Hivatalosan is átadásra került az első, BAE System által gyártott Nimrod MRA4 tengerészeti járőrgép a brit királyi légierő számára, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a repülőgép készen áll a pilóták kiképzésére, – nyilatkozta a brit védelmi minisztérium illetékese. A RAF összesen 9 darabot rendelt a Nimrod MRA4 tengerészeti járőrgépből, amely alkalmas egyéb hírszerzési, légtér-felügyeleti, célfelderítési és általános felderítési feladatok végrehajtására is.
Bár az első repülőgép átadása a napokban történt meg, azonban szolgálatba állítására csak 2012-ben kerülhet sor. A késlekedést a brit kormány múlt év végén meghozott döntése magyarázza, ugyanis a védelmi költségvetés túllépése miatt kénytelenek késleltetni a programot. A döntés azonban azt is magába foglalja, hogy a jelenlegi, Nimrod MR2 tengerészeti járőrgép flotta e hónap végére kivonásra kerül. Ennek eredményeként a brit légierő csaknem két évre nagy hatótávolságú, légtér-felügyeleti képességek nélkül marad.
Az MR2-es repülőgépek hadrendből való kivonását nagymértékben befolyásolta a 2006-ban Afganisztánban bekövetkezett repülőesemény, amely 14 emberéletet követelt, valamint felmerült a repülőgép repülésbiztonságra való alkalmatlansága is. A védelmi minisztérium tervei szerint az MR2 kivonása, valamint az MRA4 repülőgépek hadrendbe állítása közötti ür kitöltésére, a hasonló feladatok ellátására alkalmas helikopterek, valamint a Lockheed Martin által gyártott C-130 Herculesek lennének alkalmazva.
Az első Nimrod MRA4 repülőgép átrepült az angliai Woodford repülőgépgyárból a BAE System Warton-i üzemébe, ahol a légierő repülőgép személyzetének képzése zajlik. Tervek szerint a képzés befejezése után a repülőgép áttelepül a skót Kinloss légibázisra, ahonnan ezt követően üzemelni fog a nyár végétől.
A másodikként elkészült MRA4 Nimrod repülőgép is túl van már szüzfelszállásán, amelyre e hónap elején került sor. Az előzetes terveknek megfelelően a kilenc repülőgép átadása 2012-re fejeződne be. A fennmaradó nyolc MRA4 repülőgép továbbfejlesztett sárkányszerkezettel, új hajtómüvekkel, valamint különböző feladatok ellátására alkalmas rendszerekkel lenne felszerelve. A kilencedik átadásra kerülő repülőgép a három, tesztfeladatokra gyártott MRA4 egyike lesz, míg a másik két BAE System által gyártott tesztrepülőgép sorsa mára megpecsételődött. A két gépet tartós tárolásba helyezték és a fejlesztési program végén kivonják őket a szolgálatból. A BAE System tervei szerint az utolsó repülőgépek átadására a Manchester melletti Woodford gyárban kerülhetne sor még ez év végén.
Az elkészült repülőgép hivatalos átadása egy újabb lépés a program befejezése felé, amit számos technikai probléma, és a költségek túllépése jellemzett a program kivitelezés során. Eredetileg 21 db MRA4 Nimrod repülőgép megvásárlását, valamint 2003-ban történő hadrendbe állítását tervezte a védelmi minisztérium, azonban az évek teltével a megrendelt repülőgépek száma egyre csak csökkent. Először 18-ra, majd ezt követően 12-re csökkentették a megrendelést, míg végül a kormány az eredetileg megrendelt mennyiség töredéke, azaz 9 db repülőgép megvásárlása mellett döntött.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.