Rendkívül nagy kihívást jelentő, ám mégis nagyon sikeres évet zárt 2022-ben a Budapest Airport. A vállalat visszaépítette a COVID előtti utasforgalom 75%-át, teljesen új célállomásokat adott hozzá a menetrendhez és regionális vezetővé vált a minőség terén, miközben a légiáru mennyisége soha korábban nem látott rekordokat döntött. Több fontos fenntarthatósági beruházás is kezdetét vette, és a négy év alatt megvalósított repülőtéri fejlesztések értéke év végére elérte a 90 milliárd forintot. A repülőtér üzemeltető tavaly is folytatta az 1. Terminál újranyitására és a 3. Terminál építésére történő felkészülést, miközben újabb hazai és nemzetközi díjakat nyert a minőség, a fenntarthatóság, a HR és a kommunikáció területén is.
2022 sem volt eseménytelennek mondható a Budapest Airport életében. Nem csupán a koronavírus-járványból való felépülésben tett újabb nagy lépéseket a repülőtér-üzemeltető, hanem olyan váratlan, előre nem látott szituációkkal is meg kellett küzdenie, mint az ukrajnai orosz invázió okozta menekültáradat, a gazdasági lassulás következményei, az energiaválság, továbbá az európai repülőterek többségénél tapasztalt nyári fennakadások begyűrűző hatásai. Mindemellett az elszálló infláció, valamint a légitársaságokra kivetett extraprofitadó is befolyásolta a Budapest Airport életét, leginkább 2022 utolsó negyedévében és 2023-ban.
A tavalyi év első két hónapja a megszokott ütemben és az előrejelzések szerint alakult a budapesti légikikötőben, azonban a február végén kezdődött ukrajnai orosz invázió miatt kialakult menekültválság márciusban nem mindennapi feladatokat jelentett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. A Budapest Airport az evakuációs járatok problémamentes kezelése érdekében átmenetileg újranyitotta az 1. Terminált, ahonnan összesen több mint 8000, főként indiai, nigériai, ecuadori és marokkói diák utazott el és ahová 3200 ukrán állampolgár érkezett. A repülőtér üzemeltető a hatóságokkal, a nagykövetségekkel, a minisztériumokkal és a segélyszervezetekkel közösen biztosította az összes menekült megfelelő ellátását, miközben a 2. Terminál forgalma zavartalanul üzemelt.
A menekülthelyzet kezelésével párhuzamosan a Budapest Airport folyamatosan készült a nyári hónapok megnövekvő utasforgalmára, hiszen már április folyamán látszott, hogy a COVID utáni első igazán erős nyár kihívások elé fogja állítani a repülőterek többségét, különösen azokat, ahol a munkaerőhiány kritikus szintet ért el. Köszönhetően annak, hogy a Budapest Airport időben megkezdte a felkészülést a járvány utáni újraindulásra humán erőforrás, kapacitás és infrastruktúra-bővítés tekintetében is, a magasabb utasforgalom egyáltalán nem okozott fennakadást a főváros légikikötőjében. Miközben számos európai repülőtéren súlyos fennakadások alakultak ki, a Budapest Airport a nyári időszak alatt is zökkenőmentesen üzemeltette a budapesti repülőteret, és több, újonnan bevezetett folyamatnak köszönhetően a földi kiszolgáló vállalatok tevékenysége sem akadozott.
A nyári hónapokban az utasforgalom elérte a járvány előtti szint 80%-át, újra átlépve az 1 millió főt. A májusi bejelentés a légitársaságokra is kivetett extraprofit adóval kapcsolatban azonban a nyár folyamán az utasszámok újrakalkulálására késztette a vállalatot, az ősszel elszálló infláció pedig ismételten a prognózisok felülvizsgálatát követelte a repülőtér-üzemeltetőtől. A hazai és a nemzetközi gazdasági helyzet hatására az őszi hónapokban ismét csökkenésnek indult az utasforgalom, a magas euróárfolyam hatására elkezdett megváltozni a repülőtéri utasösszetétel a külföldi turisták javára, az előrejelzések pedig azt mutatták, hogy a járvány előtti utasforgalom teljes visszaépülése e hatások eredményeképpen egy évvel, 2024-re tolódik.
Az őszi időszak egy komoly vállalással kezdődött; szeptemberben elindult minden idők legnagyobb és legtöbb szolgáltatást kínáló, három éven át tartó zajvédelmi programja összesen 1,2 milliárd forint (3 millió euró) értékben. A több mint tíz éve futó, most kibővített, immár 4000 ingtatlant érintő program célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelése csökkenjen az ingatlanok lakó-és pihenőhelyiségeiben található nyílászáróinak utólagos szigetelése vagy cseréje, a redőnytokok szigetelése, illetve hangszigetelt szellőztető berendezés telepítése által.
