állított fel különböző sebességi, emelkedési és magassági kategóriákban.

Az „A” változat repülőgépvezető fülkéjének kialakítása nem biztosított megfelelő kilátást a pilóta számára, ezért a tervezőiroda az orr-rész teljes áttervezése mellett döntött. Az átalakítás következtében a személyzet száma is két főre csökkent. Az új orr-részben az operátor és a pilóta két egymás mögött elhelyezett különálló fülkében kapott helyet egy-egy „buborék” plexi alatt. Hogy biztosítsák a pilóta megfelelő kilátását, a hátsó fülkét megemelték. Szükség esetén egy fedélzeti technikussal is kiegészíthető a személyzet, aki a pilótafülke és a deszant tér közötti szük folyosóban egy lehajtható ülésen foglalhat helyet. A helikopter fedélzeti rendszerei és fegyverzete is változott. A helikoptert ellátták lokátor besugárzásjelző rendszerrel, az infravörös önirányítású rakéták zavarására mikrohullámú impulzus lámpát lehet felszerelni a forgószárny mögött a törzs felső részén, valamint egy új helymeghatározó rendszert is kapott a helikopter, mely egy térképre mechanikusan rajzolja a megtett útvonalat. Az orrba szerelt egycsövü géppuskát is lecserélték. Az új négycsövü 12,7 mm-es géppuskát a törzs orrész alatt kialakított „toronyban” helyezték el. Az új fegyver új KPS-53AV típusú vezérlőrendszert is kapott. Később, az afganisztáni tapasztalatok alapján infracsapda kilövő berendezéssel is ellátták a „D” változatot, amelynek kazettáit a faroktartó hátsó része alá szerelték. A Mi-24D fő szériájának példányainál jelent meg először a hajtómüvek szívócsatornáinak belépőélére szerelt PZU porkiválasztó is. Az afganisztáni tapasztalatok alapján az utolsó széria hajtómüveinek gázkivezetőit egy hütőradiátorral is ellátták, valamint további ASZO-2V infracsapda kivető kazettákat szereltek fel, a Stinger rakétákkal szembeni hatékonyabb védelem érdekében. A „D” változat gyártása 1975-ben indult, és mintegy 2500 példány készült belőle.

A Mi-24 különböző változataiból mintegy 5000 darabot gyártottak a kilencvenes évek közepéig a rosztovi és arszenyevi gyárakban, melyek a szovjet utódállamokon kívül mintegy harminc országba kerültek exportra.

A helikopter manőverező képessége ugyan alatta marad amerikai vetélytársaiénak, de ezt némiképp ellensúlyozza az orosz gép nagyobb sebessége és jobb emelkedőképessége, valamint az erős páncélvédettsége. A típus legnagyobb hiányossága azonban, hogy gyenge fedélzeti elektronikájának köszönhetően csak jó látási viszonyok között vethető be eredményesen. Ennek kiküszöbölésére számos modernizációs program született. Ezek között nem csak a Mil tervezőiroda, de számos külföldi vállalat is kidolgozta saját upgrade programját, felismerve a nagyszámú és még hosszú távon üzemeltethető helikopterben rejlő üzleti lehetőséget. Hazánk a Visegrádi országokkal összefogva szintén tervezte Mi-24-einek modernizálását, de ez a program sajnos dugába dőlt, és már olyan pletykák is keringenek, hogy Magyarország rövidesen kivonja a hadrendjéből a még szolgálatban álló egy századnyi Hindjét. Reméljük ez valóban csak pletyka, és az ország vezetése nem áldozza fel pillanatnyi gazdasági és politikai érdekekből az egyetlen típust, amely még képes megfelelő közvetlen légi támogatást biztosítani a szárazföldi csapatoknak.

