I. rész: A támadáshoz vezető út

Japán a háború előtti években

A japán tengeri törekvések átmenetileg kudarcot vallottak, amikor 1922-ben a washingtoni flottaegyezményben korlátozták a nagy hadihajóinak arányszámát. Viszont éppen ezek a leszerelést célzó szerződések adtak lendületet az új repülőgép-hordozók építésének. E felismerést kezdetben úgy hasznosították, hogy a csatahajókat és a csatacirkálókat átépítették, majd pedig már eleve repülőgép-hordozókat terveztek. Erre válaszul az 1930. évi londoni tengerészeti konferencia a korábbi arányokat kiterjesztette a hadihajók egyéb osztályaira is.Eközben Japán az ázsiai szárazföld, illetve a déli irányú terjeszkedésen gondolkodott, hogy földhöz és létfontosságú ásványi anyagokhoz (olaj, kaucsuk) jusson. Miután Anglia és az USA megtagadta a japán haditengerészet egyenlőségi követelését, elhagyták a konferenciát. A Császári Flotta ekkor óriási fejlesztési programot indított.A jól kidolgozott legújabb katonai stratégiát az 1937-ben kitört japán-kínai háborúban próbálták ki először. A japán repülőgép-hordozókról felszálló repülőgépek bombái és torpedói szinte teljesen megsemmisítették a kisebb cirkálókból, torpedónaszádokból, ágyúnaszádokból és őrnaszádokból álló kínai flotta hajóit. A repülőgép-hordozók tehát beváltották a hozzájuk füzött reményeket, s ennek következtében kiemelkedő szerephez jutottak. Erre az eredményes harctevékenységre a világban máshol alig figyeltek fel. Az USA kormányát azonban ezek az ázsiai harci cselekmények már érzékenyen érintették, és a saját haditengerészetének erősítése mellett a gazdasági szankciópolitika irányába tartott.Az elhúzódó kínai háború, valamint a szovjetektől elszenvedett szárazföldi kudarcok (Hasszán-tó, Halhin Gol) után Japánban eldőlt a vita, hogy a hódítások mely területeken folytatódjanak. A döntésben nagy szerepet játszott az időközben megindult II. világháború harcainak kedvező alakulása is, ugyanis az európai gyarmattartó hatalmak meggyengültek, a lehetőség pedig tálcán kínálkozott, hiszen az USA elleni fellépés szükségességét éppen az 1940 májusában Pearl Harborba helyezett csendes-óceáni flotta sugallta leginkább. A Kínában harcoló csapatok ellátásához ugyanis a japán hadigépezetnek rengeteg nyersanyagra és főleg olajra volt szüksége. Ehhez viszont katonai erővel kellett meghódítani a délkelet-ázsiai térségben lévő holland Indonéziát, brit Malajziát és francia Indokínát. A döntést utóbb, 1941. július 2-án a legfelsőbb szintü császári konferencián hozták meg, és meghatározták, hogy elsőként déli irányba fognak előrenyomulni, majd később csatlakoznak a németek Szovjetunió elleni háborújához, miközben számoltak az USA ellenlépésével is. Ennek értelmében július 21-én japán csapatok megszállták Indokínát, hogy előretolt támaszpontokat biztosítsanak maguknak, miközben titokban a Pearl Harbor elleni légi csapás lehetőségét már 1941 elejétől tanulmányozta Jamamoto néhány megbízható embere.Erre válaszul július 26-án az USA befagyasztotta a japán követeléseket és vagyontárgyakat, valamint olajembargót vezettek be. Ekkor Japánnak mindössze csak hat hónapra elegendő repülőbenzinje volt. Súlyos dilemma elé kerültek: háború vagy az amerikai feltételek elfogadása (visszavonulás Kínából, Mandzsúriából). Az egyesített flotta főparancsnoka, Iszoroku Jamamoto azonban úgy foglalt állást, nem szabad hagyni az amerikai flottát, hogy a szétszórt japán inváziós erőkre lesújtson. Éppen ezért a háború első napján meg kell semmisíteni az USA csendes-óceáni flottáját Pearl Harborban.