Mindezen kiemelt történések mellett a Budapest Airport 2022-ben folyamatosan készült az 1. Terminál újranyitására, ahol már csak az építési engedély beérkezésére vár az üzemeltető. A tervek szerint és a prognózisokkal összhangban a területileg duplájára növelt és felújított 1. Terminálnak legkésőbb 2025 nyarán meg kell nyitnia ahhoz, hogy a növekvő utasforgalom kezelését a megszokott magas minőségű szolgáltatásokkal ki tudja elégíteni a vállalat, továbbá az ország turizmusa tovább tudjon fejlődni. Az 1. Terminál újranyitásának késése közvetlen és jelentős hatással lenne a magyarországi turizmus növekedésére. Mindeközben a tavalyi évben is folyamatosan zajlott a felkészülés a 3. Terminál építésére is, amelynek első fő szegmensei a tervek szerint 2030-ban fognak elkészülni. Jelenleg a nemzetközi tervpályázatra való felkészülés, a fázisolás és az előzetes tanulmányok elkészítése zajlik, hogy az építkezés ne okozzon majd fennakadást a 2. Terminál működésében.
Mit jelentett számokban 2022?
Utasforgalom és úticélok
2022-ben 12 205 070 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 216%-kal több, mint a pandémia első (2020), és 164%-kal több, mint a második évében (2021). Az utasforgalom így az év végére a 2019-es rekordév 75%-át érte el. Az év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, 1 299 814 utassal.
Budapestről összesen 140 célállomásra lehetett repülni 2022-ben, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-ben elérhető desztinációk számával. A hosszú távú járatok közül az észak-amerikai célállomásokat kivéve minden desztináció visszaépült a járvány alatt is meglévők mellé, így 2022 végétől újra lehet utazni közvetlen járattal Kínába is. A menetrendben tavaly 11 új úti cél jelent meg, és 4 új légitársaság gazdagította a budapesti repülőtér kínálatát. A legnépszerűbb úticélok London, Tel Aviv és Párizs voltak.
Újabb rekordot döntött a légiáru volumene
A légiáru mennyisége minden eddigi rekordot megdöntve év végére elérte a 194 000 tonnát. A tavalyi évhez képest ez 5,8 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 44%-os növekedést jelent, amely kivételesnek számít más európai repülőterek cargo mennyiségével összehasonlítva, hiszen a globális gazdasági lassulás a légiáru szállításban is visszaesést okozott, a Budapest Airport légi áru elosztó központ szerepe viszont a kelet-közép-európai régióban tovább erősödött. Ráadásul a rekord árumennyiséget kevesebb gépmozgással sikerült elérni, 2021-hez képest 11,5 százalékkal csökkent a cargo járatok száma.
90 milliárdnál tartanak a fejlesztések
A Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig ez a szám a 100 milliárdot is meghaladja majd. Tavaly megnyílt a Kálvin téri Universal Airport Hub, bővült az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer, kilátó- és dohányzóterasz nyílt a 2B Terminál tranzitterületén, korszerűsítették a repülőtéren található felvonókat és 100 db új poggyászkocsit bocsátottak az utasok rendelkezésére. A repülőtéren már 5 baba-mama szoba és 12 db babakocsi is elérhető az utasok számára.
Számos infrastrukturális fejlesztés zajlott le a színfalak mögött; 7 repülőgép-állóhelyen, több mint 4000 négyzetméteren megújult a teherbíró betonburkolat, megújult a II. futópálya keleti oldalának vízelvezetési rendszere és határidőre lezárult a B4 és B5 gurulóutak korszerűsítése is.
A növekvő igényekre tekintette bővül a BUD Cargo City; a Budapest Airport további 6500 m²-en létesít raktárakat, 1500 m²-en irodákat, valamint élő állatok fogadására alkalmas munkaterületet és egyéb kiszolgáló helyiségeket, és két új repülőgép-állóhellyel is kiegészül a komplexum. A bővítésnek köszönhetően a repülőtér éves cargo kapacitása 250 000 tonnáról 300 000 tonnára nő.
Egész évben zajlott az 1. Terminál újranyitásának és az új 3. Terminál építésének, valamint a hozzá kapcsolódó infrastruktúra kialakításának előkészítése. Közben a Budapest Airport megkezdte a 2. Terminál előtti parkoló ideiglenes visszaépítését, ahol a tervek szerint már júniustól az autóknak további 586, a turistabuszoknak pedig 8 férőhely áll majd rendelkezésére, magas színvonalú környezetben.