A Mi-24D helikopter szerkezete

A helikopter szerkezete hagyományos farok rotoros kialakítású. Az ötlapátos főrotort a VR-24 típusú főreduktoron keresztül hajtja meg a két, egyenként 2225 LE-s Izotov TV3-117MT típusú gázturbinás hajtómü. A főreduktor és a két hajtómü egységét a törzs középső rész tetején, a helikopter súlypontjában helyezték el. A főreduktor háromfokozatú, egy kétfokozatú fogaskerékpárhoz csatlakozik harmadik fokozatként egy bolygómü. A főreduktor feladata a farok rotor és a különböző segédberendezések (egyen- és váltóáramú generátorok, hidraulika szivattyúk, légsürítő stb.) meghajtásának biztosítása. Az üzemeltetés autonómiájának növelése érdekében a helikoptert egy AI-9V típusú segédhajtómüvel is felszerelték. A forgószárny lapátok és a főrotor agy titánötvözetből készült a nagyobb sérülésállóság érdekében. A forgószárny lapátok csuklós bekötéssel csatlakoznak az agyhoz. A lapátok egyfőtartós kialakításúak, változó keresztmetszetü cső főtartóval, melyet repedésjelző eszközzel is elláttak. A lapátokon ébredő hajlító-csavaró lengések csillapítására hidraulikus lengéscsillapítót alkalmaznak. A háromlapátos farok rotort a faroktartó baloldalán helyezték el. A farok légcsavar meghajtása a közlőmü tengelyen, a közbenső reduktoron, a végtengelyen, majd a végreduktoron keresztül történik. A helikopter kormányvezérlő rendszere hidro-mechanikus, kétkörös hidraulikus táplálással.

A törzs orr-részében találhatók a kétfős személyzet tandem elrendezésü fülkéi. Az első ülésben helyet foglaló fegyverzet operátor fülkéjébe a be- és kiszállás a vadászrepülőgépekhez hasonlóan a jobbra nyíló fülketetőn keresztül történik. Az operátor fülkéjében elsősorban a fegyverzet kezeléséhez szükséges kezelőszervek találhatók, de az alapvető repülési müszerek és belső kormányszervek itt is megtalálhatók, hogy szükség esetén innen is vezethető legyen a helikopter. A pilóta tágas fülkéjébe a jobboldalon kialakított ajtón keresztül lehet bejutni. Az irányított rakétafegyverzet kivételével innen is vezérelhető a helikopter fegyverzete. A törzs középső részében alakították ki a gép deszant terét, melyben két sorban középen alakítottak ki lehajtható üléseket nyolc fő számára. A deszant tér mindkét oldalán egy-egy le- és felfelé szétnyíló ajtót alakítottak ki. A személyzet fülkéi és a deszant tér is légkondicionált. A nagyobb harci túlélő képesség érdekében a fülkék és a hajtómüvek titán páncélzattal rendelkeznek.

 A helikopter puhafalú tüzelőanyag tartályait a főreduktor mögött, a törzs hátsó részében helyezték el. Ezek össz térfogata 2130 liter. Emellett lehetőség van két, egyenként 850 literes pót tüzelőanyag tartály beszerelésére a deszant térbe, és változattól függően maximum két-két egyenként 500 literes külső pót tüzelőanyag tartály is függeszthető a szárnycsonkok alatti tartókra.

A helikopter futómüve hárompontos, dupla orrkerekes kialakítású. A helikopter légellenállásának csökkentése érdekében a futómüveket hidraulikusan behúzhatóra készítették. A rugóstagok folyadékos-gázos típusúak. A fékrendszer pneumatikus müködtetésü.

