A típusra több mint 1000 példányban adtak le megrendelést.
A kínai Népi Felszabadító Hadsereg Légiereje (angol rövidítéssel: PLAAF) átvette a Xian Aircraft Corporation Y-20 típusú stratégiai nehéz teherszállító repülőgép első példányát. Az átadásról a kínai közösségi média számolt be, a hírek szerint az 11051 és 11052 sorszámú gépek június 15-én kerültek a bázisukra, Csengduba, ugyanakkor hivatalos forrásból még nem érkezett megerősítés erre vonatkozóan.
Az Y-20 ötödik prototípusa az idei év elején hajtotta végre első felszállását, egy korábbi kínai berepülőpilóta állítása szerint pedig a fejlesztéshez kapcsolódó tesztrepülések még 2015 végén véget értek.
Néhány nappal ezelőtt a kínai állami média számolt be róla, hogy a légierőnek több mint ezer példányra van szüksége az új típusból. Ez jelentős növekedést mutat a korábbi tervekhez képest, 2014-ben még 400 gépről szóltak a híradások. Szintén az állami médiából ismerhetők a gép főbb paraméterei: 66 tonna hasznos terhet tud elszállítani, amely 5200 km hatótávolság felett 51 tonnára csökken. Légi utántöltési képességre utaló jeleket egyelőre nem lehetett felfedezni a korábbi prototípusokon. Az Y-20-as külsőre hasonló jegyeket mutat az Antonov An-70-essel. Ez nem véletlen, állítólag ukrán és orosz mérnökök is segítették a tervezési folyamatot.
Forrás: Jane's
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.