F-15EX Eagle II, a csapatjátékos

Nincs ugyanis jobb. Ez az egyetlen pont, amiben azért nagyjából mindenki egyetért. Egy ideális világban nem fordulhatott volna elő, hogy a hidegháború (legalábbis akkor még így hittük, hogy) lezárultával a győztes nagyhatalom, azaz az Amerikai Egyesült Államok katonai és politikai vezetése egész egyszerűen elvágja a torkát az F-22A Raptor projektnek.

Márpedig ez történt: 2011-ben, alig 187 sorozatgyártott és nyolc tesztgép után végleg leállt a gyártósor. Pedig a légierő vezetése eredetileg 750-et állított volna hadrendbe a világ első, nehezen észlelhető kialakítású vadászgépéből. De ezt a számot több lépcsőben faragták lefele: 2009-ben a magas üzemeltetési költségekre, az ellenséges kihívók hiányára és az F-35A Lightning II-es sorozatgyártására hivatkozva alakult ki végül a 195-ös példányszám.

A probléma azonban maradt: az USA légterének védelme, melyhez elengedhetetlenül szükséges egy megfelelően nagy hatótávolságú, a ritkás infrastruktúra és az ebből következő, kevés kényszerleszállási lehetőség miatt lehetőleg kéthajóműves típus. Ez lenne ugye az F-15C Eagle, amelyek prototípusa még 1978 februárjában szállt fel - szóval javában a hidegháború idején. A maga korában valóban a legjobb vadászgépnek tartott típus (melyben nagy szerepe volt a világ első, programozható jelprocesszorokkal épített fedélzeti radarjának, a Hughes AN/APG-63-nak is) a mai napig az első vonalban szolgálatot teljesítve védi az Amerikai Egyesült Államok területét, illetve szolgál tengerentúli bázisokon is - például a japán Kadena légi támaszpont elképzelhetetlen lenne nélkülük.

Több F-22A nem lesz (az időről időre felröppenő, egy új gyártósor felállításáról szóló pletykákat azért soha nem volt szabad komolyan venni…)., a „Charlie” Eagle-ek létszáma sem nő, de cserében egyre elhasználtabbá válik a flotta - megoldás kell. Ez pedig végül nem volt más, mint egy vadonatúj Eagle-változat, mely kisebb-nagyobb kavarodások után végül a kevéssé fantáziadús F-15EX Eagle II nevet kapta meg. Neki köszönhetően 2024-ben, 27 esztendő után után ismét vadonatúj építésű Sasokat vehetett át az amerikai légierő - méghozzá egy olyan ragadozót, melybe mindent beleépítettek, amit csak el tudtak képzelni a hajózók és a pilóták. Vagy legalábbis majdnem mindent, de erről később.

Okkal-joggal felvetett hiányosság a típussal kapcsolatban a hagyományos külső forma. Valóban nem nehezen észlelhető kialakítású és belső fegyverkamrával sem rendelkezik, de a légierő szakemberei szerint ez nem jelent komoly problémát. Az ellenséges légvédelmi rendszerek felderítése, zavarása és kiiktatása nem fog az Eagle II-esek elsődleges feladatkörébe tartozni, erre ott lesznek az F-35A-k és a haditengerészet elektronikai hadviselésre specializált EA-18G Growlerei.

Egy művelet mindig csapatmunka - nincs olyan valós forgatókönyv, ahol mondjuk egy négygépes F-15EX-kötelék indul az „ellenség” fővárosát támadni. Megoldást jelent továbbá a Strike Eagle-családnál már megszokott alacsony repülési magasságra épülő támadóprofil, illetve a nagy hatótávolságú, nehezen észlelhető cirkálórakéták alkalmazása. Ha a sokat emlegetett, de az ukrán háborúban azért meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtó Sz-400-as orosz légvédelmi rakéta-rendszer 200 kilométerről képes azonosítani és követni az új Sast, akkor ott az 1000 kilométerről indítható JASSM-ER azért megoldást jelenthet…

Ennél jóval nagyobb, valós problémát jelent az illeszkedő póttartály ügye. A típus népszerűsítésében jelentős hangsúlyt kapott a szárnyak vagy a törzs alatti póttartályokhoz képest nagyobb befogadóképességű és kisebb légellenállású, az F-15E-n és ennek továbbfejlesztett változatain már jól ismert, a törzs oldalára illeszthető tartályok alkalmazása. Nos, 2023 januárjára kiderült, hogy az első Eagle II-es századok bizony enélkül kezdik majd meg a munkát - azaz maradnak a C-kről jól ismert, gyakorlatilag alapkonfigurációnak számító, szárny alá függesztett 2270 literes póttartályok. A légierő szerint tulajdonképpen ez nem is gond, hiszen elsősorban légvédelmi feladatokat látnak majd el a gépek, ott meg úgyis érkeznek majd a KC-46A Pegasus légiutántöltő repülőgépek, ha szükséges. Más vélemények szerint viszont értékes helyet vesznek el a fegyverek elől a póttartályok és a kisebb űrtartalom (2840 liter fér a CFT-kbe), illetve a nagyobb légellenállás miatt a hatósugár és így a járőrözési idő is alaposan lecsökken.

