A honvédelem napja alkalmából rendeztek haditechnikai bemutatót 2019. május 18-án és 19-én a Budaörsi Repülőtéren. A színvonalas programokkal tarkított bemutató szombati napjára a JETfly csapata is kilátogatott, mutatjuk a helyszíni fotókat.
Színvonalas programok földön és égen, hatalmas tömeg, érdeklődő gyermekek, a jelen és a jövő haditechnikai eszközei - néhány azon jellemzők közül, melyek elsőként juthatnak eszünkbe a szombati nap után. Kecskeméti Repülőnap híján (2013-ban rendezték meg utoljára) a haditechnikai eszközök iránt érdeklődők számára igazi csemege volt ez a budaörsi rendezvény, hiszen a földi és a légi eszközök rajongói egyaránt találhattak érdekességeket a helyszínre kilátogatva.
A repülőtér területén megtekinthetőek voltak többek között a jövőben érkező Leopard 2-es harckocsik, melyek a kiállított eszközök közül messze a legnépszerűbbek, főleg úgy, hogy a tankok belülről is megtekinthetőek voltak a látogatók számára. Az A4-es gyakorló változat első példányai várhatóan már jövőre megérkeznek a Magyar Honvédséghez, az új A7+ pedig pár éven belül követi korábbi változatú társát. Szintén megtekinthető volt a statikus páncélos soron a másik új beszerzés, a Pzh 2000 önjáró löveg, melyből 24 db-ot vásároltunk. Az új járművek sora ezzel még nem ért véget, hiszen elhozták Budaörsre a török Ejder Yalcin 4x4-es páncélozott, többcélú moduláris járművet (továbbá az NMS páncélozott terepjárót), mely már magyar színekben is megtekinthető volt. A jövő eszközei mellett természetesen a jelenkor képviselői sem maradhattak ki, a BTR-80 és a T-72-es is emelte a statikus sor színvonalát.
A rendezvény területén minden kiállítási eszköz megkapta a maga kis területét, ahol mindezeket a látogatók körbe tudták sétálni és közelről is szemügyre venni: honvédségi buszok, UAZ, Suzuki Vitara, illetve a katonai toborzás színvonalas sátrai is láthatóak voltak. A sátrakban megtekinthetőek még a honvédség új egyenruhái, kézifegyverei, illetve MiG-29-es vadászgép szimulátorok is, ez utóbbiak egyértelműen a gyerekek kedvencei, a toborzás nélkülözhetetlen eszközei.
A virtuális repülés mellett a valós repülés sem maradhatott természetesen ki a budaörsi programból: Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes megnyitóját követően látható volt a szolnokiak díszelgő köteléke 2db Mi-24-essel, új Zlin kiképzőgéppel és Mi-17-essel, amit a 3 gépes Gripen kötelék többszöri, illetve a Dassault Falcon 7X és az A319 áthúzása követett. Egyéni bemutatók közül láthattuk a Magyar Honvédség által 20 példányban beszerzett H145M könnyű többfeladatú helikoptert, illetve a látványos szolnoki Mi-17-es demót is. A programot színesítette többek között a különleges műveleti egység katonáinak képességbemutatója, illetve a MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred bemutatója is, elmaradhatlan része egy ilyen rendezvénynek továbbá az ejtőernyős válogatott programja és egyéb kutyás bemutatók. Kiállított repülőgépként megtekinthető volt a Li-2-es, Mi-2-es, Jak-52-es, Zlin, Mi-8 és a H145M. Külön kiemelendő, hogy az összes kiállított eszköznél, sátrakban segítőkész, kérdésekre válaszoló katonák álltak.
Összességében elmondható, hogy nagy tömeget vonzó, jó hangulatú, színvonalas programokkal tarkított eseményen vehettünk részt: a kilátogatók száma ékes bizonyítéka annak, hogy szükség van hazánkban a hasonló, nyilvános rendezvényekre.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.