A helikopter fedélzeti berendezései biztosítják éjjel és nappal, minden időjárási körülmények közötti repülést (ez nem jelenti az ezen körülmények közötti bevethetőséget is).  A fedélzeti berendezések között R-860/863 típusú rádiók, SZPU-8 fedélzeti telefon, ARK-15M és ARK-U2 rádióiránytü, RV-5 rádió-magasságmérő, VUAP-1 négycsatornás robotpilóta, DISSZ-15D doppler elvü mechanikus térkép kijelző rendszer, valamint SZRO-2 saját jeladó berendezés találhatók. A helikoptert önvédelmének biztosítására felszerelték SZPO-15 lokátor besugárzásjelző rendszerrel, L-166V-1E Iszpanka típusú passzív infravörös zavaró berendezéssel, valamint ASZO-2V típusú infracsapda kilövő kazettákkal.

A „D” változat beépített fegyverzetét egy négycsövü gatling rendszerü 12,7 mm-es 9A624 típusú géppuska alkotja, amit a törzs orr-rész alatti forgatható toronyban helyeztek el. Ez oldalirányban ⁺ 60^o -ban, függőlegesen pedig ⁺20- ^-60^o között téríthető ki. A géppuska lőszer javadalmazása 1470 darab. Ezen kívül a helikopter fegyverzetét alapvetően még 4 darab UB-32-os rakétablokk, 4 x 32 darab SZ-5 típusú nem irányított rakétával, a szárnycsonkok belső két-két tartóján, valamint 2 x 2 darab 9M17P Falanga (AT-2 Swatter) típusú rádió parancsközlő távirányítású páncéltörő rakéta alkotja a szárnycsonkok végeire szerelt indítókra függesztve. Emellett lehetőség van hagyományos 50-250 kg-os légibombák, és gépágyú konténerek alkalmazására is. A Falanga típusú rakéták irányítása a Raduga-F típusú fél-automatikus rakétavezérlő rendszerrel történik, melynek külső optikai egysége a törzs orr-rész jobboldalán alul, míg a rádió parancsközlő rendszer antennája a baloldalon található.

A helikopter néhány technikai paramétere (Mi-24D)

Forgószárny átmérője (m):

17,30

A helikopter hossza (m):

17,51

A helikopter magassága (m):

5,47

A deszant tér mérete (Hossz, szélesség, magasság; m)

2,82 x 1,46 x 1,2

Üres szerkezeti tömeg (kg):

8450

Maximális felszálló tömeg (kg):

11500

A hasznos terhelés tömege (belső; kg):

1500

A hasznos terhelés tömege (külső; kg):

2400

Maximális sebesség (km/h):

335

Szolgálati csúcsmagasság (m):

4500

A hajtómüvek típusa:

TV3-117MT

A hajtómüvek teljesítménye (LE):

2 x 2225

A helikopter típusváltozatai

            V-24: A helikopter prototípusa még a TV2-117A típusú hajtómüvekkel és jobboldali farok légcsavarral. A személyzet fülkéje az első változatokéra emlékeztető üvegházszerü kialakítású.

            Mi-24 (Hind-B): A helikopter első 10 darab előszéria példányának megjelölése. A NATO kódban szereplő „B” megjelölés arra utal, hogy a szövetség csak később szerzett tudomást a változat létezéséről. Ez a változat már az erősebb TV-3-117MT típusú hajtómüvekkel készült.

            Mi-24A (Hind-A): A típus első sorozatban gyártott szériája. A helikopter farok légcsavarja a baloldalra került és a fegyverzetben megjelent a Falanga irányított páncéltörő rakéta.

            Mi-24B (Hind-A): Az „A” változat 9A624 négycsövü 12,7 mm-es géppuskával ellátott változata. A „D” változat előfutárának tekinthető.

            Mi-24U (Hind-C): Az „A” modifikáció oktató változata. A fegyverzet operátor helyén alakították ki az oktatott munkahelyét és elhagyták a beépített géppuskát.

            A-10: Az „A” modifikáció speciális rekorder változata.

            Mi-24D (Hind-D): Az áttervezett orr résszel készült második generációs változat. A külső változás mellett a fedélzeti rendszerek egy része is modernizálódott.

