A francia hatóságok megtiltották az orosz pilótáknak, hogy a légiszalon alatt a repülő program egyik leglátványosabb elemét alkalmazzák, így nem dobhatnak színezett vizet Le Bourget-ben. A szalon megnyitása előtt még tervben volt, hogy az orosz Berijev Be-200-as amfíbia, mely tűzoltásra specializálódott, a bemutató alatt 12 tonnányi, az orosz zászló színeire festett vizet enged majd ki. Az orosz delegáció ezt a mozzanatot a program csúcsának nevezte.
A delegáció egyik tagja így nyilatkozott: „A program alatt biztos, hogy fogunk vizet engedni, azonban még nem tudni, hogy engedélyezik-e a színezett víz ledobását. Kérdéses, hogy a színezett víz miért jelent problémát Párizsban, mikor is az a füre esik.” Ebben az esetben a 12 tonna helyett csak 6-9 tonna vizet dobunk ki - tette hozzá a gép berepülőpilótája, Jevgenyíj Juraszov.
Mint arról már tegnap beszámoltunk a párizsi kiállítás nem indult zökkenőmentesen. Az Airbus egyik A380-as tesztgépe a landolást követően a gurulóúton nekiütközött egy épületnek. A megrongálódott gép helyett az Airbus vélhetően a Korean Airlines nemrégen elkészült A380-asát hozza el Le Bourgetbe.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.