Fenntarthatóság: továbbra is elit csapatban a Budapest Airport
Az elmúlt évben a Budapest Airport korszerűsítette a repülőtér hőközpontjait és kazánházát, évente nagyságrendileg 170.000 m3 földgázt és 340 tonna szén-dioxid kibocsátást megspórolva. 2022 végére már 13 db tisztán elektromos és 11 db hibrid jármű volt a BUD flottájában, földi kiszolgáló partnereink pedig összesen már 134 darab földi kiszolgáló eszköz cseréjét valósították meg. A repülőtéri e-mobilitás fejlesztésével így az éves megtakarítás elérte a 412.000 liter üzemanyagot, és ennek megfelelően megközelítőleg az 1080 tonna szén-dioxidot. Az áramigény 65%-át tavaly már zöld energiából fedezte a repülőtér üzemeltető, idén januártól pedig már a villamosenergia ellátás 100%-a megújuló forrásból származik. 2022-ben a Budapest Airport továbbra is tagja volt annak a 44 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amelyek a repülőtéri karbon akkreditáció 3+ szintjét teljesítik, és működésük során karbonkibocsátásukat teljes mértékben ellensúlyozzák. A következő cél a legmagasabb, 4+ „átalakulás” (transition) szint elérése, amelynek követelményeit jelenleg a világon mindössze 33 repülőtér teljesíti.
Kimagasló minőség
A tavalyi év minden negyedéve kimagasló eredményeket hozott a repülőtéri szolgáltatások minőségének terén; a háromhavonta elvégzett, nemzetközileg elismert repülőtéri szolgáltatás-minőségi (airport service quality, ASQ) felmérések pontszámai 2022-ben minden korábbi értéket túlszárnyaltak. Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, amely összességében 7,5%-kal magasabb, mint a 2019-es év eredménye. Ezekkel a pontszámokkal a budapesti repülőtér lekörözi azonos kategóriájú régiós versenytársait, és egyben visszaigazolást ad az elmúlt évek fejlesztéssorozatának sikerére. Az utasok leginkább a biztonsági személyzet kedvességét és segítőkészségét, a biztonsági ellenőrzés gördülékenységét, a rövid várakozási időt és a terminálok általános tisztaságát értékelték kimagasló pontszámokkal.
Magasabb dolgozói létszám, mint a járvány előtt
A BUD-csoport (Budapest Airport, RÜK, BUD Security) jelenleg 1460 főt foglalkoztat, ebből 447-en érkeztek a vállalatcsoporthoz a tavalyi év során. A koronavírus-járvány lecsengése óta, tehát 2021 februárjától összesen 611 ma is aktív munkavállaló kezdett dolgozni a BUD-csoportnál. Ez összességében azt jelenti, hogy a BUD-csoport dolgozóinak létszáma mostanra meghaladja a 2019-es szintet, annak ellenére is, hogy a COVID negatív hatásai miatt 2020-ban kétszer is csoportos létszámleépítésre kényszerült a vállalat. A járvány után a létszámcsökkentésben érintett kollégák közül 131 fő tért vissza a BUD-csoport kötelékébe.
Díjeső jellemezte 2022-t
A Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedik alkalommal nyerte el a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” díját, munkáltatóként pedig az Investors In People aranyfokozatú minőségét tudhatja magáénak a vállalat, sőt, a szervezet által megmérettetett cégek közül a Budapest Airport a világ 7 legjobb munkáltatója közé is bejutott. A repülőtéri közösség számára szervezett, We Are BUD elnevezésű rendezvény HRkomm díjat nyert, és rangos elismerésben részesült a cég cargo tevékenysége is, amikor elnyerte az Air Cargo News Awards „Az év cargo repülőtere” díját, lekörözve Szingapúrt, Brüsszelt és Liége-t. Mindemellett három fenntarthatósági törekvéshez köthető elismerést is kiérdemelt 2022-ben a repülőtér-üzemeltető: az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét, a Deloitte Zöld Béka díját „Első fenntarthatósági jelentés” kategóriában, a Frontier Award Gálán pedig az év kampányának választották a LIVE CONSCIUSLY. THINK GREEN elnevezésű fenntarthatósági tudatosságnövelő marketing kampányt.
A 2022-es év slágere lett a Reptér
A Budapest Airport 2021-ben újraforgatta Korda Györggyel az akkor 40 éves Reptér című dal videóklipjét, és ezzel a repülőtér himnusza új lendületet kapott. A modern verzió a YouTube-on novemberben 5,5 millió megtekintésnél járt, a művészházaspárral közösen indított év végi kampánynak és exkluzív koncertnek is köszönhetően pedig mostanra 8,1 millióra ugrott fel a megtekintések száma.
A repülőtér magas színvonalon történő üzemeltetése rendkívül összetett, szoros együttműködést igénylő feladat. A Budapest Airport ezúton szeretne köszönetet mondani a teljes személyzetnek, repülőtéri partnereinek és a hatóságoknak a közös munkáért, amely lehetővé teszi, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér továbbra is Kelet-Európa legjobbja legyen.
Forrás: https://www.bud.hu/
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.