Szuperszonikus bombázók a Baltikum felett

A Baltops egy olyan gyakorlatsorozat, amely a haditengerészeti műveletekre fókuszál. Idén június 1. és 15. között már a 45. alkalommal tartották meg. A két hét alatt körülbelül 4000 fő, több mint 50 hajó és tengeralattjáró, továbbá 55 repülőeszköz vett részt rajta. Utóbbiak 14 országból érkeztek, melyek között a NATO-partnernek számító Finnország és Svédország is megtalálható volt. Fő célkitűzésnek a nemzetek közötti együttműködés fejlesztése bizonyult. A Saber Strike egy hosszú távú folyamat részét képező, az USA fegyveres erőinek európai főparancsnoksága által szervezett esemény volt, helyszíne szintén a Baltikum, illetve Lengyelország. Erre május 28. és június 24. között került sor, és húsz országból 11 000 amerikai és egyéb NATO-katona vett részt. Célja a szövetség harccsoportjai által alkotott többnemzeti hadosztály jelenlétének biztosítása, de ezenkívül még a közös tevékenység és a képességek fejlesztése is fontosnak számított.

Új szereplők

A két eseményen három amerikai bombázótípus is megjelent. A B-1B Lancer, B-2 Spirit és B-52H Stratofortress a RAF fairfordi létesítményét használta, ez volt az első alkalom, mikor egyszerre erről a repülőtérről üzemeltették őket. A három B-1B a Dél-Dakotában található Ellsworth légierőbázisról, a hasonló mennyiségű B-52H pedig a louisianai Barksdale támaszpontról érkezett. A június 12-én tartott sajtónap idején két B-2-es volt jelen, ezek Missouriból repültek át Európába. A harmadik éve zajló, a NATO-szövetségesek támogatását célzó gyakorlatsorozat keretében az angol bázison az amerikai Global Strike Command (Globális Csapásmérő Parancsnokság) 800 katonája tevékenykedett. Az USAF stratégiai bombázóinak felvonultatása fontos célt szolgált, többek között egyfajta integrációt, illetve a szövetségesekkel történő együttműködés fejlesztését.

Az angliai áttelepülésről és a B-1-es tapasztalatokról „Jackal” századossal beszélgettünk. ő maga 2012-ben a pensacolai fedélzeti fegyveroperátor-képzésen szerezte meg a „szárnyait”, azóta 1600 órát repült. A Baltops és a Saber Strike több tekintetben is különbözik azoktól a bevetésektől, melyeket az elmúlt 15 évben vívtak. Az előbbi gyakorlat elsősorban a különböző támadó, illetve partra szálló műveleteket foglalta magában. A másik esemény igazán nagy méretű csapatmozgásokat tartalmazott, és a lövész, illetve harckocsizó alakulatok olyan környezetben tevékenykedtek, melyben a légvédelemnek is bőven jutott tennivaló.

A százados elmondása alapján a Saber Strike során a fő feladatuk a közvetlen légi támogatás (Close Air Support, CAS) biztosítása volt - ez hasonló, mint amit Afganisztánban, Irakban és Szíriában már végeztek. A Baltops esetében a tevékenység elsősorban felderítésre, nyomon követésre szorítkozott. Ilyen volt például hajóknak a radar segítségével történő felkutatása és egyfajta tanácsadás, hogy mit és hogyan érdemes tenni. A gyakorlatokon a B-1-esek az ellenséget imitáló vörös légierőben is szerepet kaptak, olyankor átfogó képet biztosítottak a vízi egységek számára.

A tiszt szerint a típusok és azok mennyisége lényeges tényezőnek számított: „Nagyon fontos, hogy a RAF fairfordi bázisára többféle repülőgép is települt, mert így mind a szövetségeseinknek, mind a NATO-nak megmutathatjuk, hogy ha valami gond adódik, az USA fegyveres erejének bombázóira is számíthatnak. Azt is demonstrálhatjuk, hogy rövid időn belül bárhová eljuttathatjuk erőinket, és ezáltal a világ minden pontján képesek vagyunk a csapásmérésre.”