A terv megvalósíthatónak látszott, hiszen Japán a világ leghatékonyabb haditengerészeti légierejével rendelkezett. Ez annak a doktrínának volt az eredménye, amely a minőségi fölényre és a legkorszerübb technikára helyezte a fő hangsúlyt, és ezzel kívánta kiegyensúlyozni a korábbi flottaegyezményekben rákényszerített mennyiségi hátrányt. Már az 1930-as években számoltak azzal, hogy háború esetén az USA flottája minden erővel igyekszik majd átkelni a Csendes-óceánon és felmenteni a Fülöp-szigeteket. Éppen ezért a repülőgép- és tengeralattjáró-támadások révén láttak esélyt az amerikaiak meggyengítésére, hogy a döntő ütközetben számszerüleg is kiegyenlítettek legyenek az erők. Viszont 1941-re a japánok jelentős és jó technikai szintü haditengerészeti erővel rendelkeztek. Ez időre állították rendszerbe az óceáni (nagy hatótávolságú) és szállító, illetve a kétszemélyes törpe-tengeralattjárókat. A legújabb 64 000 tonnás felszíni hadihajóikat pedig 460 mm-es lövegekkel szerelték fel.A nagyobb fölényt azonban a haditengerészeti légierő területén mondhatta magáénak a japán vezérkar. Az 1. és a 11. légiflotta nagy teljesítményü vadász-, bombázó és felderítő repülőgépeit 6 db repülőgép-hordozón szállított repülőcsoportban összpontosították. A világ valamennyi haditengerészete közül legtökéletesebben ezek a hordozókról felszálló vadászgépek, zuhanóbombázók és torpedóvetők valósították meg az összhangot. Úgy tervezték, hogy a repülőgép-hordozókat koncentrált csapásmérő erőként vetik be, hogy repülőgépeik tömegesen támadhassanak például parti célpontokat.Jamamoto 1941 augusztusában közölte a Pearl Harborral kapcsolatos elképzelését Oszami Naganóval, a haditengerészet vezérkari főnökével, valamint a vezérkar 13 vezető beosztású munkatársával. A támadás részletes tervét szeptember 2. és 13. között dolgozták ki, majd ezután adták ki a hadmüvelet előzetes utasítását. Nagano az akció végrehajtására csak november 3-án, Tokióban adta meg a végső beleegyezését, miközben a titkosszolgálat már régóta gyüjtötte a Hawaii-szigeteken élő japán származású kémek, valamint a honolului japán főkonzulátus rejtjeles üzeneteit. A legújabb híreket pedig a Csendes-óceán vizein feltünés nélkül közlekedő halászhajók szállították. Novemberben a Hawaii-szigeteken személyesen végzett felderítést Szuguru Szuzuki kapitány a flottától, valamint Tojeiside Maidzsina kapitány a tengeralattjáró-flottától, akik saját fegyvernemeik számára szolgáltattak fontos adatokat és fényképeket.

A Nagumo irányítása alatt álló operatív egység november 26-án, reggel 6 órakor a legnagyobb titokban futott ki kelet felé, hogy elkerüljék a forgalmas hajóutakat, majd észak felől jussanak el Hawaiiba. December 2-án kapták meg Jamamoto rejtjeles parancsát: „Lássanak hozzá a Niitaka hegy megmászásához.” Ez azt jelentette, hogy a Pearl Harbor elleni támadás időpontját 1941. december 7-ére (vasárnap) tüzték ki. Előtte, december 5-én és 6-án az operatív egység még üzemanyagot vett fel, majd az Akagi árbocára felhúzták azt a zászlót, mely Togo tengernagy Mikasza nevü páncélos zászlóshajóján lengett 1905-ben a csuzimai csatában. A japán tengeralattjáró-flotta első egységei november 18-án futottak ki Kuréból, a többiek pedig Josukából és a Kwajalein-szigeten levő előretolt támaszpontról indultak. A tengeralattjárók december 6-án este már kb. 13 km-re megközelítették a Pearl Harbor-i kikötő bejáratát, majd másnap, december 7-én hajnali 3 órakor kibocsátottak 4 db törpe-tengeralattjárót. Az ötödiket a pörgettyüs tájoló hibája miatt csak 2 órával később.A japán taktika szerint 1941. december 7-8-án, miközben az 1. légiflotta Pearl Harbort támadja, egyidejüleg a kínai és vietnami támaszpontokról felszíni hajókkal és a parti repülőterekről felszálló repülőgépekkel támogatott vízi és szárazföldi kombinált hadmüveletet indítanak Thaiföld, Malájföld és Borneó ellen. Ezenkívül Formózáról (Tajvan) és a Karolina-szigetekről a Fülöp-szigetek ellen, a Karolina-szigetekről a Gilbert-szigetek és Wake szigete ellen intéznek váratlan támadást. Végül Japánból pedig az amerikaiak egyik támaszpontján, Guam szigetén terveztek rajtaütést. Az első japán csapatok már 1 órával azelőtt, hogy Nagumo repülőgépei megkezdték volna Pearl Harbor támadását, partra szálltak az északkelet-maláji Kota Baharuban.

II. rész: Pearl Harbor a támadás előtt >>>