Olaszország nemrégiben hivatalosan is átvette az első ötödik generációs F-35-ös vadászrepülőgépét.
Az ünnepélyes átadóra december elején Cameriben került sor, ahol a repülőgépek összeszerelése és berepülése is zajlik. Az üzem hivatalosan az olasz kormány tulajdona, üzemeltetését azonban az Alenia Aermacchi és a Lockheed Martin végzik. Az első, AL-1 jelzésű gép még szeptemberben hajtotta végre az első repülését, és a tervek szerint februárban (az F-35-ös történetében első alkalommal) az Atlanti-óceán átrepülésével Arizonába, a Luke légibázisra települ, ahol az olasz pilóták kiképzésében vesz majd részt.
Olaszország a tervek szerint 90 darabot vásárol a típusból, a pilótaképzés pedig már jelenleg is zajlik. Eddig két pilóta fejezte be az átképzés első fázisát, ehhez azonban egyelőre más nemzetek gépeit használják. A USAF tájékoztatása szerint az egyik olasz pilóta például egy ausztrál F-35-ösön hajtotta végre első repülését.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.