Kigördült a festőhangárból a Spanyol Légierő első A400M típusú teherszállítója.
A spanyol részre készülő, első A400M Atlas típusú közepes, katonai szállító repülőgép a napokban gördült ki az Airbus Defence & Space sevilla-i végszerelő üzeméből. A nyilvánosságra hozott fotón látható, hogy a hangárból kigördülő repülőgép már a Spanyol Légierő színeit viseli, az elkövetkező hetekben (várhatóan július közepén) pedig szűzfelszállását is teljesítheti. Az Airbus közleménye szerint a gép jelenleg az első repüléshez szükséges földi teszteket végzi.
A Europrop International TP400-D6 típusú hajtóművekkel szerelt, MSN44 szériaszámú A400M az első példány a Spanyolország által megrendelt, 27 darabos flottából. Korábban ugyanakkor arról nyilatkoztak, hogy 14 hadrendbe állítása biztos, a fennmaradó 13 sorsáról 2024-ig döntenek majd, figyelembe véve a finanszírozási lehetőségeket.
Spanyolország a hatodik ország lesz a sorban Franciaország, Németország, Malajzia, Törökország és Nagy-Britannia után, mely átveheti az Airbus új teherszállítóját. A típusból Belgium és Luxemburg is rendelt.
Forrás: Flightglobal
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.