A Boeing részéről a napokban jelentették be, hogy egy 17 millió dolláros szerződés keretein belül kilenc F/A-18E és két F/A-18F Super Hornetet alakítanak át a világhírű Blue Angels kötelék számára.
A Super Hornetek érkezésével búcsúznak a bemutató csapat F/A-18 Hornetjeitől, melyeket már 1986 óta repülnek. Az átalakítási munkálatokat a Boeing St. Louis-i üzemében végzik majd el, a repülőgépek várhatóan 2021 decemberéig készülnek el, így a bemutató csapat 2022-től már az új flottával gyakorolhatja programját.
A bejelentés nem részletezi, hogy milyen átalakításokat végeznek majd el a Super Horneteken, de a korábbi válozatú F/A-18-asok Blue Angels "kompatibilissé" alakítása során eltávolították többek között a repülőgép gépágyúját és a fegyverzetfelfüggesztő pilonokat, továbbá módosították a botkormány érzékenységét is, igazodva a kötelékrepülés szigorú szabályaihoz.
A Blue Angels század hagyomány szerint 11 repülőgépből áll, melyeket kiváló haditengerészeti pilóták repülnek, továbbá a csapat kihagyhatatlan tagja még a Fat Albert névre keresztelt C-130 Hercules is, mely logisztikai támogatást nyújt a csapat számára. A C-130-as is kedvelt fotóstéma a spotterek körében, ugyanis alacsony áthúzásokkal, látványos fel- és leszállásokkal maga is részét képezi a repülőnapok programjának.
Forrás: flightglobal.com
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.