Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Botswana légierejével bővülhetett volna a Gripen üzemeltetők sora, a típus beszerzéséről még 2016-ban indultak meg a tárgyalások, de érdemi előrelépés azóta sem történt.
Botswana kormánya a napokban számolt be arról, hogy egyelőre tolódik a kiöregedő Northrop/Canadair CF-5A/CF-5D flotta svéd Gripenekkel történő leváltása, mivel nem áll rendelkezésre a beszerzésükhöz szükséges 1,7 milliárd dollár. 8-12 példány rendszeresítése volt napirenden és úgy tűnt, haladnak a tárgyalások, hiszen Botswana korábbi elnöke még Svédországba is ellátogatott, és információk szerint közel álltak a szerződés véglegesítéséhez. Ebből aztán nem lett semmi, ráadásul a védelmi miniszter, Shaw Kgathi bejelentése alapján már nem feltétlenül csak a Gripenben gondolkodnak, hiszen jobb és kedvezőbb ajánlatokat is számba vesznek, zajlanak az egyeztetések különböző országokkal és repülőgép gyártókkal.
Botswana már 2012 óta tárgyal új repülőgépek beszerzése ügyében, ez idáig egyeztetések folytak a dél-koreai KAI vállalattal T-50-esek vagy FA-50-esek, Brazíliával modernizált F-5-sösök, illetve Svédországgal Gripen C/D esetleges vásárlásáról. A repülőgépek beszerzése része a botswanai haderő modernizációs programjának, mely többek között a csapatszállító járművekre, harckocsikra, egyéb harcjárművekre, fegyverekre és légvédelmi rendszerekre is kiterjed.
Forrás: http://www.defenceweb.co.za
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.