Megszületett

Lelkesedés ide, (jogos) kritika oda, a 2018-as pénzügyi évben a légierőre vonatkozó kiadások között szerepelt a típus megrendelése, James Mattis védelmi miniszter döntése alapján. A politikus kezét vélhetően az is mozgatta, hogy a Pentagon számára égetően szükséges, hogy legyen egy vetélytárs a nyugati vadászbombázó-piacot az F-16V Block 70/72 Viper-rel és az F-35A/B/C Lightning II-essel uraló Lockheed Martinnal szemben. Ez óriási változást jelent a légierő 2004 óta addig folytatott „csak semmi négy++ generáció, csak ötödikest veszünk”-politikájához képest.

A váltást vélhetően segítette az is, hogy az F-15EX kifejlesztésének költségeit javarészt már kifizették a külföldi vásárlók. A szaúdi F-15SA, majd a katari F-15QA jelentette az alapot - ez utóbbira épül az Eagle II, némi változtatásával készült az „amerikanizált” változat. Ennek megfelelően az átképzés során nagy hangsúlyt kap majd a klasszikus „mutatós” műszerfalhoz szokott Eagle-pilóták „átnevelése” az Eagle II-es teljesen digitális, nagyméretű színes kijelzőket alkalmazó avionikai rendszereire.

Az új F-15EX életre keltője az újragondolt, a Kínából és Oroszországból érkező fenyegetésekhez igazított Nemzeti Védelmi Stratégia lett. Mint ismeretes, az F-15C/D flottát és a légvédelmi feladatokra használt nemzeti gárdista F-16C/D Fighting Falconokat az F-22A Raptorral akarták felváltani. A 187 darab azonban kevesebb, mint a még szolgálatban lévő, mintegy 230 gépes Eagle-flotta, így ezek üzemidejét kénytelenek voltak meghosszabbítani és az egyre drágábban bevethető állapotban tartható, öreg kéthajtóművesekre támaszkodni továbbra is.

Az igazából kényszerből indult Advanced F-15 projekt egy- és kétüléses változatot is eredményezett: a légierő végül a tandemüléses F-15EX mellett döntött. Az Eagle II tavaly fejezte be az integrált tesztelési és értékelési folyamat (IT&E) I. fázisát, amelynek során a proto példányok 19 hadgyakorlaton vettek részt. Ezek során tesztelték az 5. generációs repülőgépekkel történő együttműködést, légiharc-rakéta éleslövészeten vettek részt és egy bevetésen egyetlen Eagle II-esről három AGM-158B JASSM cirkálórakétát is indítottak különböző célpontok ellen.

A légierő eredetileg 144 darab F-15EX repülőgép beszerzését tervezte, azonban ez a szám már 2023-ban 104-re csökkent. Most, 2024 elején ezt még tovább csökkentették: a 2025-ös pénzügyi év költségvetési tervezete szerint még ebben az évben vásárolja meg a védelmi tárca az utolsó repülőgépet, majd 98 repülőgép összeszerelése után leáll a gyártósor. Ezt a szintén 2025-ös évre szóló nemzeti védelmi törvény elképzelései szerint 271 millió dolláros kiadással további 24 példánnyal kell kiegészíteni, a 2026-os költségvetési évre betervezve ennek megrendelését. Ha ez valóban meg is történik, az F-15EX flotta 122 repülőgépre bővülhet. De még előttünk van az elnökválasztás is…

A Pentagon július 3-án bejelentette azt a modernizációs tervét, amelynek célja a kínai agresszió elrettentése a régióban, illetve a Japánban szolgáló saját erők és persze a vendéglátó szövetséges védelmi képességeinek megerősítése. Ennek értelmében 36 Eagle II-es váltja majd fel azt a 48 Eagle-t, amelyek a Kadenában állomásozó 18. repülőezred 44. és 67. vadászszázadánál teljesítenek jelenleg szolgálatot. És ne felejtsük el, a japán légi önvédelmi erők szintén régi F-15J/DJ felhasználók, azaz a hatodik generációs Mitsubishi F-X kifejlesztéséig és hadrendbe állításáig akár itt is lehet egy „sascsere”.

