Mint ahogy arról korábban lapunkon is beszámoltunk, az Amerikai Légierő T-38 Talon kiképzőgép flottájának leváltására kiírt tendert a Saab-Boeing páros nyerte. A programhoz kapcsolódóan a Saab új üzemegységet hoz létre az USA-ban.
A létesítmény Nyugat-Lafayette-ben található, a Purdue Egyetemhez tartozó Discovery Park területén. Az építkezések 2020-as megkezdéséhez a Saab már 37 millió dollárt különített el, az új egység pedig közel 300 új munkahelyet hoz létre majd.
Az új üzem kezdetben a T-X-ek fejlesztéséhez szükséges munkákra fog koncentrálni, de ezeken túlmenően a Saab együttműködik az egyetemmel az érzékelők, a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek kutatási és fejlesztési munkájának elvégzésére is.
„Ez egy történelmi pillanat a Saab számára” - mondta Hakan Buskhe vezérigazgató. „Hosszas mérlegelés után Nyugat-Lafayette-t választottuk mind Indiana állam, mind a Purdue Egyetem vezetésének köszönhetően. A mai bejelentés az Egyesült Államokbéli növekedési stratégiánk része, és elmélyíti kapcsolatainkat az amerikai ügyféllel.” A Saab hozzátette, hogy az Indiana-i T-X létesítmény további öt államban is jelen lesz.
A Saab 2018 októberében nyerte el a kezdeti 117 millió dolláros szerződést a T-X program mérnöki, gyártási és fejlesztési szakaszában való részvételére. A Saab felel a sugárhajtású kiképzőgép hátsó törzsének gyártásáért.
Az USAF az elöregedett Northrop T-38-asok cseréjére 9,2 milliárd dollárt szán, ezért az összegért 351 darab modern kiképzőgépet szándékoznak vásárolni. (ez darabonként több, mint 26 millió dollárt jelent…) A Boeing előrejelzése szerint akár 2 600 példányra lehet szükség mind az amerikai, mind a nemzetközi kereslet kielégítéséhez.
A T-X végső összeszerelését a Boeing St. Louis-i üzemében, Missouriban fogják elvégezni.
Forrás: https://www.flightglobal.com
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.