2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Magyar siker - a NASA díjazott diákötlete

Magyar siker - a NASA díjazott diákötlete
JETfly  |  2017. 11. 24., 14:31

Idén első alkalommal vehetett részt európai csapat is a NASA által évente megrendezésre kerülő Design Challenge repülőgép tervezői versenyen. A sikeres lebonyolítás érdekében a NASA együttműködésre lépett a német DLR, vagyis a Német Repülés- és Űrügyi Kutatóközponttal, amely a német egyetemek diákjainak versenyműveit volt hivatott elbírálni.

A számos német csapatból három müncheni mérnökhallgató került ki mint győztes ötletgazda. Az igen vegyes felépítésű csapat tagja a szegedi származású, korábbi BME-s hallgató Varga Soma, az osztrák Daniel Metzler, továbbá a német Christian Decher. 

A verseny fő célja az olyan, egyre égetőbb kérdések feloldása a repülőiparban, mint a lakott területek zajterhelésének és a repülőgépek károsanyag-kibocsátásának csökkentése. Nem egyszerű feladat olyan ötlettel előállni, amely azokat a drasztikus százalékos csökkentéseket teljesíteni képes, amelyet a nemzetközi hatóságok a repülőgép-tervezők elé állítanak. A mérnökhallgatóknak azonban nem szárnyalhatott határok nélkül a fantáziája, hiszen olyan technológiai megoldásokat kellett ötvözniük innovatívan, amellyel tervük teljesíteni tudja a legkésőbbi 2035-ös üzembe lépési dátumot, és amellyel a gyártási költségek sem szöknek túlzottan magasba.

Az "Urban Liner" koncepciójukkal a müncheni diákoknak úgy tűnik mégis sikerült ezt megvalósítani, amelyet idén szeptemberben a NASA mérnökei előtt is prezentálhattak egy konferencián a Langley Kutató Intézetben, a NASA aerodinamikai kutatató központjában, Virginia államban. Prezentációjuk végeztével lehetőségük volt továbbá bepillantani az USA és a NASA aktuális kísérleti repülőgépeinek programjaiba is. 

Képgaléria megtekintése (6 db kép)
 

Tervükkel a "Subsonic" vagyis hangsebesség alatti utasszállító repülőgépek csoportját erősítik, ám az egyre ígéretesebb akkumulátor-technológiának köszönhetően hibrid meghajtással. Annak érdekében, hogy az NOx kibocsátást 80%-kal és az üzemanyag igényt 60%-kal csökkenteni tudják, egyszerre kellett valamely találékony ötlettel előállniuk az aerodinamika és a meghajtási lánc szempontjából is. Így született meg a felsőszárnyas és csupán egyetlen gázturbinás hajtóművel ellátott 300 utas befogadására képes Urban Liner.

Mivel a szárnytőbe integrált 2-2 és a farok részben elhelyezett további 2 elektromos hajtóművel a felszállás, az emelkedés és végül a leszállás teljesen hibrid üzemben működik, így elegendő volt egyetlen, az utazó üzemmódra optimalizált megnövelt méretű gázturbina. A kompozit anyagokkal elérhető felületi minőség következtében lehetőség van a szárnykörüli áramlás lamináris állapotának hosszabban történő fenntartására, amely következtében jelentősen csökken a szárny ellenállása. A jelentősen szélesebb és megnövelt kapacitású törzsrész mintegy 20%-ban maga is hozzájárul a felhajtóerő képzéséhez. A csökkentett méretű és nagyban integrált farok rész az ellenállás szempontjából káros felületet hivatott csökkenteni, továbbá mint egy védőfal hivatott tompítani a gázturbinás hajtóműből származó zajterhelést. A rés nélküli fékszárnyak és az elhagyott orrsegédszárny is a le- és felszálláskor keletkező zajterhelést csökkenti.

Tervük egyik fő célja az volt, hogy egy olyan repülőgépet alakítsanak ki, amellyel a jövőbeni sűrűn lakott repülőterek is megközelíthetővé és egymással összeköthetővé válnak, így növelve ötletük piaci versenyképességét a konkurenciával szemben.

A megkeresést és a beszámolót ezúton is köszönjük Varga Somának! Gratulálunk is sikeres szerepléshez!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-14 14:37:45
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
2025-03-12 15:37:17
A C-17 Globemaster III már csak óriási méretei miatt is a stratégiai légi szállítás egyik legfontosabb és legsokoldalúbb repülőgépe, mondják a Nehéz Légiszállító Ezred katonái. A légi jármű Kenyeri fölött a kivételes teherdobó képességét bizonyíthatta.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.