A felhasználó szemszögéből

A legelső „igazi” Eagle II-eseket az oregoni Légi Nemzeti Gárda 142. repülőezrede kapta meg. A Portland melletti vegyes felhasználású repülőtéren dolgozó ezred feladata a Csendes-óceán amerikai partokhoz közeli, északnyugati részének ellenőrzése és védelme. Ennek megfelelően készültségi szolgálatot is ellátnak az alakulat F-15C Eagle-jei. Éppen a sokat látott vadászgépek cseréje kezdődött meg azzal a két F-15EX-el, melyek június 5-én és július 2-án érkeztek új otthonukba. A spotterek hamar kiemelték: míg az első példány hagyományos festéssel érkezett, addig a második már az ezred bemutatógépének megfelelő, vörös színű sasmadárral színesített függőleges vezérsíkokat kapott.

Megjegyzendő, hogy ez az első olyan alkalom, amikor egy teljesen új vadászbombázó típust kap a Légi Nemzeti Gárda bármelyik alakulata még azelőtt, hogy azt a „rendes” légierőnél hadrendbe állították volna. Igaz, hat prototípus példány dolgozik már a floridai Eglin légibázison is, ahol az új gép fejlesztési és üzemeltetési tesztjeit végzik velük. Portlandbe azonban már olyan gépek érkeztek, melyek már alkalmasak a csapatnál történő üzemeltetésre is, azaz rendelkeznek az ehhez szükséges fedélzeti rendszerekkel. A most átadott két „nagyvassal” a Boeing befejezte az F-15EX 1B gyártási sorozatát (Lot 1B). Igaz, a későbbiekben a tervek szerint további 16 Eagle II-es érkezik majd Portlandbe, a 123. „Redhawks” vadászszázad F-15C-it váltják majd fel.

A 123. századhoz kerülő legelső, EX 008-as jelű Eagle II-eset Calvin „Knife” Conner (pilóta) és Brandon „Wiggles” Wigton (fegyveroperátor) őrnagy repülték át. Conner korábban több mint 1500 órát repült az F-15E Strike Eagle-eken, majd az F-15C következett - itt „csak” 100 órája van. Igaz, egy további százast sikerült gyűjtenie az Eglin légibázison, ahol a 85. teszt- és értékelőszázad kötelékében már a legújabb Eagle II-esekkel repülhetett. Mint a pilóta elmondta, a Portlandbe érkezés zökkenőmentesen zajlott, a vadonatúj gép tökéletesen viselkedett. „Az EX 008 pontosan a várakozásoknak megfelelően teljesített”, emelte ki. „Az F-15EX alapvetően változtatja meg a lehetőségeinket: sokkal halálosabbak leszünk, megnő a túlélőképességünk és jelentősen bővülnek a műveleti képességeink is”.

Matthew „Cain” Olde alezredes, a hagyományos és a továbbfejlesztett F-15-ösök értékelő és berepülő vadászpilótája több mint 2200 órát töltött F-15E/EX/SA/QA gépen, szintén nagyra értékeli az ellentmondásos hírű, új típust. A nem hivatalosan „Phoenix”, azaz főnix becenevet kapott F-15EX Eagle II komoly előrelépést jelent a vadászrepülésben. Túllép a puszta platformcsere keretein és példátlan képességeket kínál a harctéren elvárt, döntő hatású eredmények eléréséhez. Mint kijelentette, „a Phoenix névhez méltó, a hatások elérésére összpontosító megközelítés során nem egyszerűen egy új platform bevezetésére, hanem arra törekedtünk, hogy teljes mértékben kiaknázzuk az Eagle II-esekben rejlő potenciált. Így biztosítjuk sikeres integrációját a Légi Nemzeti Gárdába, az Egyesült Államok Légierejébe és a szélesebb körű katonai műveletekbe egyaránt.”

Az alezredes szerint az Eagle II-es nem csupán az F-15E Strike Eagle örökségére épül, de valódi „csúcsragadozóvá” vált: képes akár a hangsebesség két és félszeresével repülni (igaz, erre a csak függesztett fegyverzet nélkül elérhető képességre a valós hadműveletekben igen-igen ritkán van egyáltalán szükség) a 9 g-s túlterhelések elviselésére (valós fegyverterheléssel ez azért alaposan lekorlátozzák) és egyszerre akár 12 darab AIM-120C/D AMRAAM nagy hatótávolságú, lokátoros önirányítású légiharcrakéta hordozására és alkalmazására is. Mint kiemelte, egyetlen F-15EX akár négyszer annyi irányított fegyvert hordozhat, mint a légierő 5. generációs F-35A Lightning II-es vadászbombázója.