            Mi-24DU (Hind-D): A „D” modifikáció oktató változata. Az „U” változathoz hasonlóan itt is az operátor munkahelyét alakították át az oktatott számára, így ennél a változatnál is hiányzik a géppuska.

            Mi-24V (Hind-E): A típus harmadik generációjának tekintendő változat. A helikopter új jobb magassági jellemzőkkel rendelkező TV3-117V típusú hajtómüveket kapott, emellett változott a fegyverzete is, mely jelentősen kibővült. Alapvetően az UB-32 rakétablokkok helyét B8V20 blokkok vették át egyenként 20 darab SZ-8 típusú rakétával, valamint a Falangákat is lecserélték 9M114 Sturm (AT-6 Spiral) típusú rakétákra, melyek indítócsöveit nemcsak a szárnycsonkok végére, de a két külső tartóra is fel lehet függeszteni. A helikopter fegyverzetében megjelent az R-60 típusú passzív infravörös önirányítású légiharc rakéta is. A modifikáció prototípusa 1976-ban repült először és a „V”-k 1978-tól álltak hadrendbe a szovjet csapatoknál. A típus export változatait Mi-35 megjelöléssel is szerepeltetik.

            Mi-24P (Hind-F): Alapvetően megegyezik a „V” változattal, de a négycsövü géppuskát elhagyták a fegyverzetéből és helyette a törzs orr rész jobb oldalán mereven egy GS-302 típusú kétcsövü 30 mm-es gépágyút építettek be. A gépágyú lőszer javadalmazása 750 darab. A változat gyártása 1981-ben indult.

            Mi-24R (Hind-G1): A típus vegyi-sugár felderítő változata. Először a csernobili katasztrófa során azonosították Nyugaton. A helikopter irányított rakétafegyverzetét elhagyták, de megtartották a szárnycsonkok alatti tartókat, ahová speciális konténerek függeszthetők. A szárnycsonkok végén speciális ásó mechanizmust szereltek talajminta vételéhez, melyeket a jobb oldalon kialakított csövön keresztül tudja felszippantva a deszant térbe juttatni.

            Mi-24K (Hind-G2): A helikopter tüzérségi tüz vezető változata. Az „R” változathoz hasonlóan ennél a modifikációnál is elhagyták az irányított rakétafegyverzetet és ellátták a feladatához szükséges optikai és infravörös szenzorokkal.

            Mi-24VP (Hind-?): Alapvetően megegyezik a „V” és „P” változatokkal, de az orr alatt kialakított új NPPU-24 toronyban egy GS-23L típusú kétcsövü 23 mm-es gépágyút szereltek 450 darabos lőszer javadalmazással. A változatból csak mintegy két tucat készült.

            Mi-35M (Hind-?): A típus Mil tervezőiroda által ajánlott éjszaka is bevethető modernizált változata. A helikopter új TV3-117VMA hajtómüveket kapott, ezenkívül a forgószárnyat és a farok légcsavart is lecserélték a Mi-28-on alkalmazottra. A helikopter fedélzeti berendezései között megjelent a FLIR rendszer, új HUD és többfunkciós kijelzők, Nadir-10 bevetési és navigációs rendszer INS-GPS-szel, valamint a fülke belső világítása kompatibilis az éjjellátó készülékekkel. A beépített fegyverzet a „VP” változaton alkalmazott GS-23L gépágyú 470 darab lőszerrel. Az irányított rakétafegyverzetben a Sturm mellett megjelent a 9A220 Ataka (AT-12) típusú lézerirányítású rakéta, melyből maximum 16-t hordozhat a helikopter 4 x 4-es indítócsövekben. A nem-irányított rakétafegyverzet is kibővült B13L típusú rakétablokkokkal és SZ-24B típusú rakétákkal. A fegyverzetben opcióként szerepel az Igla típusú passzív infravörös önirányítású rakéta is. A helikoptert először az 1995-ös párizsi airshown mutatták be.