A bevetéseknél a hajózók közösen tevékenykedtek az előretolt repülésirányítókkal (JTAC-ek), akik az Egyesült Államokból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából és Észtországból érkeztek. „A nyelvi korlátok ellenére igazán nagyszerűen együtt lehet működni ezekkel a földi csapatokkal. A közel-keleti műveleteknek köszönhetően jelentős tapasztalatokkal rendelkezünk, szóval nem jelent problémát ezekkel a srácokkal dolgozni.” Bár a B-1B gyakran vesz részt földi célok elleni feladatokban, azért előfordul néhány hiányosság, ami részben abból adódik, hogy a JTAC-ek nem mindig ismerik a típus képességeit. A legtöbb irányító most dolgozott először ezzel a bombázóval, és pont ez volt az egyik fő oka a közös feladat-végrehajtásnak.

Hívatlan vendégek

A gyakorlatokon a bombázók mellett több esetben is megjelentek Szu-27-esek. „Az oroszok számos alkalommal is körberepültek minket, ennek ellenére az elfogások a legtöbbször biztonságosan zajlottak. A Lancer személyzete számára mindig a saját feladat számít a legfontosabbnak, és ebben még az oroszok sem zavarhattak minket.”

Tartalékosok a pilótafülkében

Még egy különleges dolog derült ki a B-1B-k részvételéről: a gépeket részben tartalékosok repülték és üzemeltették. ők az aktív állománnyal közösen tevékenykednek, és ez lehetővé teszi a költséges eszközök minél hatékonyabb kihasználását. A százados ezzel kapcsolatban szintén említett néhány érdekességet. Példaként felhozott egy nyugdíjas rendőrtisztet, aki jelenleg tartalékos fegyverrendszer-kezelőként repül. A Lancerek sárkányai egyébként sok esetben öregebbek, mint azok a gárdisták, akik használják őket. A század néhány tagja a légierő főállású katonája, a többiek pedig havi egy-két alkalommal vesznek részt repüléseken, igaz, akkor akár egy héten keresztül is.

Üzemeltetés

McKerman hadnagy korábban tartalékos tisztek képzésével foglalkozott, nyolc hónapja pedig ő felel a gépek karbantartásáért, ez a kitelepülésen is így volt. A műszakiak számára szintén számos tapasztalatot hozott a fairfordi tevékenység. „A Block 16-os berendezései jelentősen különböznek a korábbi modellekétől. Megtanulhattuk, hogyan döntsük el, mi az, ami létfontosságú alkatrész egy ilyen feladat során és melyik kevésbé. Ez azért lényeges, mivel nem vihetünk mindent magunkkal, csak azt, ami valóban nélkülözhetetlen.”

Abban az esetben, ha szükségük van valamilyen részegységre és nem áll rendelkezésre, akkor azt külön le kell szállítani. A RAF fairfordi bázisa esetén ehhez általában néhány napra, esetleg egy hétre volt szükség, de ez természetesen magától az alkatrésztől is függött. A B-1B régi és egyedi típus, ezért számos berendezést már nem gyártanak. Ezek a 309. Aerospace Maintenance and Regeneration Group (Repülési Karbantartó és Felújító Csoport, AMARG) davis-mon­thani telephelyéről származnak, ahol fel is újítják azokat. A módszer kiválóan működik, viszont az elérhető alkatrészek mennyisége igencsak véges.

Ahhoz, hogy egy B-1B a levegőbe emelkedhessen, nincs szükség túl sok emberre. Körülbelül tíz műszaki dolgozik a gépen: néhány mechanikus, a többi pedig avionikus szakember. „Amikor viszont egy hosszabb periódust veszünk figyelembe, akkor természetesen több munkára van szükség.” Jelenleg például a hazai bázison is több ember dolgozik, mivel a gyakorlatok miatt az időszakos munkák is összegyűltek. Abban az esetben, ha például egy Lancernek technikai probléma miatt Lengyelországban le kell szállnia, akkor a műszakiak a kitelepülés helyéről - ebben az esetben Fairfordból - érkeznek. „Ha az adott reptéren nem áll rendelkezésre elegendő szakember, akkor a hazai bázisról, az Ellsworth támaszpontról kérünk segítséget - azok a srácok néhány napon belül bárhol ott lehetnek.”