Igaz, kialakítása nem nehezen észlelhető ugyan, de ideális rakéta- és bombacipelő platform lehet, amely előtt a rejtve érkező F-35-ösök kitakarítják az utat. Ha pedig szükséges, akkor még bőven az ellenséges légvédelem megsemmisítési zónáján kívülről tud akcióba lépni az olyan, nagy hatótávolságú cirkálórakétákkal, mint amilyen az AGM-158B-2 JASSM-ER. Ebben segít a két új, szárny alatti pilon és a megnövelt kapacitású fegyvertartók is. Olde szerint hibás az a megközelítés, amikor az egyes platformokra és azok konkrét képességeire összpontosítanak. A lényeg ugyanis az: a megfelelő időben a lehető legnagyobb hatást legyenek képesek a hadszíntéren kifejteni - és ebben az Eagle II az alezredes szerint egészen hihetetlen költséghatékonysággal képes részt venni. S nem véletlen a gép kétüléses kialakítása sem: a fegyverrendszereket kezelő specialisták igazi „erőtöbbszörözők”, melyet bebizonyított az Izrael ellen 2024. április 13-án indított, kombinált drón- és rakétatámadás. A több fedélzeti felderítő és érzékelőrendszer kezelése, a radar használata, a három rádión zajló kommunikáció, a drónok és cirkálórakéták rajainak pontos nyomon követése, a felderített helyzetkép közvetítése a légvédelmi rakétaütegek számára - mindezek hihetetlenül sok feladatot jelentettek volna egyetlen hajózó számára egy ilyen taktikai forgatókönyv esetén, s bizony hamar beállhatott volna a túlterhelés és így a hibázás lehetősége is. Nos, pont ezért ül az F-15EX hátsó katapultülésében a specialista…

Az első nagy ugrás

Egy jelentős mérföldkövet is sikerült elérni az első két, hadra fogható repülőgép átadásával. „Az új F-15EX Eagle II végre elérte a kezdeti műveleti képességet (IOC) az amerikai légierőnél”, jelentette ki július 10-én Kenneth Wilsbach tábornok, a fegyvernem légiharc parancsnokságnak vezetője. Igaz, azt már csak a szakértők tették hozzá, hogy erre az eredeti tervekhez képest egy éves csúszással került csak sor. Ennek okaként a beszállítói lánc problémáit és a gyártás során fellépett kihívásokat jelölték meg. Szerencsére pont egy esztendőnyi „pufferidőt” terveztek az IOC eléréséhez vezető folyamatba, így a hetedik és nyolcadik gép átadásával ennek utolsó hónapjában teljesítette a szerződést a Boeing.

Így július 12-én az ünnepélyes keretek között állították hadrendbe az első két F-15EX-ét a Portland légibázison. Mint a Légi Nemzeti Gárda megbízott parancsnoka, Duke Pirak vezérőrnagy hangsúlyozta, „ez a jeles alkalom a történelemben az első olyan, amikor egy egység vadonatúj, hadra fogható vadászbombázó repülőgépet vehetett át, egyenesen a gyártótól.” Mint hozzátette, ez sokat elmond arról, hogy a haderőnem vezetése valóban mennyire érdekelt abban, hogy a „gárdisták” is az aktív légierő műveleti s túlélőképességével rendelkezzenek. A tervek szerint Eagle II-esekkel szerelik fel a kaliforniai Fresnoban dolgozó 144., és a louisianai New Orleansban települt 159. vadászrepülő századot is.

A géphez azonban hajózók is kellenek. A portlandi 123. század öt F-15C oktatópilótáját vezényelték át még márciusban az Eglin légibázisra, ahol a már említett 85. teszt- és értékelőszázad hajózóitól kapták meg az új típushoz szükséges átképzést, az „oktasd az oktatót” módszernek megfelelően. Mint a frissen „betanult” gárdista pilóták elmondták, hogy ugyan valóban lenyűgöző az Eagle II-es teljesítménye, de hiába hasonlít kívülről megtévesztésig a már megszokott F-15C/D Eagle-ekre, belül bizony már teljesen más és komoly odafigyelést, illetve megszokást igényel.

Forrás: https://www.aranysas.hu/