A japán védelmi minisztérium bejelentette, hogy 2011. július 5-én, kedden lezuhant egyik F-15-ös vadászbombázójuk. A gép pilótája gyakorló repülés közben, helyi idő szerint 10 óra 33 perc körül adott le vészjelzést, ezt követően pedig (Naha légibázistól 180 kilométerre, északra) eltűnt a radarok képernyőjéről. Az F-15-ös a Kelet-kínai-tengerbe zuhant, a szerencsétlenül járt pilótát továbbra sem találják.
A 37 éves Yuji Kawakubo pilóta kutatását nagy erőkkel kezdték meg: 13 katonai repülőgép, néhány hajó, illetve a japán parti őrség három járőrhajója is a helyszínen van. A légierő szóvivője később elmondta, hogy az F-15-ös néhány darabját már megtalálták, de a gép roncsát, illetve a pilótát még nem. További részletek és a gép lezuhanásának lehetséges oka még nem ismert.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.