A B-1B Lancer

A típus - melynek beceneve Bone, azaz Csont - egy nagy hatótávolságú, többfeladatú bombázó, amely 1985 óta szolgál az USAF állományában. Eredetileg nukleáris csapásmérésre tervezték, az 1990-es évek nagy viszont módosították a hagyományosabb feladatokra. Az időről időre elvégzett átalakításoknak köszönhetően megkapta azokat a fejlett rendszereket, melyekre napjainkban is szüksége van. A légierő nagy hatótávú bombázóflottájából ez hordozza a legnagyobb terhelést. Az 1999-es Allied Force hadművelet során hat ilyen gép repülte a bevetések két százalékát - viszont ők juttatták célba a ledobott bombák 20 százalékát. Az Iraqi Freedom esetében hasonló volt a helyzet, a konkrét arány akkor öt, illetve negyven százalék volt. A típus Irak és Afganisztán felett 2001 óta folyamatosan teljesít bevetéseket.

A Lancer napjainkban három tárolóban hordozhat fegyvereket. Hatótávolságának köszönhetően messziről is indulhat támadásra, és akár légi utántöltés nélkül hosszú ideig a levegőben tartózkodhat. Változtatható szárnynyilazásának köszönhetően lassan vagy akár gyorsan is repülhet, mindezt alacsonyan vagy nagy magasságban. Kiszolgálásához mindössze négyfős hajózószemélyzetre van szükség, és a különböző bevetési fajták rugalmasan változtathatók. Célmegjelölő konténereket is hordozhat, és számos különféle fegyvert is lehet rá függeszteni. Ilyen például a műhold irányítású JDAM, a többféle megnövelt hatótávú, akár a légvédelem megsemmisítési zónáján kívülről is indítható rakéta, illetve a speciális BLU-129-es bomba.

Modernizáció

A Boeing 2012 áprilisában egy 55,3 millió amerikai dolláros megrendelést nyert el, melynek célja a B-1-esek navigációs rendszerének korszerűsítése volt. A munkálatok során számos berendezést kicseréltek, például a korábbi pörgettyűket lézergiroszkópokkal helyettesítették. Utóbbin nincsenek mozgó részegységek, ami az élettartamán kívül a megbízhatóságára is kedvezően hat.

Nem sokkal később egy 65,8 millió dolláros megállapodás keretében a légierő kilenc gép számára elegendő Integrated Battle Station (Integrált Harcászati Munkahely, IBS) készletet is beszerzett. Ezek a bombázók három fő részét érintették: a pilótafülkét, az avionikát és az új Link 16-os adatátviteli rendszert, amely jelentősen növeli a személyzet kommunikációs, illetve harcászati képességeit. A csomag ezenfelül kiképzési elemeket és logisztikai támogatást is tartalmazott. Ezeket a lehetőségeket később továbbfejlesztették, legutóbb tavaly módosították a típust. Ennek köszönhetően a B-1B továbbra is megfelel az igényeknek, illetve a következő évtized követelményeinek. Mindezt „Jackal” százados is megerősítette, aki szerint a közeljövőben már nem várható átfogó modernizáció. „Nem várok nagy változtatásokat. Úgy gondolom, a módosítások leginkább a B-1-es hajtóműveit érinthetik. Persze nem egy teljesen új erőforrás bevezetésére gondolok, hanem inkább csak néhány részegység cseréjére, melyek javíthatják az üzemanyag kedvezőbb felhasználását.”

Pozitív tapasztalatok

A hajózószemélyzetek számára a hazai viszonyok, illetve a kitelepülés közötti legfontosabb különbséget az jelentette, hogy utóbbi esetben lehetőség adódott a koalíciós partnerekkel történő együttműködésre. „Mivel ez rengeteg pénzbe kerül, odahaza nincs rá mód. A Red Flag és Green Flag gyakorlatokon már dolgozhattunk együtt az Emírségek Mirage gépeivel. Képesek vagyunk arra, hogy közös műveleteket, illetve kiképzéseket folytassunk a NATO-hadseregekkel, -légierőkkel, illetve -haditengerészetekkel. Mivel bázisunk az USA középső részén található, a saját flottánkkal ritkán dolgozunk együtt.” Maga a század igen sokat tanult az áttelepülésből, sőt az állomány még élvezte is. „Jó dolog a világnak ezen a részén járni, és együtt tevékenykedni a szövetségeseinkkel, illetve a helyi amerikai erőkkel, például az avianói F-16-os alakulattal vagy a litván, illetve lett JTAC-ekkel.”

Roelof-Jan Gort és Ralph Blok

Forrás: Aranysas